Hogy hogyan működik a Művészetek Völgye, arról Márta István beszámolóját olvashattuk délelőtt egy interjúban, van azonban egy másik (sőt, holnap jön a harmadik) verzió is, Simon Adri írta meg saját tapasztalatait.
Kedves Művészetek Völgye, mélyen tisztelt szervezők!
Az, hogy a magyarországi fesztiválok egyre inkább egyetlen dologról szólnak: a kaszáról, már eddig is nyilvánvaló volt számunkra, de beletörődtünk, sőt elfogadtuk: ez a világ, ez az ország, ez a pár falu, ez a művészeti felhozatal sokba kerül, és a növekvő árszínvonal sajnos fordítottan arányos a nyújtott szolgáltatás színvonalával, de mindegy, mindig megtalálom azt a pár alkotót, aki miatt végül is megéri a Kapolcs-Taliándörögd-Vigántpetend Bermuda-háromszögbe zarándokolni évről évre. Benne van a pakliban, hogy ha mégsem tetszik, legfeljebb jövő nyáron másik fesztivált választok, vagy megyek a barátokkal kempingezni privátim, vagy csinálok saját fesztivált. Belefér.
Az viszont nem fér bele, hogy a programban meghirdetett színházi előadásra, ami fél 8-kor kezdődik, – hosszas gondolkodás eredményeképpen, de szóljanak, ha van több megoldás – csak akkor lehet bejutni, ha vagy a taliándörögdi kocsma környékén lebzselek egész nap, ami az előadás helyszínéül kijelölt művház szomszédságában van, vagy a szűken vett szervezők (vagy nem tudom, kiken múlik, és nem is dolgom ezt tudni) rokona/haverja/szeretője vagyok, ugyanis kizárólag e speciális esetekben van esélyem, hogy szemembe tűnjék/fülembe jusson a frissen felfirkált tájékoztatás, az egyetlen ennek jegyében, miszerint „jegyfoglalás 18.00-ig”, és másképpen egyszerűen nem jut el az információ hozzám, nem és nem!
Ha nem vagyok rokon/haver/szerető, sem pedig minimum egy telepata, akkor megveszem a napijegyet Kapolcson 4000 jó magyar forintért, vagy ha online vásárolok, akkor háromezer-valamennyiért, és !a programfüzetben feltüntetett információt figyelembe véve! 7 óráig átérek a szomszéd faluból, és naivan azt gondolom, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy részt vegyek a Pintér Béla-társulat produkcióján. De nem. Hétkor már elhajtanak a patakzó vérbe (és nem csak engem, hanem a hozzám hasonlóan tervező anyukát is a két serdülő és egy kisebb gyerkőcével együtt), anyukám, lásd a táblát. (Itt most nem térek ki arra, hogy a meghirdetett jegyvásárlási formától eltérően az este kilenctől érvényes ezer-akárhányszáz forintos napijegyet néhány nap után csak tíztől adják ki – nyilván, hogy a fesztiválozók kénytelenek legyenek megvenni késő este az egész napos karszalagot, talán mert néhány nap elteltével kiderült, hogy sokaknak, a kínálat figyelembe vételével, bőven elégnek bizonyult (volna) az esti programra benevezni – mondanom sem kell, hogy nem veszik meg, hanem akkor inkább megoldják maguknak néhány gitárral a falakon kívül a bulit, ergo öntökönrúgásból, kedves fesztiválszervezők, telitalálat, azt gondolom.)
