+ művészet & politika

A júliusban elhunyt Ferenczi Krisztina posztumusz Hazám-díjat kap

Ferenczi Krisztina, hazám

Az elismerést ez elmúlt években olyan neves személyiségek vehették át, mint Fischer Iván karmester, Törőcsik Mari színművész, Rubik Ernő feltaláló és Ranschburg Jenő pszichológus.

Baranyi Ferenc költő, műfordító, Keres Emil színművész, Maurer Dóra grafikus, Snétberger Ferenc zeneművész, Szabó István nádudvari nyugalmazott termelőszövetkezeti-elnök és agrárpolitikus, valamint Ungvári Tamás író és irodalomtörténész kapja az idei Hazám-díjakat, a XXI. Század Társaság elismerését november 14-én, szombaton nyújtják át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében.

Az idén tizenötödik alkalommal odaítélt díjban posztumusz részesül a 2015 júliusában elhunyt Ferenczi Krisztina színművész, író és újságíró is.

A XXI. Század Társaság 2001-ben alapított díja József Attila Hazám című „jelképi erejű és értékű” verséről kapta a nevét. Az elismeréssel a szervezet kuratóriuma olyan személyiségeket tüntet ki, akik értékőrző és értékteremtő életművükkel mutatnak példát – olvasható a közleményben.

A Hazám-díj kuratóriumának elnöke Vámos Tibor akadémikus, Ágh Attila politológus, Gönczöl Katalin kriminológus, Romsics Ignác történész, Spiró György író, Varga Gyula közgazdász, valamint a XXI. Század Társaság elnöke, Kocsis András Sándor.

Az elismerést ez elmúlt években olyan neves személyiségek vehették át, mint Fischer Iván karmester, Törőcsik Mari színművész, Rubik Ernő feltaláló és Ranschburg Jenő pszichológus.

A szombati díjátadón Galkó Balázs színművész, Balázs János zongoraművész és Kállai Ernő hegedűművész fognak közreműködni, köszöntőt mond Varga Gyula és Galkó Balázs, aki Juhász Ferenc szavait fogja tolmácsolni a résztvevőknek – áll az esemény meghívójában.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top