Három napja folyamatosan felfelé megyünk. A tábor bejárata és az étterem közötti pár száz méteres szakasz lefelé meg se kottyan, visszafelé, közepesen jóllakottan viszont minden lépés kín. Többen állítják, hogy évek óta ugyanaz a mogyoróhegyi menü, isten tudja, nekem csak az tűnik fel, hogy erősen felülreprezentált a disznóhús. Natúr, rántott, pörkölt, a fantáziátlan feldolgozási módozatokat lassan mind kipipálják, és közben annyira beleszokunk a disznózabálásba, hogy amikor csirkecombot kapunk, a szomszédos asztalnál valaki reményvesztetten azt mondja, biztosan ez is sertés, csak ilyen fura fajta. Harmadik napja a hegyen, hangulatjelentés a FISZ-táborból. (Itt az első nap Szilasival, és második nap Péterfyvel készült riportját olvashatod)
A harmadik nap kaphatta volna a Szerelem és házasság az irodalmi életben munkacímet, a sztárvendég Dragomán György volt, a líraműhely vendégelőadója pedig nem teljesen véletlenül felesége, Szabó T. Anna. A költőnő kedves szabadkozással indított, azt mondta, reméli, nincs itt olyan, akinek még nem válaszolt a levelére, sajnos eléggé elúszott. A műhely munkájában aztán a legkevésbé sem megmondóemberként, kicsit szebben fogalmazva vendégelőadóként volt jelen, nem kímélte magát, hamar átvette a stafétát a műhely vezetőjétől, Csehy Zoltántól. Csombor Rita, a műhely egyik tagja a foglalkozás után azt mondta, Szabó T. Anna végtelenül szimpatikusan és alázatosan közelített a szövegeikhez.
Nem volt felületes, nem úgy adott tanácsot, hogy ő az, aki tudja, mi a tuti, hanem inkább befogadóként viselkedett, mindenkit biztatott. Engem személyesen abban erősített meg, hogy nem kell sajnálni az időt, dolgozni kell a verseken, amiben nagy segítség a csapatmunka.
A délutáni műhelymunka levezetéseként Urbán Bálinték értelmiségi mulatós zenekara rázendített a Teenage dirtbag-re, innentől kezdve nem volt kétséges, hogy a tábor bejárata dimenziókapu, ami nyílegyenesen a középiskolás időkbe vezet vissza. A srácok Dragomán György előzenekara voltak, de ezt bárki könnyen kitalálhatta, ha végignézett a közönségen: mindenhol fehérlett egy-két Máglya. A harminchárom fokos hőségben Szekeres Nikoletta kritikus beszélgetett a szerzővel. Kicsit döcögősen indult a program, sok volt a száraz szakmázás, de az első tíz perc után belendültek mindketten. Dragomán először arról beszélt, hogy eredetileg filozófusnak készült, és ugyan váltott, de az ismeretelméleti problémák máig meghatározzák a szövegalkotáshoz fűződő viszonyát. Arra a kérdésre, hogy A pusztítás könyvének elbeszélési technikájától hogyan jutott el a Máglyában használt monologikus formáig, azt válaszolta:
Fotó: Káldy Sára
Igazából fordítva csináltam, mint ahogy szokás, mert monológot könnyebb és evidensebb írni, mégse azzal kezdtem a pályát. Hiperrealista író akartam lenni, az első könyvem egy komoly kísérlet volt, ismeretelméleti alapon megírt regény, a lehető legpontosabban leírva az érzékelt világot, nyelvi reflexió nélkül. Azt gondolom, hogy amit vállaltam, megcsináltam, az axiómákat sehol nem törtem meg. A Máglyában aztán Emma monologikus világa az én kamaszkoromból épült fel. A kamaszkor különösen érdekel, szerintem úgy lehet vázolni, hogy van a gyerekkorod, kamaszként megbolondulsz, aztán felnősz.
Idén nyáron elkezdődött a világszerte nagy sikert aratott Dragomán-regényből, A fehér királyból készülő film forgatása. Az adaptációt a brit alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel forgatja. Az író elárulta, statisztaként ő is felbukkan a filmben
Fotó: Káldy Sára
Amikor kint voltam a forgatáson, érdekes volt látni, mennyi ember szenved azért, mert leírtam, hogy lelőttek egy macskát.
Ahogyan az eddigi előadók, úgy ő is adott néhány tanácsot a pályakezdőknek. Úgy fogalmazott, az írás aszkézis, ott kell ülni és küzdeni a gépnél.
Nem szabad a körülményekre hivatkozni, ha nem tudsz írni, te vagy a hibás, külső oka nincsen. Az írás mellett olyat érdemes csinálni, ami nem vonja el a figyelmed. Nekem a főzés ilyen, bár elég fanatikusan csinálom, végtelen mennyiségű szakácskönyvet olvastam el, van saját kovászom, tíz éve sütök kenyeret, de csak húsz év tapasztalattal merek majd róla könyvet írni.
Fotó: Káldy Sára
Dragománnak igaza van, a harminc fokos hőségben, túl az esti hegymászáson, gyomromban a napi sertésadaggal még egy beszámoló megírását sem tudom vidám szabadidős tevékenységként felfogni. És igaza van abban is, hogy a gyerek- és felnőttkort a megbolondulás közeli meg, én azonban a Teenage dirtbag alatt rájöttem, hogy ha ezt a felnövéses dolgot esetleg megbánja valaki, még mindig eljöhet a FISZ-táborba, itt egy pillanat alatt elintézik, hogy a megbolondulás legyen a fejlődés utolsó stációja.
