Képzeljünk el egy általános iskolát, ahol elsőtől kezdve együtt tanulnak egészséges és speciális nevelési igényű gyerekek. Elképzelni még nem is olyan nehéz, de azt is sejtjük, hogy mi lesz az ott végzettekkel? Az Osztálytársak című tajvani film segít ebben.
Osztálytársak (Classmates). Tajvani dokumentumfilm, 50 perc, 2009.
Adott egy általános iskolai osztály,
ahol együtt tanul 16 átlagos és 8 speciális nevelési igényű kisgyerek. Az iskola Tajvanban található, ebben a különleges általános iskolában pedig Shwu-Mey Wu professzor elképzeléseinek megfelelően segítenek, aki egyben az Osztálytársak rendezője is. A film elején Hsinhchuban járunk (majd félmilliós város Taipeitől 70 kilométerre), a gyerekek ekkor kezdik az iskolát, míg a film végén a jelenkorban járunk, 20 évvel később, és 4 egykori tanulót kerestek meg a filmesek, hogy mi történt velük azóta.
Az Osztálytársak egy nagyon visszafogott dokumentumfilm,
a kísérletet ugyanis nem heroikus küzdelemként állítja be, hanem pusztán a pedagógusok és a gyerekek közös munkájának bemutatására szorítkozik. Bár a film nagy részét archív iskolai felvételek teszik ki, a készítők nem bajlódtak azzal, hogy túl közel tolják hozzánk a gyerekeket, épp csak annyit látunk belőlük, hogy ki mennyire segítőkész, és ki mennyire képes élni mások segítségével. Érdekes életképeket látunk az iskolából, ahol a tornaórától kezdve egészen a születésnapi tortázásig belepillantunk a gyerekek mindennapjaiba.
Az emberek többségében az a kérdés fogalmazódik meg,
hogy az integráció (inclusion) képes-e egy úgy megvalósulni, hogy egyik csoport fejlődése és érdeke sem sérül. A kérdés joggal merül fel, és a film sem állítja azt, hogy a dolog fáklyásmenet. Látjuk a küzdelmeket, látjuk azt, hogy néha őrületesen nehéz a gyerekekkel mit kezdeni, de a filmbeli pedagógusok példás türelemmel viszonyulnak ezekhez a helyzetekhez. Az egészséges gyerekek pedig szintén nagyon példamutatóan viselkednek, idővel egyre inkább megtanulják a segítés módozatait – és visszaemlékezéskor egyáltalán nincsenek rossz érzéseik, de igazán azt sem értik, hogy miért olyan különleges ez. Ők már így szokták meg.
Az integrált osztályban tehát nem arról van szó,
hogy kevesebbet tanulnának, vagy hogy emberfeletti teljesítményre akarnák bírni a speciális nevelési igénnyel rendelkező gyerekeket. Sokkal fontosabb az, hogy a nehéz sorsú kisgyerekek nem egy steril környezetben nőnek fel, egészséges társaik pedig hozzászoknak ahhoz, hogy nem mindenkinek megy minden annyira könnyen. Ők már biztosan nem fogják azt a hétköznapi dilemmát átélni, amikor egy fehér botos vak bácsi áll a buszmegállóban, az ember meg csak vakarja az állát, hogy kell-e segíteni, melyik könyökét fogjam meg, és meg merjem-e kérdezni egyáltalán.
Az Osztálytársak arra a végkövetkeztetésre jut,
hogy a rendszer működőképes. Azt látjuk, hogy az egészséges gyerekek normálisan fejlődtek, főiskolára járnak, egyikük pedig változatlanul vállal korrepetálást is, nehezebb sorsú társaik pedig dolgoznak és helyt állnak, még akkor is, ha időnként a munkáltatóiknak küzdeniük kell velük – így például, hogy nehezen tanulnak meg új folyamatokat, és kevéssé rugalmasak. De dolgoznak, hasznosan töltik mindennapjaikat, és nem egy izolált környezetben nőttek fel.
A filmet október 30-án vetítik a Toldi Moziban, 18:30-tól, a TAIWAN DOX keretein belül. A film előzetese:
