Lesérült a táncos, mégsem marad el az előadás

tünet

A Tünet Együttes táncosa, Szász Dániel egy héttel az előadás előtt sérült le. A darab végül nem marad el, ugyanis egy kollégája kisegíti a lesérült táncost.

A szeptember 22-i Az éjszaka csodái című vizuális, szürreális előadás mégsem marad el, mert Bakó Tamás táncos beugrik Szász Dániel helyére, így a darab szeptember 22-én este nyolctól a Trafóban újra látható. A sérült táncost a Tünet Együttes tagjai elkísérték a kórházba, ahol egy nem mindennapi programajánlót rögzítettek:

Ennek függvényében a Tünet Együttes Színházak Éjszakáján való programja is átalakul, és szeptember 19-én a Jurányi Házba érkező karszalagosok Az éjszaka csodái előadás próbájába tekinthetnek be öt órától. Miután Bakó Tamásnak, az új táncosnak mindössze öt napja van a betanulásra, így az elkövetkezendő napokban folyamatosan próbálnak. Tehát a Színházak Éjszakájának programja Bakó Tamás beugrásáról és a megmentett előadás próbájáról szól, ami egy igazán valós színházi pillanat.

Az előadásról:

Volt már veled olyan, hogy átvirrasztottál valakivel kettesben egy éjszakát, de nem történt „semmi” köztetek? És reggelre mégis megváltozott bennetek a világ? A rajzoló lány és a fiú újrateremti ezt az egymást-bámulós, álomszerű fura micsodát. Az előadást Weöres Sándor címadó verse inspirálta. A látomásvers világa szabad, csapongó, szabálytalan, és mint Weöres költészete nagyon gyakran – korhatár nélküli. Az előadás ezt a nyelvezetet teremti újra a színpadon Mezei Ildikó és Taskovics Éva képzőművészek festményeivel, grafikáival és animációival. Samu Bence 2007 óta fejleszti az Animata nevű software-t, amely életre tudja kelteni a színpadon rajzoló lány által létrehozott tárgyakat, figurákat.

Előadás időpontok:

  • szeptember 22. 20.00
  • október 19. 19.00
  • november 17. 19.00

Jegyek itt kaphatóak.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!