A Mindspace csapatának jóvoltából másodjára is útjára indult a 100 szóban Budapest történetíró pályázat. Maximum 100 szóban bárki leírhatja a fővároshoz és annak lakóihoz kapcsolódó sztoriját, érzéseit, terveit. Az ötlet Chiléből származik, ott találkozott vele Kobrizsa Ádám, a Mindspace egyik alapítója, aki egyből érezte, ezt a kezdeményezést itthon is meg kell valósítani. A pályaműveket szeptember 1-ig várják a szervezők a 100 szóban Budapest weboldalán, de a sztorik postai úton is elküldhetőek, illetve személyesen is leadhatóak. A legjobb 12 írást illusztrátorok színesítik majd, az első három helyezett pedig pénzjutalomban is részesül. A projektről, és az azt felvezető sajtóeseményről korábban már beszámoltunk, mi azonban még többet akartunk tudni a kezdeményezésről. Éppen ezért a Lumen Kávézóban leültünk beszélgetni a projekt egyik szervezőjével, Sipos Mártival, aki 2014 óta tevékenykedik a Mindspace csapatában, és a szíve csücske a 100 szóban Budapest.
Mivel foglalkozik pontosan a Mindspace?
A Mindspace nonprofit szervezet főleg kulturális városfejlesztéssel, illetve nonformális oktatással foglalkozik. Ez magába foglal minden olyan projektet, ami az emberek bevonásával a városban történik. Ami az utóbbi években foglalkoztat minket, az a Smart City, azon belül is főleg a Smart Citizen. Ezzel kapcsolatban tavaly rendeztünk is egy konferenciát, ami idén is megrendezésre kerül. Ennek fókuszában a gamification, azaz a játékosítás áll.
Említetted a Smart City-t. Ez pontosan mit takar?
Egy tudatos, élhető, nyitott és aktív várost. A Smart City több elemből áll, magában foglalja a környezettudatosságot, a terek használatát, és magát az embert is.
Mikor és miért csatlakoztál a Mindspace csapatához?
Tavaly csatlakoztam, amikor a chilei Plagio szervezettel együttműködve először megszerveztük a 100 szóban Budapest projektet. Kobrizsa Ádám Chilében látta ezt a kezdeményezést, és mesélt róla nekem.
Már az elején tudtátok, hogy sikeres lesz? Nem féltetek, hogy esetleg itthon nem működik majd a kezdeményezés?
Olyan szempontból könnyű dolgunk volt, hogy ez Chilében már 15 éve működik. Viszont úgy gondolom, hogy ugyanazt a projektet nem lehet minden országra adaptálni egy az egyben. Máshogy reagálnak az emberek, más a környezet, és igazából minden összetevő más. Nekünk annyira tetszett ez a kezdeményezés, hogy úgy gondoltuk, legalább megpróbáljuk: ha bejön 100 pályamunka, akkor bejött 100, ha bejön 200, még jobban örülünk. Így, hogy több mint 700 érkezett, végképp nagyon örültünk.
Van ennek a projektnek egyfajta közösségépítő szándéka is?
A pályázat felhívása annyi, hogy maximum 100 szóban bárki szavakba öntheti, hogy mit érez a főváros iránt. Szerintem ez egy nagyon tág kategória. Remélem, hogy sokféle embert meg tud szólaltatni a projekt, és mindenki elgondolkozik egy kicsit a városon, amelyben él. Ha ezt sikerül elérnünk, az már szuper. Említetted a közösségformálást. Nekem meghatározó élmény volt a tavalyi kiállításmegnyitó, ahol a 16 éves rocker sráctól a 75 éves úriemberig mindenféle korú érdeklődő megjelent, és nem csak Budapestről, hanem vidékről is. Nagyon jó jelnek tekintem, hogy ilyen színes közönséget sikerült megszólítanunk.
Szeptember 1-ig tart a pályázat. Szabad tudni, hogy eddig hány pályamű érkezett be?
Ez titok, de pár száz már érkezett. A tavalyi tapasztalatok alapján azt szűrtük le, hogy az utolsó pár hétben jön meg igazán az íráskedv.
A szervezők is küldhetnek be műveket, vagy nektek nem szabad?
Nem, mi otthon írogatjuk titokban, de nem küldjük be.
A beérkezett sztorikat csak a 3 zsűritag olvassa, vagy ti is?
Mi is, én nagyon kíváncsi vagyok. Tavaly elolvastam az összeset. Az egész teljesen anonim, mi is csak akkor tudjuk meg, kik a legjobb 12, illetve legjobb 3 mű szerzői, amikor ezek az írások kiválasztásra kerülnek, és a kódot beazonosítjuk a szerzővel. Nekem nagyon tetszenek az írások, mert hihetetlenül sokszínűek. Volt szomorú és elgondolkodtató történet, ami után kellett is egy 2-3 perc, más pedig komikusan ragadott meg egy sztorit. Volt, aki verset, prózát írt, és olyan is akadt, aki kézzel írt művet küldött be postán.
