Nemrég jelent meg a Libri Kiadónál Havas Henrik legújabb kötete, az Első számú közellenség. (Kritikánk a könyvről itt olvasható.) A könyv főszereplője az alvilág egykor rettegett figurája, Dodi, aki összesen 29 évet és 8 hónapot ült börtönben. Dodit legtöbbször rablásért és betörésért csukták le, már gyerekként megismerkedett a nevelőintézetek világával. A börtönben komoly hírnevet szerzett magának, rabtársai tisztelték, az őröket is képes volt megfélemlíteni, és rendszeresen próbálkozott szökéssel. Egy postarablást követően kapta meg az Első számú közellenség becenevet. Dodi 2004-ben szabadult utoljára a börtönből. Havas Henrik hónapokon keresztül készített interjúkat az alvilág egykor rettegett figurájával, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt gyermekkoráról, és részletesen mesélt el egy-egy brutális verést, vagy azt, hogyan próbált többször is kitörni a rácsok mögül. Az interjúkból készült könyvet június 18-án mutatták be egy beszélgetéssel egybekötve, stílszerűen az Alcatraz klubban. A beszélgetésen részt vett Havas Henrik, a könyv szerzője, Angyalosy Eszter, a kötet szerkesztője, Fiáth Titanilla börtönpszichológus, és ott volt Dodi, az első számú közellenség. Dodit egy megvilágított fehér ponyva vette körül, így arca nem látszott.
Csak egy megtermett és sokat látott ember árnyéka körvonalazódott a fehér ponyván. A beszélgetésnek Dodi is aktív résztvevője volt, néha el is ragadta a hév. Különösen akkor, amikor a rendőrökről és a börtönőrökről mesélt. Parádés beszólásait ováció fogadta a közönség és beszélgetőtársai részéről. A könyvbemutató végén Havas Henrikkel beszélgettünk az Első számú közellenség kötetéről.
Nem ez az első könyve, ami az alvilágot, a börtönt mutatja be (Könyörtelenek – Életre ítélt gyilkosok, Bűnről és bűnhődésről – 13 beszélgetés a rács mögött). Honnan ered az érdeklődése a börtön világa iránt?
Véletleneken is múlik. Szegeden tanultam a Jogi Egyetemen, és a jogászokat el szokták vinni a börtönbe. Engem mindig is érdekelt a börtön. Ez egy olyan világ, amiről sokat beszélnek, de nagyon keveset tudnak róla. Mindig oda szerettem menni, ahol még nem jártam, és arról írni. Ennek köszönhetően írtam például a pszichiátriáról vagy a pornóiparról. Ez egy speciális világ, ahol emberek, történetek és sorsok vannak. Egy újságírónak kész aranybánya.
Milyen érzés volt először találkozni az Első számú közellenség főszereplőjével, Dodival?
Rémisztő, rémisztő. Hihetetlenül brutális ember, de jó megfigyelő és intelligens. Az intelligencia az alkalmazkodóképességet jelenti. Például az, ha valaki szellemileg frissen le tud húzni 29 év 8 hónapot a börtönben. Az egyetemen úgy tanultuk a kriminológiában, hogy 7 év után már összeomlik a személyiség. Erről Dodinál szó sem volt.
Hónapokon keresztül készített interjúkat Dodival. Összebarátkoztak ez idő alatt?
Barátkozásról szó sincs. Én mindig távol tartom magam az interjúalanyoktól. Nagyon furcsa volt, hogy a szerkesztő és a börtönpszichológus tegezte Dodit. Nálam ez fel sem merült. Távolságtartó vagyok minden tekintetben. Ez különösen alvilági figurák esetében nagyon fontos. Semmi olyat nem akarok megtudni, ami problémát okozhat. Nem akarok tudni bűncselekményekről, amiket jelentenem kellene. Nagyon nehéz műfaj, de sok problémám nem volt belőle.
Az Első számú közellenségben egy-egy brutális bántalmazást rendkívül részletesen olvashatunk el. Törik a csont, az állkapocs. Volt olyan történet, amit túl brutálisnak tartott, és ezért inkább kihagyta a könyvből?
Volt. A gépírónő hányt, én rosszul lettem.
Szó szerint hányt a gépírónő?
Igen, szó szerint.
A kötet onnan kapta az Első számú közellenség címet, hogy a Rendőr Újság ezt a becenevet adta Dodinak egy postarablás után. Ha nem lett volna ez a becenév, milyen címet adott volna a könyvnek?
Nem tudom, ezen nem gondolkoztam. Mindig utólag találok ki címeket. Itt viszont annyira adta magát, hogy más fel sem merült. Nem könnyű jó címet adni.
Olvasott kritikákat a könyvről?
Általában nem szoktak kritikákat írni a könyveimről, mert jót nem szívesen írnak a kollégák, rosszat pedig nem nagyon tudnak. Így aztán húszon valahány könyvnél járok, és talán egy kritikára emlékszem.
Nem is vágyik arra, hogy írjanak? Akár jót, akár rosszat?
Rólam a tévékritikusok sem szoktak írni. Ez engem egyáltalán nem foglalkoztat.
Dodi a könyvbemutató beszélgetés végén említette, hogy lesz egy második kötet is az Első számú közellenségből.
Nem tudom. Ez konkrétan még nem került szóba.
Van még anyag ebben a témában?
Biztos. Most is rengeteg minden kimaradt. De egyelőre várjuk ki, hogy milyen sikere lesz ennek a könyvnek.
