Tizenöt évesen, az Apám beájulna című film Szarkájaként döntötte el, hogy színész lesz. Az idei évadtól a Pesti Magyar Színház társulatát erősíti, de sokáig játszott a Nemzetiben is. Villáminterjú Gáspár Katával.
Első komoly szerepedet Mariannként játszottad a Tartuffe-ben. Hogyan emlékszel vissza a nemzetis időkre?
Fantasztikus volt tizenkilenc évesen a Nemzeti Színház stúdiószínpadán állni. Beugróként kerültem Molière-darabba, és életre szóló élményekkel lettem gazdagabb. Felemelő érzés, amikor az előadás végén nemcsak a közönség, de a kollégák is megtapsolnak. Szintén beugrás volt Gizella szerepe a Buborékokban. Utolsó szerepem A velencei kalmárban Aragónia hercege volt. Hét év után ezzel a darabbal búcsúztam el a Nemzetitől.
A Pesti Magyar Színházhoz is beugrással kerültél?
Nem, életemben először én magam küldtem el az önéletrajzomat. Ez igazi kihívást jelentett, mert nem vagyok írogatós fajta, jobban szeretem, ha a szerep talál meg engem. Szerencsém volt, mert éppen akkor játszottam a Tháliában a Kötélen a Niagara felett című darabot, és így volt lehetőségem elhívni Zalán János igazgató urat az előadásra, hogy megnézzen. Ő aztán el is jött, és így kezdődött a dolog. Ez az év egyébként több szempontból fontos, egyrészt sok szép feladat vár rám a színházban, másrészt most diplomázom, és még vissza van a nyelvvizsga is. A nyelvtanulás különösen lényeges, mert a színház tagja lett egy jelentős szervezetnek, az Európai Színházi Konvenciónak, és aki tud angolul, a szervezetnek köszönhetően külföldi társulatokhoz kerülhet egy időre ösztöndíjasként.
Hogyan érzed magad az új kollégák között, megtaláltad már a helyed a társulatban?
Van egy mondás: lakva ismerszik meg az ember. Ez pontosan így van, a próbák összekovácsoltak minket. A többiek nagy szeretettel fogadtak, odafigyelünk egymásra, és az ember ilyenkor nem érzi magát egyedül. Reggeltől estig együtt vagyunk, és azt hiszem, egyre inkább kezdünk kinyílni.
Két bemutatód is lesz, az egyik ezek közül A konyha. Ebben az egyik pincérlányt, Daphnét alakítod. Milyen ez a karakter?
A darabban több pincérnő is szerepel, ő egy közülük, akinek egyébként van egy iszákos férje. Egyszerre harmincan vagyunk fent a színpadon, az egész olyan, mint egy jól működő hangyaboly, ahol mindenki tudja a dolgát, és közben folyamatosan figyel a másikra. Sokszor csak két-három szót intézünk a másikhoz: „Három csirkecomb! – kiáltjuk, ezért a végszavazás teljes koncentrációt igényel. A darab mondanivalója sokrétű, benne van az egész élet, a konyha a társadalom miniatűr modellje. Kérdések sorát veti fel: „Mennyire húzunk szét? Hogyan képes együtt dolgozni a sokféle országból verbuválódott csapat? Egy ember meg tud őrülni úgy, hogy senkinek sem tűnik föl? Vagy esetleg nem is akarják észrevenni a többiek a szétesését?” Nagyon izgalmas, hogy harminc évvel ezelőtt éppen ebben az épületben mutatta be az akkori Nemzeti társulata ezt a darabot. Azt gondolom, hogy semmit nem veszített azóta az aktualitásából.
A másik előadásban, a Chioggiai csetepatéban közös jeleneted van a nagybátyáddal, Gáspár Tiborral. Milyen a közös munka a színpadon egy családtaggal?
Ilyenkor ő nem a nagybátyám, hanem egy kolléga, akivel az a dolgunk, hogy megoldjuk a ránk bízott feladatot. Színészi izgalommal figyelem, mint partnert, hisz mind a ketten dolgozunk. A darabban Checcát játszom, eredetileg vörös hajjal kezdtem el próbálni a szerepet. De nyáron ráébredtem arra, hogy szeretnék már a vörös hajú szerepektől eltávolodni, mert egy ilyen feltűnő hajszín nagyon beskatulyáz, és miért is ne lehetnék természetes? Kéri Kitty, a rendező támogatott ebben, és az empátiája nagyon jól esett, hiszen emiatt még a szerepem csúfnevét is meg kellett változtatnia.
Októberben sokat leszel színpadon, hiszen a Rév Fülöpben átvetted Ádánd lovag szerepét.
Bizony, és nagyon szeretem ezt a darabot, mert jó humora van, jó nyelvi játékokkal van tele, és szerethetőek a karakterek. Gyerekkoromban egy erdő mellett nőttem fel, és nagyon szeretem a természetet, az állatokat, és sokszor játszottam azt, hogy megmentem a Földet. Ezeket a gyerekkori gondolatokat hozta elő belőlem a Rév Fülöp próbája.
Amikor nem dolgozol, mi kapcsol ki igazán?
Azt szoktam mondani, hogy a színészi hivatás „felhő” szakma: egyszer beborul, máskor kisüt a nap. Mindig bennünk marad a kérdés előadás után, hogy ma este sikerült-e megcsinálni a szerepet vagy sem. Éppen ezért szeretek a szabadidőmben olyasmivel foglalkozni, aminek kézzelfogható az eredménye, ahol nincs ilyen kérdés. Szívesen teregetek például, mert szeretem a frissen mosott ruha illatát, de mindenféle ház körüli teendő feltölt, legyen az ablakmosás vagy takarítás. Ha jut rá időm, szívesen főzök, a lecsó a kedvencem, de remekül kikapcsol a kutyasétáltatás is.
Cirkov Ilona
