Gazdag Józsefet a pozsonyi Új Szó napilap Focitipp mellékletének megalapítójaként, szerkesztőjeként ismerhették meg a sportrajongók. Kilátás az ezüstfenyőkre című novelláskötetéért Bródy Sándor-díjat kapott. Második könyve, az Egy futballfüggő naplójából április végén jelent meg a Kalligram kiadónál. A 286 oldalas kötetet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Esterházy Péter mutatta be, amiről mi is beszámoltunk. A könyvfesztiválon elhangzott beszélgetésből akkor egyértelműen kiderült, hogy Gazdag József a nagybetűs FOCIRAJONGÓ, aki ugyanolyan vehemenciával megy a Nemeskosút – Sopornya meccsre, mint az El Classicóra.
Nem egy holmi divatszurkolóról van szó, aki csak Cristiano Ronaldo és Messi cseleiben gyönyörködik a Full HD-s TV-je előtt ülve! Sportújságíró és futballőrült révén Gazdag József megannyi stadionban megfordult, így van miből merítenie. Az Egy futballfüggő naplójából kötet 3-4-5 oldalas jegyzetekből, valós sztorikból és focis elmélkedésekből áll. Sok kis falat a labdarúgás világából, melyek együtt egy sportrajongó számára kiadós, laktató fogássá állnak össze. Gazdag József hihetetlen érzékkel festi meg a szlovákiai fociderbik hangulatát. Bár a megemlített csapatok nagy részének a nevét soha nem hallottam, legszívesebben rögvest kimennék egy-egy ilyen mérkőzésre. A szerző nem a zöld gyepre és az azon szaladgáló 22 úriemberre koncentrál. Sokkal inkább a tribünre, és az ott elhelyezkedő szurkolók zajos és színes világára, a foci szociográfiájára.
A Chelsea – Leicester kupamérkőzést cseréltem be a Nádszeg – Vásárút derbire, és nem bántam meg. Becsülettel hajtó játékosok, sok hangos kibic a korlát mellett – így kell kinéznie egy falusi focimeccsnek. Egy hetven fölötti, baseballsapkát viselő férfi például többször is nyomatékosan figyelmezteti az ellenfél játékosát, hogy hagyjon fel az apróbb, ún. taktikai jellegű szabálytalanságok folyamatos elkövetésével, amely figyelmeztetés helyi dialektusban a következőképpen hangzott: Ne buzeráld űtet, mer bemegyek, s lemetílem a filedet!
Egyik személyes kedvencem a „Bukarest újratöltve” című tárca. Ebben Gazdag József egy alkohollal átitatott romániai túráról számol be, amit Rekop Györggyel és a többi trollfocissal ejtett meg. A fanyar humornak és a könnyed nyelvezetnek köszönhetően Gazdag József tárcái szinte olvastatják magukat. Betekinthetünk ember és foci olykor ambivalens, de rendkívül intenzív kapcsolatába. Az Egy futballfüggő naplójából nem csupán viháncolás a szerző focival kapcsolatos élményeiben: Szóba kerül a bundabotrány, a hazai labdarúgás sanyarú jelene, és az is, hogyan gyűrűzik be a showbiznisz a sportba. Ezek már bizony kevésbé vidám, ám kétségkívül releváns témák. Bár ahogy Gazdag József rámutatott, a futball önmagában sem szórakozás.
A foci szórakozás. Talán ez a legnagyobb tévhit. Egy szurkoló számára a foci soha (értsd: SOHA) nem szórakozás. Olyan ez, mint a vallás. Az ember nem azért jár templomba, hogy szórakozzon, hanem mert egyfajta spirituális élményre vár. Meccsre nem szórakozni jártunk. Hanem miért? A közösségi élményért? A kollektív identitás megtapasztalásáért? A stilizált harcban való részvételért? Vagy mentálhigiéniás okokból, hogy kinyissuk a szelepet, és kieresszük a gőzt? Mindenki másért. De hogy nem szórakozni, az biztos. Nehéz ezt elmagyarázni egy kívülállónak, de aki benne van, az érti. Leginkább szerelemnek lehetne nevezni. Önpusztító, szenvedélyes, indulatokkal és lemondásokkal teli szerelemnek. Amely néha fáj is.
Az Egy futballfüggő naplójából vallomás a labdarúgás felé. De nem szentimentális vallomás. A szerző nem használ nagy szavakat, hangzatos kifejezéseket. Neki nem is kell bizonygatnia: minden egyes oldal elolvasása után egyre biztosabbak leszünk abban, hogy egy gyógyíthatatlan futballfüggő sorait olvassuk.
