Novemberre a nyolcvanból húsz felelt meg a szigorú elvárások minden elemének. Hatvan lánytól búcsút vettek, őket egy nappal később lágerekbe vitték, ahol egy hónapon belül – mindenféle betegség, szökési kísérlet és hasonlók miatt – valamennyien elhunytak; a konspirációs követelmények betartása ebben a szakmában kiemelt prioritás. A maradék húsz jelölt megkapta a második lépcső szerinti kiképzést: megtanulták az összes német és külföldi egyenruha, rangjelzés, kitüntetés és hivatalos okmány ismertetőjeleit, oktatták őket irányított beszélgetések kezdeményezésére és lefolytatására, megtanultak csevegni, bájologni, viselkedni, s még a szexuális technikájukat is csiszolták orvosok és anatómiai szakértők bevonásával.
Úgy beszélik, külön terület volt a szexuális segédeszközök használata, az ajzó- és nyugtatószerek adagolása és hatásmechanizmusuk bemagolása, a kábítószer-ismeret, az egészségügyi tudnivalók, a fogamzásgátlás vegyi, mechanikus és technikai vetülete, de tanultak jelentésírást, idegen nyelveket, fegyverhasználatot, önvédelmet, kozmetikát, fodrászatot és – természetesen – nemzetiszocialista ideológiai képzésben is részesültek. Mindegyiküknek választani kellett két olyan, „különleges” szexuális szolgáltatási területet, amelyben – egyfajta speckolos foglalkozás keretein belül – az átlagnál is alaposabban el kellett mélyednie. A gyakorlásban hősies, önfeláldozó SS-tisztek segédkeztek, akik németesen precíz munkanaplókban vezették tapasztalataikat és osztályozták a lányok technikáját.
Köztünk legyen szólva: nem lehetett rossz állás, noha minden bizonnyal kimerítő volt; remélem, azokat a heteket legalább másfeles szorzóval vették figyelembe a szolgálati idő kiszámításánál.
A kiképzés tíz teljes héten át tartott. Az utolsó eligazításra 1940 februárjában került sor, amikor egy nagyon pofás fotóalbumot is készítettek a húsz szépségről, melynek képein a lányok semmit nem rejtettek véka alá, s a mellékelt magyarázó szöveg felsorolta azokat a specialitásokat, amelyeknek az adott csaj valóban a mestere volt. Ennek részletezésétől most eltekintenék, de szerintem el lehet képzelni.
Mintegy féléves zárvatartás után az új szalon 1940 márciusában nyitja meg kapuit, a berlini felső tízezerhez tartozó ínyencek legnagyobb örömére. Kitty régi fényében pompázik, a lányok ragyognak, a berendezés minden előzetes várakozást felülmúlóan luxuskivitelű, az italok márkásak, az ágyak kényelmesebbek, a játszóeszközök pedig izgatóbbak, mint valaha. Kitty megkapja az utasítást: mindenkit, aki azzal a jelszóval csenget be az ajtón, hogy „Rothenburgból jöttem és kikapcsolódásra vágyom!”, speciális bánásmódban kell részesíteni: nem a régi lányoknak kell bemutatni, hanem át kell adni neki a fotóalbumot, hogy onnan válasszon. Ezek kiemelt vendégek lesznek, tehát minden kívánságuk parancs, mindenből (nem csak a lányokból) a legjobbat kell kapniuk, a legmagasabb színvonalon.
Kitty bólint, s a róla elnevezett szalon elkezdi működését.
Mielőtt folytatnánk, arra kérünk minden olvasót, hogy a kiskorúakat távolítsák el a könyv közeléből és tegyék azt számukra elérhetetlenné. Nem vennénk a lelkünkre, ha írásunk negatívan befolyásolná erkölcsi és pszichikai fejlődésüket, vagy megrepesztené most szilárduló morális alapjaikat. Köszönjük.
***
A szerző kérésének eleget téve eltekintünk a Kitty Szalon további történetének ismertetésétől, s a kíváncsiakat az október 10-én megjelenő kötethez utaljuk!
