A David Vann-féle Akvárium kegyetlen szerkezet. Először életvidám kislánnyal és nagy kékségben úszogató bohóchalakkal vesz le minket a lábunkról. Aztán amikor mesés bájával már hatalmába kerített, a sztori könyörtelen családi drámába csap át, az Akvárium pedig leránt minket a mélybe, és többé nem ereszt. David Vann könyvét olvasva néha együtt örülünk a 12 éves főhős kislánnyal, máskor együtt éljük át a végeláthatatlan, nyomasztó családi poklot. Tengeri lények, szeretet, szenvedély és szenvedés. Az Akváriumot a külföldi sajtó szanaszét dicsérte, és bizony én sem tudok mást tenni.
Galádul tehetséges és nyughatatlan kortárs íróink egyike.
– írja a szerzőről a Guardian. Az Akvárium itthon a Tarandus Kiadónál jelenik majd meg. Aki szeretné, már elő is jegyeztetheti magának, portálunkon pedig bele is olvashatsz a kötetbe.
A 12 éves Caitlint egyedül neveli dokkmunkásként dolgozó édesanyja. A kislány iskola után rendszeresen az Akváriumban tölti idejét, és a halakat csodálja. Egy nap összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. A furcsa barátság egy sötét családi titok nyomára vezeti a kislányt, ami olyan irányba lendíti egykor örömteli kapcsolatát anyjával, amely rémisztő következményekkel jár.
David Vann megteremt egy világot, egy meleg családi fészket, majd fenekestül felforgatja azt. A régi sebek felszakadnak, az őszinte szeretet helyét mérhetetlen gyűlölet veszi át, miközben kisebb fajta pszichothriller bontakozik ki szemünk előtt. Amikor a sötét titokra fény derült, mi is érezzük, hogy valami eltört, és talán már semmi sem lesz a régi. Innen még nehezebben tudjuk letenni a könyvet. David Vann egy érzelmi hullámvasútra ültet fel minket: megnevettet, elvarázsol, sokkol, felzaklat, meghat. A könyv könnyed hangvételének köszönhetően szinte suhanunk egyik oldalról a másikra. Közben egyre közelebb és közelebb kerülünk a szereplőkhöz: úgy érezzük, mintha évek óta jól ismernénk őket. A sztori annyira életszagú, hogy akár még igaz is lehetne. A regényt mégis átitatja a gyermeki képzelőerő és őszinte ártatlanság. Ez a kettősség adja meg az Akvárium igazi ízét.
Anyám fáradt volt aznap este. A kanapéra feküdt, én melléje fészkeltem magam, néztük a tévét, leginkább a reklámokat. A saját akváriumunkban, a saját terepünkön, éppen olyan kiszolgáltatottan, mint bármelyik hal. A mi tartályunkban négy rejtekhely volt: a kanapé, az ágy, az asztal és a fürdőszoba. A négy hely valamelyikén bárki megtalálhatott. A csupasz fehér falak kékbe borultak a tévétől, alig különböztek az üvegfaltól. A mennyezet szorosan zárt, nem tudtunk volna kiugrani és elmenekülni. Szűrő és szivattyú hangja, surrogott a fűtőtest, hogy a megfelelő hőfokon tartson minket. Az egyedüli kérdés, ki van odakint, ki figyel minket.
A regény elolvasása után két kérdés ötlött fel bennem. Az egyik egy költői kérdés: miért is nem ismertem én eddig ezt a David Vann nevű fickót? A másik: mikor forgatnak filmet az Akváriumból? Szerintem egy skandináv rendező olyan egyszerre rideg és érzelmes, de mindenekelőtt megrázó, sötét tónusú drámát hozna össze ebből a könyvből, hogy a közönség megveszne érte. Mint kiderült, nem is olyan légből kapott ötlet ez az adaptáció: másnak is eszébe jutott már.
Na, de maradjunk most a könyvnél, merthogy David Vann műve egyelőre csak papíron létezik, ott viszont kitűnően működik. Rég olvastam olyan sztorit, mely egyszerre lenne ilyen könnyed, mégis elképesztően súlyos. Ezt a színes és mély Akváriumot elsősorban felnőtteknek ajánlanám, nekik viszont nyugodt szívvel. Kellemes merülést!
A hó bevert a kis tető alá. A tündérmesében szünet van, nem nyílik az ajtó. A szereplők rossz helyre kerültek, rossz történetbe. Piroska a Három kismalac házai közt. A farkas ott van, de nem az igazi, a malacok alusznak, nem hallják, hogy Piroska kopogtat, sőt, az is lehet, hogy a három medvebocs alszik odabent. Nem tudjuk, mit hoz a következő pillanat, nem nyert még formát az életünk.
