Hogyan lehetséges, hogy a magát kockának tartó, racionalista művelődéstörténész – aki emellett főállású kiadói szerkesztő, újságíró és kommunikációs tanácsadó − a vágyakozásról és a szerelemről ír regényt? Egyszerűen szerelmes lesz, és meg akarja fejteni, miért állt egyszeriben feje tetejére a világa. Így született meg A vágyakozás enciklopédiája, amelyben Østby ismerős és ismeretlen szerelmesek történetén keresztül kutatja a vágyakozás testi-lelki természetét (többek között az is kiderül, miért a mellékvesében lakik a szerelem). Budapesti látogatása alkalmával beszélgettünk az írónővel, aki abba is beavatott, mi köze van Dickensnek a maszturbáláshoz.
Regényben ennyit még nem maszturbáltak!
A vágyakozás enciklopédiája – részlet
Vállalom, hogy sokaknak csalódást okozok, de aki romantikus happy endre vágyik, az inkább olvasson valami mást.
Ez igenis egy boldog szerelmi történet, igaz, nem a szokványos módon. A főhős, Liv Vestby csodálatos történeteket talál, a szerelem minden formáját felfedezi, és ezáltal újraírja az emberiség történelmét. A végén pedig rátalál saját erejére. Önmagában, és nem másban fedezi fel azt, ami képessé teszi a szerelemre: szerintem ez happy end.
A szerelemről mennyire volt nehéz közhelyek és szentimentalizmus nélkül beszélni? Ami a hétköznapi életben megható, érzelmes, az leírva sokszor szirupos vagy hatásvadász.
Nem rajongok a Carrie Bradshaw-féle tündérmesékért vagy a Bridget Jones-os „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésért. Mi történik azután, hogy két ember azt mondja egymásnak: szeretlek? Mi van a szerelemmel akkor, ha piszkos zoknit kell mosni? Szerintem nincs olyan, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Mi volt számodra izgalmas az enciklopédiaformában?
Az enciklopédiát Liv írja, amolyan szerelmes levélként, hogy elnyerje a kiszemelt férfi szerelmét. Ő akarta így, hát legyen, de csavartam rajta. Egy enciklopédia a világ teljességét objektív igazságokban ragadja meg, arctalan, unalmas. Liv igazsága személyes, be akarja bizonyítani, hogy létezik szerelem első látásra, és hogy ez mozgatja a világtörténelem eseményeit.
Mennyire korlátozott az írásban az, hogy híres emberek ismert történeteivel dolgoztál?
Egyáltalán nem, mert a híres emberek mellé hétköznapi embereket is kitaláltam. Azt akartam megmutatni, hogy a szerelem demokratikus, és ugyanúgy vágyakozik a híres ember is, mint az ismeretlen.
Például Jézus.
A történelem tele van hátrahagyott jelekkel, nyomokkal, belső életünk romjaival. Az a kérdés, hogy ezeket a pontokat hogyan kötjük össze. A Bibliából ismertek Jézus életének eseményei, amiket én úgy kötöttem össze, hogy Jézus azért teszi azt, amit tesz, mert vágyakozik Poncius Pilátus után. Ez valószínűtlenül hangozhat, de a pontokat bárhogyan összeköthetjük, és akár így is történhetett volna. Az összeesküvés-elméletekből ismerős módszert alkalmaztam: vedd a szikár tényeket és a köztük lévő űrt töltsd ki mindenféle őrültséggel. Liv is ezt teszi. Bebizonyítja, hogy ha a szerelem titkos, kimondatlan és láthatatlan is, ő látta, tud róla, és ezt el akarja mondani.
Van egy másik oldala is: senki nem látja vágyakozásunkat, szerelmünket úgy, ahogy bennünk él. Csak nyomokat hagyunk hátra, és ha valaki ezeket a darabokat összerakja, megismerheti, kit szerettünk. A könyvben a kedvenc történetem a Zoológus. Számomra az a legmeghatóbb, hogy kívülről nézem ezt a párt, akik olyan különös módon szeretik egymást, hogy ők maguk sem értik. Örülök, hogy boldoggá tehettem őket. Nem egyértelmű módon, hiszen a főszereplőnőnek mindvégig nagy fájdalmai vannak. A szerelem a testbe van írva.
A test fontos szerepet kap mindvégig, nem választod le a szerelemről, a test vágya egyenrangú a lelki kötelékkel. Számodra mi a kapcsolat a vágyakozás és szerelem között?
A szerelem a vágyakozás szikrája. A vágyakozást alulértékeljük, mivel a ma arról szól, hogy minél előbb kielégítsük a vágyainkat. Vedd meg azt a táskát, nézz pornót, szórakozz. Nehogy üresen teljen az időd, nehogy unatkozz, míg történik veled valami. Arra voltam kíváncsi, hogy mi minden születhet a vágyakozásból: valami új, valami más, valami, ami miatt az ember repülőt vezet, rákgyógyszert kutat vagy háborúban fényképez. A vágyakozás az élet hajtóereje, és ha csillapítjuk, a céljaink rövidtávúak lesznek. A könyvvel azt akartam ünnepelni, ami vágyat ébreszt. A vágyakozás fájdalmas, ugyanakkor hálás vagyok minden vágyakozásomért, mert általa jobb emberré akarok válni.
Nem tudhatjuk, a szereplőid mennyire hálásak, mindenesetre rengeteget szenvednek. A végletekig elmész, hogy megmutasd, mi mindenre képesek a szerelemért. Miért voltál ilyen kegyetlen velük?
A boldog történetek unalmasak.
