Nincs az az indok, ami miatt egy gyermekét cipelő embert fel lehet rúgni – mert ez nettó nácizmus.
– írja Facebook oldalán Geszti Péter, aki 12 pontban szedte össze gondolatait a menekültkérdésről. Íme a bejegyzés teljes szövege.
Kedves Emberek!
Ha már vitára adtam okot, pár gondolatomat megosztanám veletek itt, a saját oldalamon. Egyben kérek mindenkit, hogy tartózkodjon a gyűlöletkeltő megnyilvánulástól.
1. Nem szenvedek vakságban, nem tartom magam menekült imádónak, egyszerűen fontosnak tartom az emberiességi szempontokat is.
2. Nincs az az indok, ami miatt egy gyermekét cipelő embert fel lehet rúgni – mert ez nettó nácizmus.
3. A gyermekével menekülő apát felrúgó nő akciója nem véletlenül járta be a világsajtót. Nem azért, mert a magyarok ellen „szokás szerint összeesküdött a világ”, hanem azért, mert – játékfilmeken kívül – ritkán kerül szem elé ilyen nyilvánvalóan aljas tett. Ha kínai vagy svéd földön történt volna hasonló, akkor is szégyenkörútra indult volna ez a történet. A mi nemzetközi megítélésünkön nyilván nem javít, és nyilvánvalóan nem azonosul vele egyetlen jóérzésű magyar sem.
4. A menekülteket valóban regisztrálni kell/kellene.
5. Erre fel kellett volna készülnie az Európai Uniónak, az érintett tagországoknak, így Magyarországnak is. Volt rá idő, fél éve – egy éve már voltak jelei, hogy mi következik, és nyilván tudhatták a katonai, belügyi, külügyi, elhárító, stb szervek, hogy mi jár mindezzel.
6. Nem hiszek a kerítésben, hiszen látjuk, bárki átjut rajta. Az erre elköltött pénz töredékéből táborokat és adminisztrációt lehetett volna/lehetne felállítani, éppen azért, hogy ellenőrizni lehessen, ki lenne a bevándorló, ki a menekült, vagy ki jelent fenyegetést. Erre most is van lehetőség, az EU biztosítana is ehhez erőket.
7. Még az egyébként hergelő üzemmódba tett állami média is azt a hírt hozza folyton, hogy a menekültek nem hoztak magukkal fertőző betegségeket. Felesleges tehát ezzel is ijesztgetni egymást.
8. A törvényes szabályok és megoldások betartása és alkalmazása nem jelenti azt, hogy az emberi szolidaritás érzésének ki kell üresednie bennünk. Sőt!
9. Magam is jártam a családommal a Keleti pályaudvaron múlt szombaton a Migration Aid-et segítendő, és azt láttam, hogy a a környéken a rendőrök kifejezetten humánusan és segítőkészen viselkedtek. Ez jó érzés volt. Inkább bizonytalanságot, fáradtságot és elveszettséget láttam az arcukon – ugyanúgy, mint a MÁV dolgozóin. Ugyanúgy, mint a legtöbbünk arcán. Hiszen valóban új és ijesztőnek tűnő helyzettel állunk szemben, amiben nehéz megőrizni a józan gondolkodást, főleg, ha a megszokott, beteges politikai előítéleteink szerint esünk túlzásokba (Lásd a legújabb közhelygyűjteményt: aki ballib, az csak feltétel nélkül, lihegve imádhatja a menekülteket, aki meg jobbos, az csak szittya indulattal gyűlölheti őket. Baromság.)
10. A menekültek nem akarnak ittmaradni, a mienknél gazdagabb és demokratikusabb országokba akarnak eljutni, ugyanúgy mint félmillió honfitársunk, akik úgy érezték, azon országokban jobban boldogulnának.Őket is „hordának” kéne nevezni vajon, vagy ez nem jutna senki eszébe, csak mert fehér a bőrük és nem muszlim vallásúak?
11. Ilyen méretű tömegek kétségbeesett és kényszerű mozgásakor mindig vannak olyan atrocitások, mint a kődobálás – olyan reménytelennek vagy érthetetlennek nevezhető helyzetekben például, amikor nem érthető, hogy ha egy csoport továbbmehet, akkor a következő miért nem, stb, stb. Megjegyzem: Az általuk mutatott agresszió meglátásom szerint eddig elmaradt az olyan focimeccs utáni akcióktól, amelyekben az ultrák szokták „önkifejezni” magukat – ahogy tették a múlt héten is. Ez persze nem menti fel azokat, akik sebesülést vagy kárt okoznak a migránsok közül. Mérlegelni kell, és nem hisztérikusan ítélkezni, sem nekünk civileknek, sem az államigazgatás vagy igazságszolgáltatás dolgozóinak.
12. Mindenkinek joga van félni, és véleményt mondani. De nincs értelme hagyni, hogy a félelemből fakadó gyűlölet elszabaduljon, és a véleménykülönbségek miatt egymásnak essünk.
Ha mindig csak a szemet szemért elv érvényesül, mindannyian vakok leszünk, és a gyermekeink is azok maradnak. Ha maradnak.
