Kálid Artúr a Pesti Magyar Színházban A konyha című darabjában vendégszínészként játszik. A közelgő premier előtt beszélgettünk tengerről, kertről, gyerekekről, színészetről. Beszélgetőtárs: Cirkov Ilona
Arnold Wesker 1962-es színművében, A konyhában az egész világ jelképe a konyha… Hogyan került a darabba?
A történet egy londoni étteremben játszódik, ahol igen sokféle náció: angol, német, ír, holland zsidó és ciprusi dolgozik együtt. Az együttes munka során az olyan alapvető emberi problémák mellett, mint a szerelem vagy a kiégettség, a darab központi kérdése az, miként éli meg valaki a kirekesztettséget érzését, amikor egy idegen közegben kell boldogulnia. Ide, erre a konyhára, ebbe a nemzetközi csapatba szeretett volna Lengyel Ferenc rendező Gaston, a ciprusi szakács szerepére valakit, aki külsejét tekintve lehetne akár ciprusi is. Ekkor merült fel a nevem, így ejtőernyősként egyelőre most itt vagyok.
Maga a darab is a beilleszkedésről szól, párhuzamosan a Pesti Magyar Színház társulatának tagjai közé hogyan sikerült beilleszkednie?
Vendégművészként játszom, de már ez az egy hónap is, amit eddig együtt töltöttünk, elegendő volt ahhoz, hogy kialakuljon a véleményem. Ez talán a darab szerkezetének is köszönhető: hiszen mindannyian folyamatosan, egyszerre vagyunk fent a színpadon. Nagyon szeretek olyan közösségben dolgozni, ahol a kívülről érkezőt megfelelő nyitottsággal fogadják, és ez itt most úgy érzem, megvalósult. Színpadon korábban csak Hunyadkürti Istvánnal találkoztam, néhány kollégával szinkronban, vagy filmben dolgoztam együtt.
Mennyire mozog otthonosan A konyhában?
Gastonként a frissen sültekért felelek, és már a darab elején sikerül összeverekednem az egyik bevándorló kollégámmal. Szerencsére ez a köztünk kialakult konfliktus nem tart sokáig, a darab egészére is inkább a kisebb-nagyobb összetűzések gyors felvillanása és ugyanolyan gyors elhamvadása jellemző. Már egyre otthonosabban sürgök-forgok a fazekak között, remélhetőleg a bemutatóra már mindannyian profi szakácsok leszünk, legalábbis ezt szeretnénk elhitetni a nézőkkel, hiszen színészként ez a dolgunk.
Magánemberként szeret főzni?
Szívesen főzök, bár ritkán jut időm rá. Van egy-két specialitásom, de szakácskönyvből is szinte bármit megcsinálok. Nemcsak főzni, enni is nagyon szeretek: órákig elszöszmötölök az evéssel, sokszor csak egy-egy falatkát ízlelgetek órákig. Bármikor bármennyit tudok enni, igaz nagyon lassan. Az ismerőseim ezt már tudják rólam, és nem mindig várják meg, míg befejezem.
A karrierje során nem először szabadúszó. Ez valóban szabadság?
Számomra nagyon fontos az alkotói szabadság, és hogy jól érezzem magam ott, ahol éppen vagyok. Hét évig voltam a Vígszínház tagja a Főiskola után, majd tíz évig voltam szabadúszó, mielőtt 2007-ben a Bárka színház szerződtem volna. Innen három éve jöttem el, és úgy vettem észre, a szerepek és a feladatok így is megtalálnak. Ha nem vagyok egy társulatnál, akkor is történhetnek velem jó dolgok, és ha társulatnál vagyok, akkor is történhetnek velem kevésbé jó dolgok: ez nem attól függ, társulatnál vagyok-e, vagy sem.
Nagyon sokszor adta kölcsön a hangját Will Smithnek a szinkronban. Az ő karakterével milyen a viszonya?
Igaz, őt szinkronizálom a leggyakrabban, ezért is skatulyáztak bele ebbe a szinkronszerepbe, de rajta kívül Jamie Foxx vagy Denzel Washington magyar hanga is én vagyok. Állítólag van valami karcos a hangomban, emiatt is találhatnak meg ezek a szerepek. A kedvencem közülük Denzel Washington, szerintem egyike a legkiválóbb színészeknek.
Hogyan telik egy szabadúszó nyara?
Jól esik most egy kis pihenés, ebben az évadban két színházi bemutatóm volt, egy Miskolcon és egy a Jurányi Inkubátor Színházban, mellette szinkronizálok – bár ilyenkor nyáron jóval kevesebbet, és most élvezem, hogy a kertemet szépíthetem. Ez most az új szerelem az életemben, persze szigorúan csak a tenger után. Igazi elememben leginkább a tengernél vagyok – ahol szabadon úszhatom, és a világot egy teljesen más perspektívából szemlélhetem. Szerencsére a család többi tagja is vonzódik a tengerhez, a víz alatti világ csodájával nem tudunk betelni: képesek vagyunk órákat eltölteni a mélyben: egész tengericsillag gyűjteményünk van már otthon.
Feleségével, Murányi Tünde színésznővel két gyermeket nevelnek. Mit tanácsolna nekik, ha valamelyikük azzal állna elő: Apa, én színész leszek?
A pálya nehézségeit, örömeit valamilyen szinten érzékelik, és talán már – bár nem voltak öltözői gyerekek – eléggé látják a színházi világ összetettségét, bonyolultságát is. Ha valamelyikük esetleg színész szeretne lenni, természetesen, ha kérik, elmondom, mit gondolok erről, de ebbe igazából úgysem szólhatok bele, ahogy engem sem lehetett annak idején a színészetről lebeszélni.
Lesz-e folytatás a Pesti Magyar Színháznál?
Hogy később várható-e folytatás, azt most még nem tudom. Most A konyhára koncentrálok, ezt a feladatot szeretném a lehető legjobban megoldani.
Fotó: Kozma János – A fotók A konyha próbáján készültek
