Iselin C. Hermann: Dominó – Park Könyvkiadó, 2015 – fordította Kertész Judit – 328 oldal, kemény kötés, védőborító – ISBN: 9789633551066
Nem vagyok híve a túlhajszolt, divatos és sok esetben kártékony nemzetkarakterológiák alkalmazásának, de azt bizonyosnak vélem, hogy a franciák – tisztelet vagy sajnálat a kivételnek – másként vannak behuzalozva. Nem véletlen hogy a franciaágyat, a francnyavalyát és a franciázást kötjük hozzájuk, és nem a spanyolcsizmát…
Erkölcsről, szerelemről, megcsalatásról beszélve valami különös könnyed frivolitásra kell gondolnunk, s ebből az utánozhatatlan, irigyelt és gyűlölt könnyedségből olyan súlytalanság következik, ami más nemzetekre nem jellemző. Talán nem véletlen, hogy azok a szerelmi drámák, melyek más nemzeteknél véres tragédiákba torkollnak, a franciáknál javarészt vígjátékokká alakulnak. (Persze, most a vígjátékok minőségét ne firtassuk!)
Francia szexfüggőket hozott hazánkba a közmédia!
Az MTVA szembe megy a kormány-propagandával!
Iselin C. Hermann ízig-vérig francia regénye, a Dominó is elbűvöli az olvasót, s miközben olyan kalandokon kíséri végig főhőseit, melyeken illene megbotránkozni, aközben – mert a szerző sem teszi – nekünk sem jut eszünkbe ítéletet alkotni… Inkább szorítunk a szereplőknek, s megpróbálunk mindenkinek szurkolni ebben a szerelmi sokszögben, mely annyira szép, mint Amelie Poulain élete, annyira fájdalmas, mint a semmit sem bánó Piaf élete, s annyira könnyed, mint Charles Aznavour slágerei. Annyira francia…
A női szereplők, Manon (a zárkózott feleség), Rose (a szeretőjének gyermeket szülő pincérnő), Sabatine (a fotósként sikeres családanya) és Madam Fleurie (a gondozásra szoruló idős milliomos) ugyanabban a városban élnek, és – egymást nem ismerve – nem is tudják, hogy mi/ki kapcsolja őket egybe. Iselin C. Hermann ügyesen mozgatja a szálakat, s úgy vezetgeti az olvasót, hogy eltelik majd’ a regény negyede, mire összeáll a kép, s érthetővé válik a különböző női sorsok összefüggése… mely szükségszerűen egy férfi – lubickolásból vergődésbe forduló – bukásához vezet.
A boldogságra és a boldogtalanságra egyazon törvény érvényes: Máté törvénye arról, hogy akinek van, annak adatik, és bővelkedik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. Sajátos elv arról, hogy egy bizonyos állapot megduplázza, megerősíti önmagát: amikor az ember boldog, mindig hátszele van, az emberek mosolyognak rá, munkát ajánlanak neki, pénzt kap vissza az adóhatóságtól, és csak azért nem nyer a lottón, mert a szerelemben van szerencséje. Ám akkor sem nyer a lottón, amikor fordul a szerencse, mert akkor meg, ugye, elkerüli. Ilyenkor a szerelem meginog, az illúziók összetörnek, emelkedik a lakbér, az ember elesik biciklivel, mert a hátsó kereke defektet kapott…
– bár Iselin C. Hermann Máté evangéliumára hivatkozik, azt azért érdemes megjegyezni, hogy a fenti – tapasztalaton alapuló – igazság mindhárom szinoptikus evangéliumban megjelenik (Mt 13,12; Mk 4, 25; Lk 8,18), s bár Jézus bizonyára nem pont így értette, nem lehet kifogásunk az ilyen értelmű használat ellen. És még mondja valaki, hogy nincs mindenre válasz a Bibliában!
Az emberek többsége házaséletei során belekeveri magát olyan „gáláns kalandokba”, durva hazugságokba, melyekről már a kezdet kezdetén tudja, hogy nem vezethetnek jóra, sőt biztosra vehető a tragikus színezetű, drámai végkifejlet is. A franciák tudnak valamit, amitől mindez nem (nem annyira) tragikus, sőt…
Iselin C. Hermann pedig úgy mesél erről, mint egy francia.
