Csinálhatok rólatok egy képet? – ezzel a kérdéssel, kezében egy rózsaszín polaroidgépet tartva robbant be az életembe néhány héttel ezelőtt a József Attila Kör írótáborában Kele Dóri. A lány csak úgy mellesleg volt a szigligeti tábor polaroidkrónikása; elsősorban ő az InstaVers alapítója, az 50 tehetséges magyar fiatal program egyik mentoráltja, mindemellett négy nyelven beszél és végzős bölcsészhallgató. Instaportré Kele Dóriról.
Dóri nagy, pöttyös szatyorral érkezik a Városligetbe. Azt beszéltük meg, a találkozónkra magával hoz mindent, ami fontos lehet – már messziről, a pakk méretéből látom, hogy komolyan vette a kérésem. Szerencsére olyan időt csípünk el, hogy bár késő délután van, a szűrt fény melegít rajtunk valamicskét, így, mivel hozott egy pokrócot is, a fűben ülve tudunk beszélgetni. Most is ugyanazt érzem a környezetében, amit az első találkozás alkalmával: akárhogyan is, de több Kele Dóri kellene erre a bolygóra.
Dóri Facebook-oldala, a kortárs költészetet népszerűsítő InstaVers majdnem hétezer embert szolgál ki rendszeresen versrészletekkel. Legtömörebben úgy tudnám meghatározni, hogy ez a lány jelenleg a magyar irodalom egyik leghatékonyabb marketingese. „Azt szoktam mondani, hogy az InstaVers anyukája vagyok. Másképpen nem tudom megfogalmazni, mert létrehoztam valamit, amivel feladataim vannak, de ezt nem tekintem munkának. Sok szerzővel dolgoztam már együtt, rengeteg fantasztikus embert ismertem meg, és mindeközben az oldal üzemeltetése nem jár olyan kötöttséggel, ami bénítana. Bárhol, bármikor tudok dolgozni, és ez elég nagy mázli.”
Aki e sorokat olvassa, szinte biztosan találkozott már Paulo Coelho nevével. Egy internetező ember bármit tehet, egyszerűen nem tudja megúszni a naplementés fotókra vésett Coelho-bölcsességeket, és pontosan ez az, amiből az InstaVers is él. Az oldal voltaképpen Coelhóból dolgozik, annyi a különbség, hogy a blőd idézetek helyett szépirodalmi tartalommal töltik meg a bejáratott keretet. „Rém egyszerű a képlet, az InstaVersen a lehető legkönnyebben fogyasztható formában kapsz szépirodalmat. Kinyomtatom a szöveget, mellérakok mindenféle giccset, ékszert, virágot, cukorkát, bármit, aztán lefotózom, kap egy Instagram-filtert, és máris mehet az oldalra.”
Az elmúlt másfél évben, amióta az oldal működik, szép lassan beszüremkedtek a kortárs magyar költők is a megosztások és lájkok világába. A legfrissebb poszt most Géczi János Olvastam című versének részlete, ez több mint 200 lájkot kapott, ami nem rossz eredmény.
„A Coelho-ügy nem zavar, mert egyrészt vicces, másrészt hasznosítani tudom a módszert. Ami viszont bosszant, az az irodalom és az irodalomcsinálók helyzete és megítélése. Azt érzem, hogy egy költő ma nem lehet olyan értelemben példakép, mint egy zenész, egy tévés műsorvezető vagy akár egy tudós. Azt szeretném, ha az irodalommal foglalkozó embereknek is akkora publicitás járna, mint a más területen dolgozó alkotóknak.”
Azt mondja, ahogyan egyre ismertebbé vált az oldal, úgy érezte, elérte azt a pontot, amikor kitörhet a virtuális térből, ezért új platformokat keresett az InstaVersnek, így jutott el a projekt a Könyvhétre, a VOLT Fesztiválra és a József Attila Kör írótáborába. Mindezzel azt szerette volna elérni, hogy az oldalon összegyűlt emberek kilépjenek a komfortzónájukból, felálljanak a számítógéptől és elmenjek egy felolvasásra. „Összejött a dolog, sőt, megdöbbentő élményem is van ezzel kapcsolatban. A Deákon ültem pár hete, és egyszer csak odajött hozzám egy fiatal lány, hogy elmondja, mennyire szereti az InstaVerset, és kérdezte, hogy én vagyok-e az, aki ezt csinálja. Sosem volt cél az, hogy az arcomhoz kössék az oldalt, de már ez is megtörtént.”
A legtöbb róla született cikk messziről indít: gyerekkorában éltanuló volt, íjászbajnok, igazi mintagyerek. Ha viszont végignézzük, mi mindent csinál most, nincs sok értelme a tizenéveit elemezni; végzős az ELTE bölcsészkarán, tagja a József Attila Körnek, és idén bekerült az 50 tehetséges magyar fiatal programba, ahol az író Rácz Zsuzsa mentoráltjaként építi a jövőjét. Azt mondja, ez a program arra jó, hogy olyan embereket hoz össze, akik valószínűleg soha az életben nem találkoznának egyébként. „Nekem a határidőkkel van bajom főleg, a levelek megválaszolásával és a self-brandinggel. Azt kértem Zsuzsától, hogy ezen dolgozzunk.”
Beszélünk még pár szót a rózsaszín polaroidgépről, vagyis, ahogyan ő fogalmaz, az új szerelméről. Dóri sosem tanult fotózni, az viszont régi vágya volt, hogy vegyen egy ilyen gépet. Dolgozik is vele bőszen, azt mondja, a konyhája falát már szinte teljesen beborítják a képek. Aztán lassan indulnia kell, de mielőtt továbbrohanna, eszébe jut, hogy a legfontosabbat kihagytuk. „Van egy új, titkos projektem. Nem beszélhetek róla bővebben, viszont támogatókat keresek. Ha van olyan, akit érdekel, és aki tudna segíteni, az mindenképpen írjon üzenetet.”
Végezetül készül rólunk egy közös fotó a kis rózsaszínnel, és ahogy elválunk, azon gondolkozom, talán ez volt idén az utolsó nyári nap, amikor ki lehetett ülni a fűbe.
