A két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról tartottak konferenciát szombaton Kaposváron a Horthy Miklós Alapítvány szervezésében.
Először Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke a mintegy 300 résztvevő előtt mondott beszédében a két világháború közötti időszakról szólva kiemelte:
Egyre inkább tisztul az a korszak. Horthy Miklós kormányzó szerepét elemezve pedig szembe kell nézni a tényekkel. Aki úgy mond ítéletet cselekvő, döntéshozó történelmi személyiségekről, hogy figyelmen kívül hagyja a körülményeket, annak reménye sem lehet arra, hogy reális vagy legalább méltányos ítéletet alkosson.
A politikus hosszúra nyújtott Horthy-ellenes kampányról beszélt, amelynek véleménye szerint „karmesterei” is vannak. Ők rendre tudatosan torzítják a történelmi tényeket, és ugyanilyen tudatossággal igyekeznek sárba döngölni azokat a történelmi személyiségeket, akik alkottak valamit a maguk korában, és akiket ők diktátornak bélyegeznek, anélkül, hogy mérlegelnék a lehetőségeket és korlátokat, amelyek között politikai, kormányzati döntéseket kellett hozni.
A Horthy-kastély. Forrás: horthytura.hu
Horthy Miklós kormányzóként vállalta a rendteremtő szerepét és felelősségét, neki köszönhetően – politikusok, civil és egyházi közösségek segítségével – sikerült új életre kelteni a megcsonkított Magyarországot. (Vö. György Péter állításával: Tudatosítani kell magunkban: elfogadhatatlan, ha egy hatalom a rendfenntartás ürügyén emberáldozatokat szed.)
Lehet támadni Horthyt a németekkel való szövetségért, de ugyan milyen eszközökkel védekezhetett volna a megcsonkított, katonailag is megbénított kis Magyarország a német hadigépezettel szemben?
A történészek dolga és felelőssége, hogy tisztázzák:
a Horthyról alkotott, évtizedeken át torzított képet. A politikusok, közéleti emberek dolga is megbecsülni és vállalni – mindenféle támadása ellenére – a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, ami józan ésszel és méltányossággal vállalható.
A rendezvény díszvendége, ifj. Horthy István, a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája köszöntőjében felidézte, hogy négy és fél évtized külföldi tartózkodás után 1989-ben jött először haza Magyarországra, majd 1993-ben kísérte haza nagyszülei hamvait Kenderesre, végső nyughelyükre.
Elmondása szerint ekkor tapasztalta, hogy Magyarországon
történelmi lövészárkok által elválasztva élünk (…), ez a megosztottság áthatja a mindennapjainkat, a magyarországi politikai folyamatokat, és akadályozza, hogy bármit közösen tegyünk a jobb jövőért.
Ezek a konfliktusok, bár látszólag ideológiák mentén zajlanak, érzése szerint valójában traumák, amelyeket sok-sok generáción átörökített családi történetek tartanak életben. Amikor ezek az értelmezések ideológiai köntöst öltenek, az egymással való párbeszéd még nehezebbé válik – mondta ifj. Horthy István.
Sajnos vannak olyanok is, akik politikai előny szempontjából az ilyen konfliktusokat inkább táplálni, mint megoldani igyekeznek. A konfliktusokat táplálni veszélyes üzem.
Azokban a társadalmakban, ahol a történelmi traumák mély megosztottsághoz vezettek, és ezeket nem oldották fel egy generáció élete során, ott a következő nemzedékek – örökségként – újabb és újabb erőszakhullámoktól szenvednek.
Az első lépés az ilyen konfliktus feloldására a történelemtudás, az, hogy mindenki tudja, hogy valójában mi történt. Hasznos a vita is, de csak abban az esetben, ha egymást meghallgatják a felek. A mostani konferencia is egy lépéssel közelebb visz a társadalmi lövészárkok felszámolása felé.
Az esemény résztvevői a tanácskozás előtt ünnepi szentmisén vettek részt, majd megkoszorúzták a vitézi emléktáblát.
Az egész napos konferencián három szekcióban a korszak meghatározó, sorsfordító eseményeiről, kultúrpolitikájáról, Horthy István és Horthy Istvánné munkásságáról történészek tartanak előadást.
A rendezvényt este a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című előadása zárja a Szivárvány Kultúrpalotában.
Mikor először megláttam a címet megrémültem magamtól: Kapásból elátkoznék valakit a nagyapja miatt. Mi van, ha normális ember, és nem tehet arról, hogy annak a senkiházi Horthynak az unokája. De a társaság eloszlatta kételyeimet. Aki ma Lezsákkal együtt mutatkozik az bizony, horthysta tetű, még akkor is, ha az egykori kormányzó unokája!
Horthy hőstette, ostobáknak!
1919-ben Horthy Miklós ugyancsak nyugati, elsősorban francia támogatással szerezte hatalmát. Horthy az országra törő antant oldalán a hont védelmező fehér tisztek vezette vörös hadsereg ellen gerilláskodott, majd hatalomra jutását követően annak legendás főparancsnokát Stromfeld Aurélt börtönbe vettette. Stromfeld Aurél nemcsak parancsnok, de a magyar nép zászlóvivője is volt, kinek sikeres hadjáratait a nyugat csak hazugsággal (Clemenceau jegyzék) és persze a magyar politikai vezetés ostobaságát kihasználva tudta megtörni.
