Az a rideg tény, hogy a világra jöttem, úgy gondolom, nem keltett különösebb szenzációt családunkban. A gyermek csak ott nagy csoda, ahol egy vagy kettő akad belőle; mi heten voltunk. Milyen voltam? Mint a koraszülöttek: vézna, csenevész, beteges külsejű, növésben elmaradt. Egy gonosz nagynéni egyszer végigmustrált és mély megvetéssel legyintett: „Na, ezt a Katit ugyancsak nehéz lesz férjhez adni pénz nélkül”. A Kanczler-lakásban megjelenésem után pontosan úgy folyt az élet, mint azelőtt; az apai terror vasfegyelme alatt nyögött és szenvedett a ház. Apám despota volt, aki akaratát, ha másképp nem ment, ököllel rákényszerítette a családjára. Ha egyikünk rossz fát tett a tűzre, mind a heten lakoltunk. Megvert valamennyiünket. Meg kell hagyni, soha nem markírozott. Mindig szíjjal ütött és haragja az ütések nyomán nem párolgott el, nem is enyhült. Dühe egyre fokozódott; szinte mámorosan tudta verni gyermekeit. Így éltünk Kőbányán a szigorú családi törvények bilincsei között; folyton rettegve és reszketve a sok „tilos” és „nem szabad” miatt.
Tilos volt az újságolvasás és nem volt szabad színházba vagy moziba járni.
Ó, mily ujjongó, szívet dobogtató öröm volt az „akció-vonattal” kiutazni Svájcba! Hétéves voltam, amikor először kivittek St. Gallenbe. Öt évet töltöttem ott – kétszer voltam Svájcban, egyszer Hollandiában. Igen, ma már tudom, a gyermekkor tiszta ízeit és friss örömeit messze idegenben kóstolgattam először. Önfeledten játszani, nem félni a lesújtó apai tenyértől, szaladgálni, virágot szedni az esőtől harmatos réten, boldogan mosolyogni, bátran felelni a felnőtteknek, akarni, merni, a „tilos”-tól nem félni, ó, drága St. Gallen, ma is melegebb a szívem tája, ha nevét hallom emlegetni […] Most pedig olvasván, hogy apám milyen szigorúan nevelt minket, aki azt hinné, hogy ő pedáns életű, fizetést beosztó, öregségére aggodalmasan előre gondoló beamter volt – az téved. Egyetlen szenvedélye, szerelme, hitvallása volt: a lóverseny. Mindenét: idegét, pénzét, életét es idejét ebbe a Molochba öntötte. Nem volt olyan teliver, amelyiknek az ükapját ne ismerte volna. Ő, az egyébként oly kényes es finnyás ember hajlandó volt lópucolókkal üldögélni, es ez a kemény gerincű ember képes volt alrendű alakokat körüludvarolni, ha valami „istállótitkot” remélt megtudni. Hosszú éjszakákon számolt, kilókat szorzott és osztott, és az ebed idejének a lóversenyprogramhoz kellett igazodnia. Ha néha nyert, nem fért be az ajtón, annyi csomagot hozott. Ilyenkor a ház minden tagja meggyőződhetett arról, hogy a családfő mily figyelmes lény. Arca sugárzott; a kiválasztottság diadala fénylett a szemében. Ilyenkor barmit kérhettünk tőle. Amikor vesztett, mar a csengetése is fáradtnak es erőtlennek hatott. Valósaggal betámolygott a lakásba, elterült a széken. Nem beszélt […]
(Közölve: Karády Katalin: Hogyan lettem színésznő? Budapest, Szépirodalmi, 1989, 5. o.)
Jegyzetek
(1.) Dokumentum: Kanczler Katalin 1910. évi születési anyakönyve. Jelzet: BFL XXXIII.1.a 1910. évi X. kerületi 1306. folyószám alatti születési anyakönyvi bejegyzés (3910. kötet).
(2.) Önéletrajza szerint hét éves volt, amikor a Magyar Országos Gyermekvédő Liga gyermekmentő és külföldi üdültetési akciójával kijutott Nyugatra: „Öt évet töltöttem ott – kétszer voltam Svájcban, egyszer Hollandiaban.” Ennek viszont ellentmond a X. Kerületi Százados Úti Elemi Népiskola anyakönyvi bejegyzése, mely szerint Karády Katalin 1916/17-ben kezdte meg iskolai tanulmányait, s az 1925/26. tanévben fejezte be. Az 1918/19-es, valamint az 1920/21-től 1922/23-ig terjedő tanév anyakönyvi bejegyzéseit kivéve folyamatosan járt iskolába. Ezekben az években, tekintettel az ország viharos politikai eseményeire, hiányosak az iskola anyakönyvi bejegyzései.
(3.) Kanczler Katalin és Varga András Rezső 1930. évi házassági anyakönyvi bejegyzése. Jelzet: BFL XXXXIII.1.a 1930. évi X. kerületi 327. folyószám alatti házassági anyakönyvi bejegyzés (4029. kötet).
(4.) Egyed Zoltán újságíró-laptulajdonos fedezte fel, tőle származik a Karády művésznév is.
(5.) Vallomások a holtak házából. Szerk. Haraszti György, Bp., Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Corvina, 2007, 661. o.
(6.) Svéd Sándorral, a neves operaénekessel is fellépett, és önálló esteken is szerepelt, mint például 1969 májusában Torontóban es Montrealban.
