Kárpáti György: Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben – Kultúrbarlang, 2015 – 364 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-12-2251-7
Kárpáti György könyve – a mai magyar könyvpiacon – több okból is kivételnek számít. Egyrészt sokkal többet ad, mint amit címében, fülszövegében ígérni tud az Olvasónak, másrészt olyan mélységben tár fel összefüggéseket, amire „mai rohanó világunkban” egészen ritkán találunk példát. A cím és alcím langyossága mögött – szerencsére – olyan meglepetések vannak, melyek nem csak felkeltik, de ki is elégítik az olvasói kíváncsiságot. (A könyvről hírt adtunk korábban is.)
A Címlapsztori azért is figyelmet érdemel(ne) mert a Filmanatómia címen tervezett könyvsorozat nyitódarabjának szánta Kárpáti György és Scheiber András. A következő kötet – Horror címen – az ígéretek szerint ősszel érkezik, addig viszont érdemes ezt csócsálni.
Kárpáti György kötete olyan hiányt orvosol, aminek eddig nem is voltunk tudatában! A témafelvetés kapcsán gyanítható, hogy elsőre többen is megrántották a vállukat, s csak később kezdtek el morfondírozni azon, hogy „mit akarhat a szerző?”…
…az újságíró gyakori szereplője az amerikai játékfilmeknek, s biztosan minden mozilátogató fel tud sorolni néhány filmet, amelyben az újságíróé, az újságírásé a főszerep.
És akkor mi van?
Az újságíró miközben – jó esetben! – a valóságról ír, óhatatlanul is alakítja a valóságot, s azzal, hogy egyfajta képet közvetít a világról, önmaga is a kép részévé válik. A hangosfilmben ábrázolt újságíró viszont már a szerep megcserélődését hozza, hiszen itt az újságíró már csak elszenvedője annak, ahogy őt – szándékaival és személyiségével együtt – megmutatják a filmvásznon. Bele se merek gondolni, hogy túl – az adott valóságos vagy fiktív – újságíró alakján mennyi minden befolyásolja az ábrázolást. Még szerencse, hogy a Címlapsztori szerzője ezt több száz film megnézése közben nem mulasztotta el!
Címlapsztori olyan, mintha egy raktárnyi bölcsész és a társadalomtudós ült volna össze baráti csevegésre Kárpáti fejében, ahonnan addig nem engedték ki őket, míg elő nem álltak az összes felvethető szemponttal. Tényleg döbbenetes munka, ami legalább annyi különböző olvasói csoportot szólíthat meg, ahány szempontot beemel az elemzésbe.
Külön élményt nyújt, hogy a felkínálkozó olvasási stratégiák legalább olyan sokfélék, mint a feldolgozott filmet. A könyvet kezelhetjük „ideális olvasóként”, követve a szerző által felkínált időbeli beosztást; de akkor sem nyúlunk mellé, ha a végén csapjuk fel, s a különböző mutatót alapján kezdünk el bóklászni a könyvben – például elsőre kikeressük azokat a filmeket, amiket láttunk… természetesen létjogosultsága van annak is, ha találomra felcsapjuk a könyvet (egyesek így keresnek aznapra szóló bölcsességet a Bibliában). Tényleg mindegy, hogy merről közelítünk, az eredmény változatlan: így-vagy úgy, de végigolvassuk a könyvet, mert Kárpáti György felismerteti azt a hiányt, amit eddig nem éreztünk.