Valóban a Tanácskormány újra tudja mozgósítani a tömegeket a haza védelmére és katonai sikereket ér el! De ha a munkások a parasztok megvédik az ország integritását, akkor továbbra is övék kell maradjon a hatalom, mert a katonai siker legitimálja őket az ország további vezetésére is! Tehát a magyar uralkodó osztály inkább lesz a honvédő háború árulója (Julier Ferenc, Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál grófok) mint saját osztályérdekeinek ellensége.
..A haditervet Gömbös Gyula „megbízható elvtárs” vitte ár a románoknak!. A történelem ítélkezni fog: Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
(Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat át¬adni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)
„A Horthyék abszolutizmusa a régi ragadozó magyar feudalizmus,
Klerikalizmus, és úri analfabetizmus számára, valamint a nagy zsidó uzsora számára az optimum állapotot jelenti. Nekik a mai rend tényleg a legjobb millő. A Horthy-uralom ugyan
Még, teljesebben tönkreteszi a szabadságjogokat, amint ezt a Bach korszak tette volt, ámde ez a jogfosztás csaknem kizárólag a dolgozó népelemek, a proletariátus, a föld nélküli és kisbirtokos parasztság és a produktív intelligencia ellen irányul. Ellenben a Gömbös féle gépezet a legkitűnőbb eszköz oly mérvű munkanélküli jövedelem kisajtolására, aminőhöz foghatót még a magyar történelem sem látott. 1 Innen van, hogy a régi privilegizált elemek, legalábbis a tudat alatt, igen jól érzik magukat Horthy-Magyarországban, mert
többé-kevésbé világosan érzik, hogy ez az egyetlen lehető módszer
latifundiumaik, vármegyéjük és uzsorabankjaik fenntartására” Jászi Oszkár!
Kedves Ismeretlen Göre úrnak szóló hozzászólás írója!
Mintha egy rendszerváltás előtti tankönyvet olvasnék, olyan hozzászólása.
A Tanácsköztársaságnak nem volt szüksége árulóra hogy elbukjon, ugyanis nem volt az a stabil kormányzat, amilyennek a kommunista történetírás beállította. Amellett hogy relatíve sikerrel vette fel a harcot a cseh és román támadókkal szemben, belpolitikája miatt számos belső lázadással kellett megküzdenie, amiről nem, vagy alig szóltak a tankönyvek. Az ország belsejéből érkező hírek, a Felvidék kiürítése épp elég demoralizáló hatással bírt hogy a hadsereg morálját a mélybe taszítsa.
Emellett a románok elleni támadás csak Tokajnál illetve a szolnoki hídfőből volt reális, a román hadsereg nagyobb tartalékokkal rendelkezett ekkor mint a magyar, emellett morálja is magas volt, tekintettel az elért sikerekre – vagyis, jóformán ütközet nélkül bent jártak az ország közepén. A román morális, minőségi, mennyiségi fölény egyenes úton vonta maga után a Vörös Hadsereg támadásának összeomlását.
Jászi polgári radikálisként szemben állt nem csak Horthyval, hanem a kommunizmussal is – nem véletlen hogy 1919-ben bekövetkezett emigrációja után soha nem tért haza – s ha a Horthy – korszakot belőle akarnánk megítélni, az olyan lenne, mintha Justinianus császárról és feleségéről kizárólag Prokopiosz műveinek felhasználásával írnánk személyiségrajzot. Tehát Jászi nem objektív a kérdésben, ráadásul ott sem volt.
Szabadságjogok tekintetében a Horthy – rendszer visszalépést jelentett a monarchiabeli időkhöz képest, de messze nem volt abszolutisztikus rendszer. Főleg ha összehasonlítjuk az utána következő Szálasi, majd Rákosi – Kádár diktatúrával.
Ugyanakkor ifj. Horthynak teljesen igaza van abban, miszerint társadalmi lövészárkokban élünk, melyek mélyebb traumákból táplálkoznak. A 20. század tele van ilyen traumákkal, feldolgozatlan élményekkel, családi történetekkel. Amíg ezeket nem tisztázzuk s érzelmi úton közelítünk feléjük az értelmi / elemző út helyett, amíg a megbocsátás ideje nem jön el, ezek a lövészárkok ugyanúgy meglesznek.
http://www.hdke.hu/files/csatolmanyok/Karsai_Horthy.pdf
Horthy Istvánné, a kormányzó -helyettes özvegyének Becsület és kötelesség címû könyvében,a 253. oldalon olvasható ez: “Mikor kezünkbe került egy titkos jelentés, amelyet a németek küldtek Hitlernek Magyarországról. Ez a jelentés vázolta a győztes háború utáni terveket Magyarországgal kapcsolatban. Ezek szerint Magyarországból német Gau, (azaz tartomány – ) lesz. Minthogy azonban a magyar nép nem méltó arra, hogy a nagy német árja közösségbe felvétessék, idővel kiküszöbölendõk, (azaz kiirtandók .T.E) Istenem, milyen sors várt volna ránk? Egyébként nem kell titkos jelentés, a Mein Kamp első kiadásában gyakorlatilag ez van leírva.