„Kegyes szándék kegyetlenségre hajt.”
Gyengéd diktátor vagyok. És ne felejtsük: a szerelem ereje óriási. A világot, ahogy addig ismertük, felforgatja, kifordítja, átváltoztatja. Arról nem is beszélve, hogy egy rossz ember szerelme el is pusztíthat minket. A szerelem élet-halál kérdés, többé semmi nem lesz olyan, mint azelőtt.
A regény döbbentett rá, hogy kívülről nézve a vágyakozás mennyire nevetséges lehet.
Igen, az. Ugyanakkor azt is érzi az ember, hogy aki vágyakozik, annak ez nagyon fáj. A viszonzatlan szerelem bolondot csinál belőlünk, de van benne valami szép. A könyvben egyetlen boldog történet szerepel. Én azokat ünneplem, akik nem kapták meg, akit szerettek volna. Lássuk be: a történelem során a legtöbb ember sose kapta meg az élettől azt, amire vágyott.
Mint egy patchwork, a szöveg sokszínű: hol lírai, hol vicces, hol szókimondóan naturális.
Akárcsak a szerelem. Azt akartam, hogy az olvasó minden szinten kapcsolódni tudjon a szereplőkhöz, velük sírjon, nevessen és érezze a fájdalmukat.
A női karakterek erősek, nem titkolják vágyukat, káromkodnak, maszturbálnak, mert jé, testük is van. Miért lehet provokatív az, ami természetes?
Ebben a rózsaszín szerelmes regények írói is jócskán hibásak. Vagy vegyük Dantét és Beatricét. Ájuldozunk, micsoda fennkölt szerelmi történet, de Beatrice szempontjából Dante egy s***fej volt. Az ő szempontjából, ha Dante szerelmes, hogy lehet ilyen, miért kell azt a hülyeséget írni? Elgondolkodtam azon, milyen lehetett nőnek lenni évszázadokkal ezelőtt. Milyen lenne, ha nem lenne szabad tanulni, kimondani, amit gondolsz, nem lehetnének testi vágyaid? A nőnek vagy nincs teste, mint a költeményekben, vagy csak gyerekszülésre használhatja. A történelemkönyvekből hiányzik, hogyan éltek a nők a testükben, ezt próbáltam meg pótolni. Szomorú belegondolni, ha nőként egész életedben nem mutathatod meg, ki vagy. És ez a világ sok részén még most is így van: nem teljesedhetsz ki, nem élheted meg a szexualitásodat. Az ő történetüket akartam megírni.
Norvégiában milyen reakciókat váltott ki a könyv?
A kritikusok szerették, tonnaszám kaptam a jó kritikákat férfiaktól és nőktől, melegektől és heteróktól. Néhány kritikus nevezett csak perverznek.
Miért is?
Olyan világban élünk, ahol a Szürke ötven árnyalata több példányban fogy, mint a Biblia. Pedig rémesen van megírva, és tele van sms-szexszel − biztosan nem ezt adom a lányom kezébe, hogy ebből fejlessze a szexuális kultúráját.
Az is furcsa, hogy a szókimondása sokkol bizonyos olvasókat, amikor Henry Miller, Anais Nin és sokan mások ennél sokkal messzebbre mentek. Gondolom, azért botránkoznak meg, mert keverem a fennkölt dolgokat a közönségessel. Ami igaz, mert angol irodalmon nevelkedtem. Dickensszel nőttem fel, mivel apám Dickensből doktorált, és az összes regényt felolvasta nekünk. Én Shakespeare-ből doktoráltam, aki minden darabjában elegyíti az alantast a magasztossal.
A provokációról annyit, hogy azt hittem, Jézus és Pilátus történetén a papság felháborodik. Azt gondoltam, hogy gyerünk, ezen nem lehet nem kibukni, főleg, hogy Norvégiában az egyház élesen kiállt a melegházasság ellen. Imádtam volna, ha vita kerekedik belőle, szívesen vettem volna részt benne, de senki nem beszélt róla. És akkor ez a fiatal srác, a norvég Justin Bieber forgat egy videót, amiben egy pappal szexszel egy templomban, és elszabadul a pokol. Sokkal kevésbé volt provokatív, mint a meleg Krisztus, de sokat elárul a popkultúra hatalmáról, szemben az irodaloméval. Nagyon csalódott voltam, de legalább tudom, hogy mi érdekli az egyházat Norvégiában. Amúgy csak a megbotránkoztatás kedvéért nem provokálok, csak ha felfedezhetek általa egy addig ismeretlen aspektust.
Volt olyan szerelmi történet, amit elvetettél?
Volt egy zombis rész, amiben egy zombi férfi és egy zombi nő szerelmesek lesznek és megmentik a világot. A szerkesztőm szörnyülködött rajta, hogy ne már, ez tiszta baromság, és kidobta. Aztán rögtön utána kijött egy hollywoodi film, ami ugyanerről szólt, az Eleven testek. Ó, ne, ma már gazdag lehetnék! Minden rossz ötletem jó lenne Hollywoodban.
Most mit írsz?
Egy gyerekkönyvet, a húgommal egy ismeretterjesztő könyvet az emlékezetről és egy regényt, ami a családi titkokról és hazugságokról szól.
Nem csodálkoznék, ha a családtagjaid óvatosabban beszélnének előtted, nehogy a könyv oldalain találják magukat.
Ez a legjobb benne! Tetszik, ahogyan a valóság és a képzelet keveredik − ez csiklandozza az agyamat.
Az interjút Iván Viktória készítette.
Hilde Østby fotójának eredetije Maria Bergen munkája.
