– Tudnál-e nem művésszel élni? Fontos-e egy művész párválasztásában, hogy a párja is művész legyen?
– Adéllal egy közös munka során ismerkedtünk meg, együtt dolgoztunk egy pályázaton. Jól kiegészítjük egymást. Jó, hogy nagy vonalakban közösek a célok, hogy egy húron pendülünk. De az is jól jön, ha alkalomadtán van kitől csórni egy tubus festéket. Volt már nem művész párom, ott nyilván egyfajta nyitottságot kíván az egymásra hangolódás. De nincsen recept, minden szerelem egyedi történet.
– Ti művészcsaládban nőtettek fel. Apukád Oláh János költő, anyukád Mezey Katalin költő. Testvéred Lackfi János költő, és Oláh Katalin szobrász. Más egy művészcsalád, mint egy „átlagos”? Felmerült-e benned, vagy valamelyik testvéredben, hogy nem művészpályára lépjetek?
– Kati eleinte biológus szeretett volna lenni, aztán foglalkozott a kerámiával is. Természetesen más egy művészcsalád, mint egy nem művészcsalád. Mások a szempontok, a beszélgetések témái, az értékrend, az ízlés. Szüleim például fontosnak tartották, hogy sok szépirodalmat olvassanak a gyerekek és kevesebbet tévézzenek. Fontos volt nekik, hogy egyfajta humán, bölcsész világszemléletet átadjanak.
– Te írtál már verset? Mit mondott rá János?
– Igen, fiatalon írtam, néha még foglalkozom vele. De valószínű, csak akkor mutatnám meg a család profi költőinek, ha tényleg kerek egészet képeznének. Valószínű, az is fontos lenne, hogy egy olyan költő kritizálja, vagy adjon tanácsot vers-ügyben, aki nem családtag.
– Ki volt otthon a legcsintalanabb? Csináltatok-e valami olyan nagy csínyt, amire most is emlékszel?
– Voltak csínyek, verekedések, nehéz lenne sorrendet felállítani köztünk. Egyik legneccesebb csínytevésem – ami végződhetett volna rosszul is – egyfajta „hajítógép” játékhoz köthető. Egyszerű libikókát csináltam: egy kőre rátettem egy deszkát, az egyik végére egy kavicsot, és vagy ráugrottam, és úgy röpült el, vagy egy magasabb helyről rádobtam egy nagy követ. A baj akkor történt, amikor a szomszéd nyitott ablakán berepült egy kő. Szerencsére senkinek nem esett baja, csak tovább mérgesedett a rossz szomszédi viszony. De az is elég veszélyes volt, amikor a kertben felépített játékvárban „ostrom volt”, ezt úgy tettem hitelesebbé, hogy felgyújtottam, és igazi puskalövedékeket dobáltam bele a robbanások miatt.
– Voltak-e állataitok? Ez egy alapjában véve városi, vagy természet közeli gyerekkor volt?
– Máriaremetén nőttünk fel, és szüleim nagyon szerették az állatokat, volt nyúl, tyúk, galamb, kutya. Sőt néha anyját elveszített sündisznót neveltünk a cipőszekrény aljában. Kati egyszer egy fehéregeret hozott haza az iskolából, és voltak pintyei, és egyszer próbálkoztunk fácántartással is.
– Milyen zenét hallgattatok otthon?
– Enyhén szólva nem volt kívánatos a könnyűzene. Szüleim csak a klasszikus zenét kedvelték és kedvelik máig. Bátyám hozott haza először pár Deep Purple és Led Zeppelin kazettát, amikor gimnazista lett.
– Lázadó kamasz voltál?
– Hát szerintem ez nem igazán mondható el. De voltak olyan helyzetek, amikor szembekerültem a szülők nézőpontjaival, és ezeket nem is lehet megkerülni ahhoz, hogy egy autonóm személyiség kialakuljon.
– Tudnátok-e Adéllal olyan közös, négykezes művet alkotni képzőművészként, amilyet mondjuk a kétszerzős könyvek írói tudnak? Megfordult-e már ilyesmi a fejetekben?
– Most készülnek Utassy József költő posztumusz mesekönyvének illusztrációi, ami közös munka lesz.
– Miben más a szobrászat, mint a festészet? Mikor érzel késztetést a festésre, és mikor a szobrászatra? Melyiknek jobb és nagyobb a piaca? Fontos-e, hogy piaca legyen?
– Nekem a festészet adta meg azt a szemléletbeli, kísérletező szabadságot, amit aztán vissza tudtam vinni a szobrászatba. Van olyan téma, ami inkább festészeti, van, ami inkább szobrászi. A szobor az mindig test, forma a térben, például egy esős alkonyatot elég nehéz lenne szoborban megfogalmazni.
– Mi a kedvenc anyagod?
– Az agyag, a formakészítő szilikon és a gipsz a kedvencek, festészetben az akril, és az olaj, de akvarellel is sokat dolgozom.
