Ezt a bonmot-t vasárnap az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában ejtette el Almási Tamás filmrendező, akinek Tititá című dokumentumfilmje a nemzetközi zsűri különdíját kapta a szarajevói filmfesztiválon.
Olyan témáról forgattunk és olyan „főszereplőt” kerestünk, amely a nézőket érdekelheti, akiért lehet izgulni.
A film Anti, a 18 éves, fanatikus gitáros történetén keresztül vizsgál olyan kérdéseket, mint hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, élni tudjunk a lehetőségeinkkel és hogy mi is tesz valakit jó zenésszé. Anti egy borsodi romatelepen él, nem ismeri a kottát, nem szokott hozzá a rendszeres gyakorláshoz, így amikor felvételt nyer a Snétberger Zenei Tehetség Központba, hamar rájön, hogy csoda helyett élete egyik legnagyobb kihívása vár rá.
A rendező elmondása szerint Anti azóta leérettségizett és hamarosan felvételizik egy budapesti zenei konzervatóriumba.
A szarajevói fesztiválon Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is díjazták, a játékfilmes zsűri különdíját nyerte el.
A filmfesztiválon idén 57 ország 259 filmes alkotását mutatták be – köztük három magyart – mintegy 100 ezer néző előtt, a játékfilmek versenyében 10 produkció indult.