Pásztor Gábor – Lépjünk fel!
Lackóval a kilences busz ajtajában búcsúzkodtunk egymástól a Nyugatinál. Ő színész szeretett volna lenni, én meg drámaíró. Arról álmodoztunk, hogy közösen csinálunk majd színházat, ahol ő fog feledhetetlen alakításokat nyújtani az én világhírű darabjaimban. Csak azt nem tudtuk, hogy a fenébe kezdjünk hozzá ehhez az egészhez. A buszsofőr viszont elunta a diskurzusunkat, és ránkszólt a hangosbemondón: – Lépjünk fel! Lépjünk már fel, a kurva életbe! A felülről, semmiből jövő hang egyszerre úgy hatott ránk, mint egy isteni kinyilatkoztatás: milyen egyszerű, elég a töprengésből, fel kell lépni és kész! Rövidesen fel is léptünk, méghozzá egyből külföldön – én mint pincér, ő mint mosogató.
Melyik volt a kedvenced a tavalyi döntős írások közül?
Ezt nagyon nehéz lenne megmondani. Nekem a nyertes nagyon tetszett: Varsányi Mihály A Ferencieken című írása. A 12+1 döntős sztoriból hármat is Varsányi Mihály írt, és ez számunkra is csak a legvégén derült ki. Azért is nehéz lenne a legjobbat kiválasztanom, mert a legjobb 12 pályaművet kortárs képzőművészek illusztrálták, és ahogy visszaemlékszem ezekre a művekre, már az illusztrációval együtt látom őket. A zsűri által kiválasztott 12+1 történettel egyetértettem, mindegyik változatos és színes volt, és mindegyik adott nekem valamit.
Varsányi Mihály: A Ferencieken:
A Ferencieken álltunk hajnalban, miután egész éjjel próbáltam összeszedni valami nőt, hogy megbosszuljam rajtad a fájdalmat, amit okoztál nekem, de nem tudtam összeszedni senkit, mert annyit ittam, hogy támolygó gondolataim részegen botladozva egytől egyig beléd zuhantak, mint valami kikerülhetetlen kátyúba, úgyhogy inkább otthagytam a bulit, és elindultam hazafelé, gyalogolnom kellett, mert nem volt bérletem, szembejöttél a Ferencieken, észrevettél, megálltál, kialudtan, józanul és mély sajnálattal meredtél rám egy percig, majd furcsán elhúztad a szád, és az aluljáró sötétjébe ereszkedtél, először a lábfejed, utoljára a kontyodból kiálló hajszál tűnt el, és az aluljárót egy hétre rá színültig tömték földdel, mint valami sírgödröt.
Tavaly Hajós András is zsűritag volt. Hogy került ki a képből?
Sajnos egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni. Vele már több Mindspace projektben is dolgoztunk együtt, szóval jó köztünk a viszony. Éppen ezért sajnáltuk, és szerintünk ő is sajnálja, hogy idén nem tudta vállalni a zsűri szerepét. Helyette Nagy Dániel Viktor színművész lesz a harmadik ítész.
Egy átlagos napból körülbelül mennyi időt ölel fel a szervezői munka?
Elképesztően hektikus, de nem telhet el úgy nap, hogy ne néznék rá az e-mailemre. Mostanában ez jóval intenzívebb. A szervezői munka április környékén kezdődik, és egy körülbelül fél éves történet. Hihetetlenül hullámzó, hogy épp mennyi munkaórát igényel.
Mit jelent számodra ez a projekt?
Amikor Ádám hazajött Chiléből, sokat mesélt az ottani élményeiről, többek között erről a kezdeményezésről is. Értettem, mi van a szemében. Én is ezt éreztem, amikor hazajöttem Dél-Amerikából, hogy most valamit csináljunk, és hajrá! A művészetek, az írások, illusztrációk készítése, és az ezekhez kapcsolódó szervezés a kedvenc munkaköröm. Ádámmal már előtte is barátok voltunk, együtt dolgoztunk, és a Mindspace többi projektje is szimpatikus volt. A pontot az i-re az tette fel, amikor tavaly a kiállításmegnyitón láttam az emberek arcát és reakcióit. Olyanok is odajöttek hozzám, akik nem kerültek be a legjobb 100-ba, de kérdezték, hogy: „ugye megrendezitek jövőre is?” Ezek után szuper érzés volt szervezni ezt az egészet.
A tavalyi 12+1 legjobb sztorit itt olvashatod el, a legjobb 100 történetet tartalmazó kis könyvet pedig itt böngészheted.