– Mi volt a legfurcsább anyag, amivel dolgoztál?
– Ritkán dolgozom nem klasszikus anyagokkal, de van egy sorozatom, melynek anyaga kétkomponensű keményhab.
– Ha nem képzőművész lennél, mi lennél?
– Szeretek főzni, úgyhogy szerintem szakács.
– Van-e az életnek célja, és ha igen, mi az?
– Az életigenlés növesztette, alakította ilyen bonyolult organizmussá testünket az évmilliók során, és az is élteti tovább. Ugyebár a tudomány szerint az élet sejti szintből az evolúció során alakult ki, hasonlóan ahhoz, ahogy az anyaméhben létrejön egy több kilós magzat két sejtből. Ezek a különböző szerves életformák a sok nehézség, harc és szenvedés ellenére mégiscsak igenlik az életet. Ha nem így lenne, mindenki öngyilkosságot követne el. Éppúgy, ahogy az emberi és állati populációkban, a minket alkotó sejtek közt is létezik „sejt-öngyilkosság”. Ha valamelyik sejt nem tudja beteljesíteni funkcióját, elpusztítja önmagát. Nem biztos, hogy szeretjük az életet, de a jutalom/büntetés, öröm/szenvedés, szeretet/gyűlölet, a vágyak és remények káosza, bonyolult szövete olyan játékhelyzetet teremt, hogy kevesen adják fel teljesen, szinte mindenki tovább küzd, és ezáltal tovább növeli, terjeszti az élet-szisztémát.
Az élet-filozófiák ennél közelibbre fókuszálnak, és az élet szép és megható pillanatainak minél teljesebb megélését tekintik az emberi élet értelmének: a szerelem, a család, a szeretet, a barátok, az utazás, a nyitottság adni és kapni, a konfliktusmentesség/konfliktuskerülés, a boldogság, a teljes élet az emberi lét értelme, lényege, „amiért érdemes élni”.
Személyes nézőpontom szerint, képzőművészként, az élet értelme a nyomhagyás, az alkotás. De ez is problematikus fogalom, mert évmilliók múlva milyen nyom marad a művész után? Az épületek betongerendái esélyesebbek a megmaradásra, mint a műalkotások, de valószínű, hogy számos életfilozófia és vallás, vagy akár a tudomány is egyetért abban, hogy a poézis, az ember művészi tevékenysége, fontos tényező.
– Mi a szerelem? Mi a hűség?
– A szerelem összetett jelenség: állati párzási vágy, becserkészés, vadászat, udvarlás, násztánc, apró közeledések, visszautasítások, vonzódások és viszonzások szövevénye. Bonyolult pszichológiai játszmák során alakul ki, melynek keretét nagymértékben meghatározzák a tradíciók, szokások és azok áthágásának vágya. A szerelem megélése, megjelenési módja kultúrától függő, személyfüggő, mindenki máshogy éli meg. A hűségről inkább szobrászati nyelven tudnék megszólalni, készül műhelyemben a hűség szobra: egy önportré.
– Szerinted mi a művészet célja? Vagy pontosabban mi a célja a te művészetednek?
– A művészet kommunikáció, szórakoztatás, elgondolkodtatás, mesélés, látványosság. Az emberi psziché poézis iránti igénye szülte, valamint az az emberi elhivatottság, hogy valami „többre”, valami „misztikusabbra”, valami mélyebb dologra is képesek vagyunk a létezés apró-cseprő hétköznapi dolgainak végzésénél, nyilván a művészt is és a műélvezőt is ez motiválja, ne felejtsük el, hogy legbelül „mindenki művész” és „költőien lakozik”.
Én személy szerint a művészetet egyre inkább a szabadság helyeként szeretem megélni. Mihelyt munkává válik, megdermed, nehézkes lesz. Tehát ha valaki ebből él, akkor kialakul egy második művészete, amiben igazán szabad, bátor és önmaga. Ez bármi lehet, skiccek, montázsok, vázlatok, de akár egy másik művészeti ág kipróbálása, és aztán ezekből a spontán dolgokból is kialakulhat egy koncepció, egy megrendelés, vagy ösztöndíj és a szabad ötlet a megvalósítás verejtékes munkafázisába kerül, és az, hogy a dolog a vázlat frissességének színvonalán működjön az tényleg rengeteg-rengeteg erőfeszítést igényel.
– Mi a véleményed képzőművészként a mangáról, vagy az animéről. Ismered őket?
– Hát a japán rajzfilmipar valóban jelentős és autentikus korpuszt alkotott ezzel az irányzattal. De ahhoz, hogy komoly véleményt alkossak felszínesek az ismereteim ebben a tárgyban.
– Szerinted mennyiben fogja megváltoztatni az életeteket a gyereketek születése?
– Gondolom, tökéletesen és fenekestül felforgatja majd eddigi életvitelünket. Nagyjából el tudom képzelni milyen irányba, de hát ez is hozzátartozik az élethez. Valószínű, ő lesz a legjobb szobrom.
