Kéri Kitty: A női rendezőnek többet kell letennie az asztalra, hogy elismerjék

KériKitty_fotoKendiLajos

A színművész a Pesti Magyar Színházban Goldoni remekművét, a Chioggiai csetepatét rendezi. Az októberi bemutató kapcsán maximalizmusról, a közös munka szépségeiről és a víz csodálatos erejéről mesélt.

Tényleg annyira maximalista vagy, mint amennyire mondják?

Ez arra vezethető vissza, hogy a főiskolán ezt láttam és tanultam. Horvai István és Kapás Dezső tanítványa vagyok, akik elvárták és megkövetelték a maximalizmust egy-egy feladat során, ők maguk is – a szakmai alázat mellett – hatalmas munkabírású emberek voltak. Számomra ez a természetes, ezért is kell néha figyelmeztetnem magam arra, hogy most nem én vagyok a színpadon: néha szükség van szünetre is. Én képes lennék éjjel-nappal, folyamatosan próbálni, mindaddig, amíg tökéletes nem lesz, ami persze sosem az. A színpadon egyszerűen megszűnik a körülöttem lévő világ, és mindenről elfeledkezem. Az viszont fontos számomra, hogy partnerként kezeljenek, és ezért igyekszem, hogy a színészek, akikkel dolgozom, ugyanezt érezhessék.

Szerinted van különbség abban, ahogy egy nő vagy férfi rendez?

Úgy gondolom, igen. Nagyon izgalmas lenne megnézni ugyanazt a darabot egymás után férfi és nő rendezésében, ki hová helyezi a hangsúlyokat. Érdekes például, hogy a Titus Andronicust, amihez tudtommal elsőként nyúltam női rendezőként Magyarországon, osztálytársam, Keszég László is megrendezte Kaposváron. Habár ő is Horvai-Kapás növendék, mégis más szempontok alapján közelítette meg ugyanazt a művet. Egyébként szerintem minden rendező más, nemtől függetlenül. Ugyan van egy olyan érzésem, hogy a női rendezőknek sokszor többet kell letenniük az asztalra, hogy elfogadják őket, amellett, hogy jóval kevesebben vannak a pályán.

A Pesti Magyar Színház közönsége a Chioggiai csetepaté által találkozhat veled, a darabnak te vagy a rendezője. Mi a mondanivalója a te olvasatodban?

Carlo Goldoni újító volt, megreformálta a komédiát, megalkotta a polgári vígjátékot. Színészeit arra biztatta, hogy dobják el a maszkokat és a rögzített formákat, szakított a hagyományokkal, például a commedia dell’artéra jellemző improvizációs szöveggel és az emberi természet bemutatására törekedett. Semmi sem érdekel jobban, mint az emberi szív – mondta, és ez az ami fontos nekem is. Egy nevetséges gesztus, egy szelet sült tök elfogadása miatt hogyan feszülnek egymásnak az indulatok, hogyan fakadnak fel vélt és valós sérelmek, szakítanak szerelmesek, az ehhez vezető szélsőséges lelki folyamatok ábrázolása nagyon jó lehetőség a színésznek. Ugyanakkor szerettem volna játszani a korral a commedia dell’arte formáival. Ezért például a verekedések nem naturalista módon, hanem elemelten, Vivaldi zenéjére, a commedia dell’arte stílusában történnek. Egy másik meghatározó pont a jegyző személye. Szerintem Goldoni saját magát írta meg ebben a szerepben. Ő maga is élt ebben a kis Velence melletti halászfaluban, Chioggiában, ezért nagyon jól ismerte az ott élők mindennapjait, érzéseit. A kirekesztettség, féltékenység, vagy rosszindulat, az ármánykodás mindenhol megtalálható. Ennek ellenére – akárcsak Goldoni – én is hiszek abban, hogy az ember képes a változásra, nevelhető, és sok-sok bonyodalom után egyszer csak minden jóra fordul. Főleg ha van hozzá jó szándék is, amit Chioggiában Isidoro, a büntetőbírósági jegyző – kívülről jött emberként – képviselni próbál.

És milyen a közös munka a társulat tagjaival?

Nagyszerű színészekkel dolgozhatok, a darabnak nagyon sok rétege van és az idő sosem lenne elég, hogy mindet felfejtsük. Az első próbák még májusban voltak, az azóta eltelt idő alatt remélhetőleg a szerep mindenkiben csak még jobban leülepedett. A Chioggiai csetepaté – szerkezetéből adódóan – remek lehetőség arra, hogy egy társulat igazi közösséggé kovácsolódjon, de én már egy létező közösségbe csöppentem, a jegyzővel együtt, akit Rajkai Zoltán alakít. Érdekes így kívülről érkezni valahová és ugyanúgy figyelni, megpróbálni segíteni a „helybéli halászokon és nőkön”, mint anno Goldoni.

Színésznő, rendező, színházigazgató és mellette édesanya vagy. Mivel őrzöd meg a fittségedet, az állóképességedet, hogy ennyi feladatban helyt tudj állni?

Semmivel. Nincs magamra időm. De nagyon szeretek úszni, és végre beteljesült az álmom: a Balaton partján élhetek. Néha eltervezem, hogy tornázom és elmegyek futni. Nyáron viszont éjjel-nappal úszom, olyankor teljesen kikapcsolok, az összes feszültség elszáll, a víz mintha átmosná a lelkemet is. Emellett nagyon szeretek utazni. Régen például hátizsákkal jártam be Dél-Amerikát, ma annak is örülök, ha lejutok a füredi mólóhoz, és csak nézem a vizet. Ez feltölt.

Cirkov Ilona

Fotó: Kendi Lajos



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!