Két éven belül jöhet az első fejátültetés Kínában

Még 2017 decembere előtt megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben az előkészületi kutatások és kísérletek sikeresek lesznek – közölte újságírókkal Zsen Hsziao-ping, aki olasz kollégájával készül az eddig példa nélküli műtétre. Az olasz sebésszel, Sergio Canaveróval közösen előkészítés alatt álló beavatkozás helyszíne csak abban az esetben lesz Kína, ha minden a tervek szerint halad és itt valamennyi szükséges feltétel adottá válik hozzá – jelentette ki a kínai szakember. A jelenleg kijelölt helyszín az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány székvárosának, Harpinnak az orvosi egyetemi kórháza.

Canavero, a Torinói Fejlett Neuromodulációs Csoport vezetője 2013-ban közölte először, hogy szerinte egy effajta műtét legkorábbi lehetséges időpontja 2016-ban lehet. A legutóbbi nyilatkozatok szerint azonban több időre, több tudásra van szükség ahhoz, hogy a siker esélyével fogjanak bele. A bonyolult operációra önként jelentkező 30 éves orosz férfi, Valerij Szpirodonov programozó ritka, gyógyíthatatlan genetikai betegségben, spinális izomatrófiában, vagyis akut gerincvelői izomsorvadásban (Werdnig-Hoffmann-kór) szenved, állapota egyre romlik.

A már teljesen lebénult, elsorvadt testű Szpiridonov abban reménykedik, hogy fejét sikerül átültetni egy egészséges ember testére, és összekötni agyvelejét a donor gerincvelőjével. Szpiridonov legutóbb idézett nyilatkozatában azt mondta, nem „versenyről” van szó. Mint fogalmazott, számára egyértelmű, hogy a műtétre csak akkor kerül sor, amikor a szakértők 99 százalékban biztosak lesznek a sikerben. Zsen Hsziao-ping egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy a donortest honnan érkezne, illetve nem erősítette meg, hogy kínai lesz.

Megosztás: