Egy férfi, aki a krematóriumban embereket éget el, talál egy gyereket, akiről azt hiszi, a fia, és megpróbálja eltemetni.
– ez volt az a bizonyos mondat, melyet Clara Royer, a Saul fia (kritikánk) későbbi forgatókönyvírója Nemes Lászlónak mondott, majd a rendező erre csak annyit reagált: ez film.
Az alkotás egyik producere, Sipos Gábor a cannes- i siker utáni első sajtóeseményen kiemelte, hogy a filmet már 48 ország vásárolta meg, szinte minden európai országban, köztük Németországban, valamint Észak-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Koreában és Japánban is bemutatják.
A premiert eredetileg a Berlinaléra tervezték, de miután kiderült, hogy ott nem a versenyprogramban, hanem a Panoráma szekcióban kapna helyet, örömmel mondtak igent a cannes-i filmfesztivál meghívására.
A Saul fia rendezője annak is örült, hogy a cannes-i színpadról lelépve az Arany Pálmával jutalmazott Jacques Audiard azt mondta neki: szeretné megnézni a filmet.
Nemes egy a film aktualitását firtató kérdésre válaszolva felolvasta a film történész szakértőjének sms-ét, amelyben arról írt, hogy Magyarországról pár hét alatt százezer gyermeket küldtek Auschwitzba.
Ez a film arról szól, hogy Saul tisztességesen el akar temetni egy magyar gyereket, egyet a százezerből. Ki fogja eltemetni a többit, azt az elégetett százezret? Hetven év után képletesen talán egy kicsit ez a film is, mert ha százezer néző lenne, akkor bizonyos értelemben százezer temetés is lenne egyben.
