Hosszú évekig élt és tanított Japánban, azonban a fukusimai atomkatasztrófa következtében olyannyira csalódott a japán társadalomban, amely becsapta és manipulálta, hogy férjével elhagyták az országot és soha többet nem akarnak visszamenni.
Ferber Katalin Az elárult Japán – Út Fukusimáig című könyvében az atomkatasztrófát övező hazugságokról ír és arról, hogy mindez miért késztette arra, hogy leszámoljon addigi életével, és férjével Németországba költözzön. Ferber évekig japán gazdaságot, pénzügyet és társadalomtörténetet tanított japán diákoknak, de tanári hivatása abban a környezetben, a tragédia után erkölcsileg vállalhatatlan lett a számára.
Japánnak arról az arcáról szól ez a könyv, amelyről a japánok sem szívesen beszélnek, arról, hogy a fukusimai katasztrófát bagatelizálni akarják. Ezt a történetet Kelet-Európából jól ismerjük, csak senki nem gondolná, hogy a japánok is ezt tették.
– mondja bevezetőként Mészáros Sándor, a kötet szerkesztője, aki az Írók Boltjában beszélgetett a szerzővel.
Először megrémültem aztán megijedtem, végül azt mondtam magamnak, hogy megpróbálom.
– mondja Ferber Katalin a könyvről, ugyanis ő korábban nem regényeket írt, hanem tudományos elemzéseket.
Amikor már majdnem a kétharmada kész volt a könyvnek Sándor rám szólt, hogy ne elemezzek, hanem írjak. Ekkor értettem meg, hogy én tulajdonképpen mitől is rémültem meg: nekem most ki kell kapcsolnom az elemző agyamat.
– teszi hozzá Ferber.
Az írónő nem csak arra vállalkozott, hogy bemutassa Japán kevésbé ismert arcát és hétköznapjait, hanem amellett, hogy saját személyes történetét megírja, japán férjének sorsát is meg kellett írnia, ami nem volt egyszerű.
A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy kívülállóként képes vagyok-e erkölcsileg és etikailag vállalhatóan megírni a másik ember hátterét, értékrendjét, sikereit és kudarcait. Mindez beható alázatot követelt tőlem és remélem, hogy semmiféle hamisság nincs ezekben a részekben.
– mondja.
Sándor arról kérdezi a továbbiakban Ferbert, hogy hogyan áll most a fukusimai atomkatasztrófa utóhatása illetve kommunikálása Japánban. Ferber válaszképpen egy magyar cikket említ, amely arról számol be, hogy Japán hamarosan teljes egészében áttér a napelemekre és nem fog többet atomenergiát használni. Az írónő ezen a cikken annyira felhúzta magát, hogy még nyilvános kommentárt is írt a cikkhez.
Éppen hogy az ellenkezője történik Japánban. Itthon pedig mindenki azt mondogatta, hogy bezzeg Japán, meg a fejlett országok így meg úgy, nálunk meg Paks stb. Sajnos azonban a cikk az első állítmánytól az utolsó alanyig súlyos tévedés.
Ferber elmondta, hogy ötödik éve csak vita folyik arról, hogy Japán mennyiben használhatna megújuló energiát.
Neked miért vált személyes ügyeddé ez a tragédia, amelynek köszönhetően elhagytad Japánt?
– teszi fel a kérdést a kötet szerkesztője.
Mert soha nem éreztem magam annyira becsapva, mint amikor Fukusimában felrobbant a három atomerőmű, amely 220 km-re volt a házunktól. Még Csernobil is messzebb volt Magyarországtól.
– válaszol Ferber.
Ezen kívül hatalmas csalódást is érzett, mert elképesztőnek tartotta, hogy egy ország így képes becsapni és megvezetni az állampolgárait. Ferber elmondta, hogy a média folyamatosan gyártotta a hazugságokat, illetve az utólagos korrekciókat és teljesen megvezették az embereket. Az igazság az, hogy nem a földrengés miatt robbant fel a három atomerőmű, hanem azért, mert 15 éve rendszeresen elmulasztották az ellenőrző vizsgálatokat, karbantartást, felújítást és erről papírokat is hamisítottak. Egy japán diákja olyan tanácstalan volt, hogy tőle kérdezte meg telefonon, hogy
tanárnő, ez most olyan mint Csernobil?
Ferberben is ekkor tudatosult, hogy ez valóban olyan, mint annak idején Csernobil. Nem csoda, hogy ezek után nem hiányzik neki senki és semmi Japánból.
Rám nézve lesújtó, hogy nekem semmi sem hiányzik Japánból, de ez a dolog optimista része. A pesszimistább része pedig az, hogy senki nem hiányzik nekem onnan.
