Az ötödiken három lánctalpas bontja a falakat, a piacon három nyurga nyúl ugorja az utolsókat a ketrec előtt, pihenő a Mekka felé fektetett szőnyegen – Hegedűs Ágota utolsó blogbejegyzése a Frusztrált Író Ösztöndíjon.
Hegedűs Ágota
Nincs messze Kairó
(Hatodik napi frusztadag)
Visszatértünk Kairóba. Itt még melegebb van. Már nem érdekel, hogy a hátamra tapadó ing sose lesz száraz, és hogy a csordogálás sem áll meg a két mellem között. Hadd folyjon. Cserébe összeadtam, legalább négy liter vizet ittam meg. Otthon kell ehhez pár nap.
Eszünk egy kis hazait, Petra főz zöldséglevest, csirkét, rizst, párolt borsóval. Semmi egyiptomi. Kapok chips-et, valahogy irtózatosan kívánom a sósat, biztos kiizzadom, és vércukor szintet emelendő banán, és oreo keksz. Erről itt sem tudok lekattanni.
Menjünk a piacra. Kendőt akarok venni, meg ajándékot. A felüljáróról tetőket látok, félig ledőlve, teli szeméttel hirdetik, Kairó az a város, ahol az emberek teljes megelégedettséggel járnak bokáig mocsokban. Ja és a Ritz Carltont épp újjáépítik, az itt azt jelenti, hogy a régit lebontják, az ötödiken három lánctalpas bontja a falakat, eddig azt hittem, hogy az ilyen kép valami megmókolt mémfotó, sajnos nem volt kéznél a kamerám, azért őrzöm a látványt.
A piacon lassan kellene körbejárni, mindenre rácsodálkozni, de a pasi megy elöl, hölgyeim, ugye, tudjuk, mit jelent pasival shoppingolni, célirányosan halad, azt kérem, rámutat, mehetünk kávézni? Mi nők azonban megállnánk az ötven fokba kilógatott báránycombnál, nem mintha venni akarnánk, csak eltűnődni, hogy nem büdös, szalmonellás, mikor rajta csemegéznek a legyek. Vagy büdös, csak hellenisztikus orrunk megcsal, telítődött. Vagy orrbefogva ugyan, de megállnánk az élőállat ketrecnél, benne csirkék, kacsák, külön a kakasok, a ketrec előtt három nyurga nyúl ugrálja az utolsókat. Vagy van itt számomra ismeretlen eredetű gyümölcs, zöldség, kérdezném, hogy mi ez, de Jászberényi három árussal előrébb, és megy rendületlenül. Itt pedig nem túl jó ötlet lemaradni, az utcagyerekek könnyen megtalálnak, előbb jópofák, aztán később jól megdobálnak, ha nem vagy jó fej.
Inkább a földet nézve, a motorosok, fuvarosok elől félpercenként elugrálva utána iramodok. Bevár a mecsetnél, kendőt fel, cipőt le. Nem kérés, hanem tény, anélkül nem mehetünk be. Hatalmas az épület, épp nem imádkozik senki, ellenben az oszlopok tövében három idősebb férfi sziesztázik, egyébként teljesen igazuk van, itt elviselhető a meleg, és jár a szél. Büdös sincs. A mecset közösségi térként is funkcionál, és nem zár be két imaidő között. Fekszünk kicsit mi is a Mekka felé fektetett szőnyegeken, csak mi a mennyezetet nézzük. 1300 körül épült. Tudták, mi a szép. Csoda.
Sándor az mondta, igazi kultúrsokk fog érni Egyiptomban. Mindenféle sokk ér. Néha alig várom, hogy visszaérjünk a lakásba, ahol fél óráig még tág pórusokkal izzadok, aztán kezd visszaállni a szív, és már csak a hajam alatt csurog a víz.
Semelyik frusztráltíró jelölt ne gondolja, hogy itt majd jól kipiheni az otthoniakat, hogy itt majd pálmafák árnyéka alatt írhatja meg következő kisremekét, vagy egy hűvös, árnyékos teraszon iszogatja a színes italokat. Ez itt nem az a hely. Van viszont minden más, amit úgy hívnak: Te rongyos élet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy idebolondított.
