MTI/Szerk. avatar
2015. augusztus 13. /
, ,

Ennyit még nem buktak egy Oscar-díjon

Joseph C. Wright tavaly 79 ezer 200 dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete szerint.

A bírósági döntésre a filmakadémia és a mozis relikviákkal foglalkozó Nate D. Sanders aukciósház közötti megállapodás után került sor – ismertette csütörtökön a BBC News. Joseph C. Wright a My Gal Sal című zenés vígjáték díszleteiért kapott Oscar-díjat 1942-ben. Örökösei 2014 júniusában bocsátották árverésre az aranyozott szobrot. A filmakadémia megkísérelte megakadályozni az aukciót, arra hivatkozva, hogy az a szervezet 1951-ben elfogadott szabályába ütközik. Eszerint az Oscar-díjasok a szobor eladása előtt kötelesek tíz dollárért felajánlani a díjat a filmakadémiának.

A Nate D. Sanders az átvett szobrot a Briarbrook aukciósház árverésén adta el. Az aukciósház korábban az közölte, hogy az akadémia még az árverés előtt vizsgálódott az ügyben, de tisztázták magukat azzal, hogy a szóban forgó szobrot még 1950 előtt adták át. A Nate D. Sanders szervezte korábban 15 Oscar-díj árverését, a gyűjtemény 2012-ben több mint hárommillió dollárért kelt el.

Az Oscar-díj az egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb presztízsű művészeti díj

– fogalmazott Gary E. Gans, a filmakadémia jogi képviselője. Hozzáfűzte, hogy azért foglalkoztak ezzel az üggyel, mert szeretnék megőrizni a díj valódi értékét és megmenteni attól, hogy közönséges árucikké váljon. Tavaly a filmakadémia egy másik Oscar-díjas örököseivel szemben is jogi lépéseket tett: Robert Surtees operatőr egykori Oscarját ugyanis a gyanú szerint az eBayen bocsátották áruba.

Megosztás: