Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola volt az első nő, aki repülőre szállt, igazi lázadó lévén pedig ki nem állhatta az arisztokratákat, noha az ő ereiben is kék vér csörgedezett. A Helikon védasszonyaként irodalmi összejöveteleket tartott, az I. világháborúban ápolónőként dolgozott, filmet rendezett, színészkedett, és segített a bajba jutott asszonyokon. Élete végéig tartó szerelem fűzte Bánffy Miklóshoz, aki róla mintázta az Erdélyi történetek című regényének főszereplőjét. A báróné főzni is szeretett, a 20. század első évtizedeiben összegyűjtötte az erdélyi arisztokrata családok menüit, amelyeket több füzetbe jegyzetelt le, és végül báró Kemény Jánosnéra hagyott. A receptkönyv bővített kiadása nemrég jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában Receptek – Az erdélyi főúri konyha titkai címmel.
Karola már akkor azokhoz az asszonyokhoz tartozott, akikekkel kapcsolatban kénytelen volt mindenki állást foglalni, vagy mellette vagy ellene. Élete máris harcok sorozata volt. Lánykorában az állandó botránkozás állapotában tartotta a hangadó, öreg hölgyeket, s az etiketthez makacsul ragaszkodó maradi férfiakat. Szenvedélyesen üközött bele a társasági illem szabályaiba. (…) Nyíltan hangoztatta, hogy a nők teljes egyenjogúságának híve, s lelkesedett a szufrazsettekért. (…) Kevesen mertek nyíltan szembeszállni vele, háta megett azonban annál többen és annál jobban szidták, szapulták. Nem csinált titkot belőle, hogy megveti a langyos embereket, mert ő csak gyűlölni és szeretni tud
– írja Karoláról báró Kemény János a Kakukkfiókák című önéletrajzi regényének első kötetében (Kriterion, 1972, 280-289. oldalakon) az Emlékezés egy ápolónő kezére című fejezetben.
Az 1876-ban Kolozsváron született Szilvássy Karola igazi művészetpártoló hírében állt, talpraesett, művelt asszony volt, korának egyik legkiemelkedőbb alakja. Szókimondó természete ellenére azonban (vagy talán éppen ezért) a férfiakkal nem egykönnyen boldogult, habár mindig méltósággal tudott kilépni egy-egy kényelmetlen szituációból. Történt egyszer, hogy Karola – aki rendkívül válogatós volt, és hiába akadt sok kérője, egy sem felelt meg számára – végre szimpatizált egy székely gróffal, aki viszont megijedt Karolától, mivel a nő „túl nagy vihart kavart maga körül”. Végül egy másik nőt vett feleségül. A gróf hamar bejelentette Polterabendjét (leány-legénybúcsú) is, amelyre minden jelentős előkelőség – így Karola is – hivatalos volt.
A visszautasított „hiúz szemű” nő finoman állt bosszút egykori kiszemeltjén, és a szokásokkal ellentétben pohárköszöntőt mondott – akkoriban egy nő az illemszabályok szerint nem tehetett ilyet. Szívből üdvözölte kedves barátnőjét a menyasszonyt, és a kedves vőlegényt is, akivel „sok kellemes órát töltött kocsikázással”.
Bejelentem – mondta kissé ünnepélyesen, hogy itt, ezen a szép Polterabenden, Bornemissza Elemér és én eljegyeztük egymást.
A bejelentésre mindenki megrökönyödött, majd az akkori szokásokhoz híven azonnal Karolát, a legújabb menyasszonyt kezdte ünnepelni: ő lett a főszereplő annak a férfinak a legénybúcsúján, aki szerelmét visszautasította.
Karola azonban nem volt boldog újdonsült férje, Bornemissza Elemér mellett, ráadásul szörnyű tragédia érte: elvesztette egyetlen gyermekét is.
Karola kisfia skarlátban hunyt el (1903). Karola és szülei vigasztalhatatlanok voltak. Attól fogva Karola csak feketében járt. Soha többé nem viselt más színt
– írja Siemers Ilona (szül. gr. czegei Wass) 1999-ben megjelent Wass-Kor című emlékiratában.
Férjével azért akadtak jó pillanatai is: segítségével ő lett az első nő, aki repülőre szállhatott. 1912-ben ugyanis Louis Blériot francia pilóta-mérnök, a repülés egyik úttörője Budapestre látogatott, a légibemutatón pedig Karola is jelen volt férjével. A nő mindenképp repülőre akart szállni, a pilóta azonban hallani sem akart róla, hogy bárkit is magával vigyen, főleg egy nőt. Így lehetetlen árat, 10. 000 koronát kért a légi kirándulásért. Báró Bornemissza azonban fél órán belül átadta a kért összeget, Karola pedig a felhők közé szállhatott.
Számolt be az 1998-ban, New Yorkban megjelent Souvenirs – Around the world in ninety years című könyvében dr. Óváry Zoltán, Szilvássy Karola keresztfia.
A határozott nő az ún. elit társaságban számos ellenséget szerzett magának szókimondó természete miatt:
Az arisztokrácia túlnyomó része mételynek tekintette, gennyes sebnek, melyet ki kellene vágni a Társaság testéből, nehogy megfertőzze az egészet.
– olvasható Kemény János leírásában, aki egyébként különösen tisztelte és szerette a bárónét.
Azt sem nézték jó szemmel, amikor magához vette a pénzes postás gyilkosának terhes szeretőjét, akinek végül kivégezték gyermeke apját.
– Nem felelős azért, amit a szeretője elkövetett – mondta határozottan. Neki is joga van a fedélhez, meleg szobához, és a gyermekének is. Ha akar, örökre nálam maradhat.
A hálás nő pedig ott is maradt és egész életében Karolát szolgálta. Szoros barátság alakult ki kettőjük között, Kemény János visszaemlékezései szerint pedig
Ő volt az egyetlen élőlény, aki idővel, a mindennapi élet apró dolgaiban legalább, dirigálni mert Karolának.
Karola még 1913-ban filmet is rendezett, az Apacsnő szerelmét, emellett pedig tagja volt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak, ő volt az Erdélyi Helikon védasszonya, és a marosvécsi irodalmi találkozókon is rendszeresen részt vett.
Az első világháború alatt hadi ápolónőként dolgozott. A frontra is magával hurcolt emlékkönyvébe, katonák, politikusok, művészek és hétköznapi emberek írtak köszönő sorokat vagy rajzoltak apró vázlatokat hálájuk jeléül. A két háború között már Kolozsváron lakott, ahol a társasági élet egyik vezéralakjává vált, felolvasóesteket tartott, sőt ő maga is többször fellépett, Ibsen Nórájában pedig főszerepet játszott.
Ő volt Bánffy Miklós nagy szerelme és egyben múzsája is: az Erdélyi történetek című regényének főszereplőjét, Milóth Adrienne-t is Karoláról mintázta. Sosem házasodtak össze, kapcsolatuk azonban nyílt titok volt és állítólag a sírig tartott: a férfi Karola temetésén megtörve jelent meg, hatalmas vörös rózsacsokorral a kezében.
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola szakácskönyve sokkal több puszta receptgyűjteménynél: nehéz asszonysorsokról (gondolunk itt Teleki Gemma grófnő vagy Babsy néni, Báró Dániel Ferencné Schomsich Gabriella történeteire), valódi drámákról és az akkori kor szokásairól is olvashatunk.
A receptkönyv, amelyet anno báró Kemény Jánosnénak gyűjtött egybe a szerző, először 1998-ban jelent meg, és 220 étel elkészítési módját tartalmazta, tavaly azonban még 113 újabb leírás került elő Kemény János hagyatékából. A második kiadást is Marosi Ildikó szerkesztette, aki még 1989 tavaszán „tudatalatti gondűzésből, igen-igen ínséges időben” másolta át és állította össze a könyvet Marosvásárhelyen.
Az ízléses kivitelezésű könyv telis-tele van finomabbnál finomabb ételek elkészítési módjával, de be kell, hogy valljuk, egyetlen egyet sem próbáltunk ki közülük. Elkészítésük ugyanis gyakorlott háziasszonyt kíván, mi pedig nem nagyon szeretünk a konyhában bíbelődni. Ellenben az, aki szívesen főz, most olyan különlegességeket készíthet el, mint az erdélyi Richelieu-pulyka, a nyúl- és libamájpástétom, a citromos-tejfölös nyelv, bechameles roulade, a narancsos torma vagy a boros-paradicsomos sauce. Egyszer talán mi is nekivágunk valamelyik étel megfőzésének, de addig is inkább a könyvben olvasható történeteket faljuk.
