Képzeld el, hogy a Csendes-óceán kellős közepén vagy egy nem túl nagy, de nem is kicsi halászhajó fedélzetén. Reggel, amikor felébredsz, nehéz, sós, mindenesetre elképesztően tiszta levegőt szívsz tüdőre, aztán kimégy a kabinból, és azt látod, hogy a hajótól balra egy nagyjából két méter átmérőjű tengeri csillag napozik a víz felszínén. Amint ráunsz a csillagra, felnézel, és észreveszed, hogy a fejed fölött egy sirály üldögél az árbocon. A hajót minden oldalról víz vagy levegő határolja, miközben ötven kiló rizs, ötven csomag keksz meg ötven darab narancs a biztosíték arra, hogy utasai nem halnak éhen. Akarsz jönni?
NYUGATRA ÉS MÉG NYUGATABBRA
Kedvet csinálni egy könyv elolvasásához még egy sör mellett sem mindig egyszerű feladat. Ez a nyár végi pihegés tulajdonképpen megfelelne alaphangulatnak, de ha ránézek a szövegszerkesztőre, máris érzem, hogy ez nagyon hervasztó lesz anélkül, hogy mesélés közben a tenyeremet egy ászokos poháron hűteném; szóval a folytatásban tegyünk úgy, mintha.
Kivételes és szokatlan könyv, az emberi szellem ragyogó, misztikus felfedezőútja
– írták a Kirkus Reviews oldalán Brian Doyle Ne hagyd el a hajót! című regényéről. Ez az a tíz szó, ami egy könyv ajánlásakor egyenértékű azzal, mintha semmi mással, csak nejlontitokzokniba bújtatott lábakkal akarnánk meghódítani valakit. Tényleg jó (meg kivételes és szokatlan) ez a regény, de az első néhány oldal hosszú leíró részei után nekem inkább ez ugrott be róla, nem az emberi szellem ragyogása:
Gondolom, itt most sok embert elveszítettem, viszont aki esetleg nem kívánja a Kincs, ami nincs azonnali megsemmisítését, tartson velem még egy kicsit, megmutatom, hogyan lehet pár ezer forintból nyugatra és még nyugatabbra hajókázni a Csendes-óceánon. (Hozzáteszem, nem értem, miért utálják annyian ezt a filmet, de hát a Szürke ötven árnyalatának hívei meg biztosan engem nem értenek, aki az utolsó kocka óta is azt várom, mikor kárpótol végre az élet az elfecsérelt időért.)
ANYA, ÚGY KELL PISILNEM, MINT KÉT LÓNAK
Az alapsztori az, hogy egy Declan nevű fickó nekivág a Csendes-óceánnak egy közepesen jó állapotban lévő halászhajóval, amit Lile névre keresztelt. Nem annyira kivonulás ez a társadalomból, hiszen a főhősnek nincs nagyon honnan kivonulnia, nincs senkije és semmije. Declan egy nem kifejezetten érdekes, kissé boldogtalan, magányos alak. Jelleméről sokat elárul, hogy a hajóút elején egy sirállyal osztja meg minden gondolatát, de a nyilvánvaló kötődés ellenére saját maga előtt is eljátssza, hogy nem szereti a madarat, amikor viszont a madár eltűnik, hiányozni kezd neki. Ezek az akkor érzed, milyen fontos neked, amikor már nincs veled típusú közhelyek egyáltalán nem ritkák a könyvben, ugyanakkor nem zavaróak.
A Lile fedélzetének eseményei akkor indulnak be, amikor egy-két vihar erősen megtépázza a hajót, és Declan kénytelen szárazföld után nézni.
Arra is ráébredt, hogy amint megpillantotta a szigeteket, igencsak megszomjazott egy sörre, a sör kapcsán pedig elkezdett húsról álmodozni, aztán a hús kapcsán borról, a bor kapcsán pedig szivarról…
Mielőtt kikötne, odaevez hozzá egy ismeretlen kenus, aki levelet hoz a barátjától, Pikótól. A férfi azért keresi meg Declant, mert rákos feleségének halála és kislányuk buszbalesete után ténylegesen ki akar vonulni a közösségből, ehhez kéri a magányos hajós segítségét. Pikóval és kislányával, a balesetben lebénult Pipával háromfősre duzzad a Lile legénysége, és ezután mindig csatlakozik hozzájuk valaki – ha éppen nem ember, akkor madarak vagy patkányok, vagy bármilyen más élőlény.
A regényben a kislánynak, Pipának van a legjobb szövege, lásd a közcímet, és ő a leginkább szerethető karakter mind közül, de nem azért, mert édes kisgyerekre írták meg, hanem mert tűpontosan érzékelhető a legapróbb rezdülésén is, hogy mindent elveszített, és emiatt birtokában van valami ősnyugalomnak és bölcsességnek, hiába csak öt-hat év körüli. Ahogy haladunk a könyvben, Declan lapról lapra szocializálódik; a regény utolsó negyedében már ott tart, hogy képes az édesanyja haláláról beszélgetni Pipával. Ez az egyik legerősebb párbeszéd a szövegben, de nem másolom ide, aki nem hiszi, járjon utána.
