[tiboru]: Kémek krémje – Göncöl Kiadó, 2015 – 366 oldal, puha kötés – ISBN 9789639183872
Ha a nénikém nem számít, akkor sajnos nem ismerek személyesen egyetlen kémet sem! Ami persze nem jelenti azt, hogy a kémek nem ismerhetnek engem (vagy éppen téged). Hézagos és megbízhatatlan ismereteimet ahogy eddig, úgy ezután is könyvekből és filmekből – néha a hírekből – szerezem. (Ez utóbbit nevezik „hírszerzésnek”? Nem!)
[tiboru] eddig a konteó könyvek szerzőjeként volt ismert, de most – éppen beskatulyáztam volna! – egy hírszerzés-történeti munkával rukkolt elő. Ráadásul a Kémek krémje című kötet olyan teóriamentes konspiráció során került a könyvpiacra, hogy sokan – köztük e sorok szerzője is – mellélőtt, amikor a könyv témáját egy beharangozóban megpróbálta felvázolni. Az történt, hogy az Olvasás éjszakáján [tiboru] olyan írókról tartott előadást, akik életük során kémként is tevékenykedtek. A könyv ezzel szemben olyan kémekről szól, akik nem kizárt, hogy íróként – fedőtevékenység gyanánt újságíróként – is dolgozgattak. Így aztán, aki belekeveredett, az csak magára vethet, de térjünk rá a k(r)émekre!
[tiboru] az évtizedek óta pályán lévő, „hivatásos” írókat megszégyenítő könnyedséggel meséli el az általa legizgalmasabbnak vélt kémek történetét, s közben olyan – sok kutatást igénylő – munkát tár elénk, ami már önmagában is tiszteletet ébresztene. A sztorik között akad olyan, amelyről eddig azt hittük, hogy a könyökünkön jön ki (Mata Hari, Berija, Trebitsch), s csak most, [tiboru]-nak köszönhetően derül ki, hogy eddig csak a felszínt kapargattuk, hiszen a legutóbb megjelent Mata Hari-kötet az iratok titkosságának feloldása előtt született, és Gömöri Endre kötete óta sok mindent sikerült előásni Trebitschről, a paksi gabonakereskedő fiáról is. Az olvasó csak kapkodja a fejét, s menne a dolgára, ha a könyv hagyná magát letenni. De nem hagyja! Elbűvölő, ahogy [tiboru] „egy bulldog kitartásával, egy puli intelligenciájával és egy német juhász szorgalmával” (287.oldal) ráveti magát a forrásokra. Azt, hogy a humorérzék melyik kutyafajta sajátja, sajnos nem sikerült kiderítenünk…
A könyvben szereplő hírszerzők zöme a XX. században tevékenykedett, ezért aztán igazi csemegének számít a Kötet elején Karl Ludwig Schulmeister, aki Napóleonnak volt kedves embere, vagy éppen Allan Pinkerton, akinek a keresztneve – mint az látható – nem Nyomozóiroda! Hasonlóan, csak éppen „a másik irányban” kilóg a történetek közül a Los Cinco néven ismert kubai kémcsapat, akiknek a története – erre azért ne vegyünk mérget! – 2014-ben zárult.
Aki azt hiszi, hogy [tiboru] beéri ennyivel, az nagyot téved, az előbb említett történetek koronájaként a kötet tartalmaz egy bibliai történetet is (nem ezt). Sajnos, ha kikotyognám, hogy melyiket, akkor a Göncöl Kiadó vezetője nyilván eltetetne láb alól, de annyit talán elárulhatok, hogy az Fn-311-es fedőszámú ügynök megbízója a FIVALÁSZ-KÜHIMIG (Filiszteus Vallás- és Állambiztonsági Szolgálat Különleges Hírszerzési és Műveleti Igazgatósága).
Akit még mindig nem győztünk meg, az találhat egy részletet a könyvből ITT.
