Thealter U21 plusz, 2015. július 21., Alterra (Szeged, Hajnóczy u. 12.)
Huszonöt éve, amikor a Thealtert csinálók kitalálták, hogy megpezsdítik a vidéki – mit vidéki, magyarországi – színházi életet, maguk is ifjabbak voltak, úgy nagyjából fele annyi évesek, mint most. Az idén a 25. Thealter mintegy előjátékaként, pontosabb képpel élve, a futball rangadók előtti ifimeccsek mintájára megszervezték a Thealter U21 plusz kisfesztivált. Nem először teszik, ötödik éve kínálják körbe minden tavasszal ezt a nagyon különleges, fanyar-édes, cukormentes fesztiválaperitif-et. Az önök tudósítója most a Dél-Alföldre koncentrál, hisz a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatosainak két előadásának témája is erre tart, a súlyos, mélyparaszti múlttal megáldott vidékre. Még szerencse, hogy az Atlantisz bár című etap azért kozmopolitább, már-már européer. (Rafinált címadás, vagy csak mi csavarjuk túl a gondolatot az elsüllyedt kontinensről?) Csütörtökön három HMG-s darabnak örültünk.
A bűnös
Az intim, testközeli színház, amikor a nézőket felültetik a színpadra, a játszók pedig körbejátsszák őket, testközelben szuszognak, dobognak, néha az izzadtság is az elöl ülő szemébe csapódik, valamikor a merész, kisportolt, rutinos rókák kiváltsága volt. Úgy látszik, a szentesi HMG 11. D-sei ezt nem tudják. Bátran felültetnek bennünket a színpad két oldalára, előttünk éneklik a népdalokat, balladákat, táncolnak alföldi táncokat, körtáncot, ami aztán egy legényes szólóba – tán fiúi számonkérés, inkább vád – csap át. A legegyszerűbb, fekete dresszben játszanak, kellék csak egy van, illetve egyféle, a fehér gyolcs (lepel, mely kezdetben elleplezi a drámát), amit viseletként hordanak a táncban, de szerszám is lehet a kézben.
Arany János alföldi ihletésű népballadájának, képi világa vesz körbe minket, s végül a leplet, két immár nagy fehér gyolcsot, még jó, hogy nem vizes lepedőt, ránk, a nézőkre húzzák, rázzák, ropogtatják felettünk. Arra asszociálok, sajnos, hogy veri a magyart a paraszti (nemesi?) múlt szokásjogának máig ható ereje, az elrendezett házasságokból, a fehércseléd/asszonyállati státuszból sarjad napjaink marketingcélból viselt kockásingben kolbásztöltős, buziverő, stadionbarát, színház-, kultúra- és életellenes, bunkó-suttyó, műparaszt közállapota. Bocsánat. Lelkiismeretünk szinte megszólal, csendben, megrendülten bűnhődünk, hogy aztán a tapsrend helyett, mintegy a börtön szűk folyosóján diákszínjátszó (ám korántsem amatőr) őreink sorfalában, fehér gyolcsfalak közt meneteljünk a szabadulásba.
Horváth Mihály Gimnázium 11.D (Szentes): Arany-metszés, avagy a gyilkos asszony balladája, Rendezték: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán
A bájos
A csodálatos, klasszikussá lett film zenéjére elevenednek meg Amelie, az Atlantisz bár pultoslánya szívének lelkének lakói: a rollerező, bukfencező, szappanbuborékot fújó, ugribugri bakfislányok. Szép, könnyed képek, lehetnének, ám egyáltalán nem giccsesek, nincsenek túljátszva. A helyszín a kocsma, az asztaloknál annak lakói: a veszekedő pár, az iszákos, csajozni képtelen rocker, a kocsmafilozófus, a cinikus magányos, és megjelenik egy ünnepelt dizőz is. Itt élnek, téblábolnak, táncolnak, isznak, beszélnek el sokszor egymás mellett a jól ismert típusok, miközben Amelie-nk ábrándozik és mintha szebb lelke lenne, mint „ezeknek”. És hiába próbálunk nem gondolni a piros elefántra, a helyszín, a szituációk és az elvágyódás szépen formált összképe a Portugált, és a Picaro Sárkánytivornyáját juttatja eszünkbe. Örömteli a változatos zenei anyag, kellemesek a táncos betétek, erős a játék. A fiatal csapat megmutatja, ki mihez ért legjobban: van lírai balettos rész, díva-szóló, slam-poetry meg beatbox és persze a dizőz is remekel, aztán még sok-sok ironikus szöveg, beszólások, viták, ölelések és botlások. Annak örülünk legjobban, hogy a 30 perc játék mennyire kimunkált , a színpad fölött végig ott lebeg a báj, és a végén meglehet, még Amelie csendes szíve is megdobban.
Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Atlantisz bár
Játsszák: Börcsök Bálint, Contu Sarah, Gesztesi Alexandra, Hosszú Hermia Zsuzsanna, Kis Virág, Kozsuch Ádám, Madácsi István, Magyari Gyöngyi, Márta Renátó, Nyolczas Anett, Petes Valentina, Pigniczki Dóra, Sikó Koppány, Varga Zsófia, Zsótér Kitti. Rendezték: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán
Az ádáz
Az előadást végigkíséri, hang-aláfesti valami távoli morajlás, mennydörgésszerű hang, mintegy kitörni készülő vulkán föld alóli mocorgása. Esterházy Péter Fuharosokjának mondataira építettek mozgásszínházat, még nem annyira sodró, de ígéretes fizikai színházi elemekkel is munkáló előadást a szentesi végzősök. Nagyon bírtuk és helyén valónak éreztük a két fuharos félmeztelen felsőtestén a kigombolva hordott irhabundát, otrombán daliás jelenlétük így hangsúlyosabbá vált. A falubolondja zsákruhája illőn ellenpontozta a két irhást. A nők, nővérek és az anya jelmeze nem volt ilyen erős, de szerepükhöz, jellemükhöz illőn simult a történetbe. Az előadás fél órája alatt egyetlen percig sem unatkoztunk, a finom, rafinált mozgással illusztrált durvaságokra rácsodálkoztunk, éberek maradtunk, s ez a színpadon dolgozók érdeme. És megleptek bennünket egy marionett játékkal is, amikor a lányok a fiúkat láthatatlan drótokon mozgatták.
Nyomorúságainkban egyetlen dolog nyújt vigasztalást, a szórakozás, és mégis, ez a mi legnagyobb nyomorúságunk. Mert főleg ez akadályoz meg bennünket abban, hogy magunkkal foglalkozzunk, és sodor észrevétlenül vesztünkbe.
Rajtakaptak, ülünk a színházban, szórakozunk. A fuharosok is kiszórakozzák magukat. Isznak, szerencsétlen vesztest aláznak, egy egész családot, anyát és lányokat basznak. Micsoda perverz egy műfaj valóban, ülni itt, és nézni mások nyomorúságát. Mi ez a cirkusz?
Van só, krumpli és petrezselyem. Van só, krumpli és petrezselyem.
A pálinkába áztatott orgia, Bolondka „hősi” halála közben egyre vadabbul dörögnek, morajlanak a színházi hangfalak. És kicsi Zsófi kíméletlen deflorációja után elindult az eső hangja is. És mi kiléptünk a szegedi régi zsinagóga udvarára, ahol mintha ez is a thealteres akció része volna, (megjegyezni: esőgép az udvarra júliusban a nagyfesztiválon, amikor dübörög a szegedi nyár), valódi, erős eső zúdul a nyakunkba.
Horváth Mihály Gimnázium 12.D (Szentes): Fuharosok
Szereplők: anya:Lakatos Gabriella, lány: Kovács Vecei Fanni, Zsófika: Kiss Helga, Fuharosok: Pribelszki Norbert, Virág Barnabás, Bolondka: Baranyi Csanád, jobbkéz és dramaturgiai középpont: Teleki Kitti, technikus: Fabó Márkó, összefogta: Szebeni Zoltán
Öröm volt ezen az esős délután látni a „Háemgé” felhozatalát, figyelni őket a színpadon, ahogy színésszé lesznek… Dehogy, ezek érett, szinte felnőtt színházasok már, nemcsak a színpadon, például bájos az is, ahogy hátul a kulissza ajtónál ugyanúgy cigiznek, lazulnak, eresztenek le előadás után, mint a „nagyok”.
És őket látva van több mint remény, szinte bizonyosság, a színház nem hal meg, a következő, meg az azt követő huszonöt évre is lesz valódi színház Magyarországon. Hajrá Szentes, hajrá Magyarország!
Thealter U21 plusz kisfesztivál, Szeged, 2015. július 20-27. www.thealter.hu
