Őszinte vagy kőkemény rockzene

tabán

Tegnap kinn jártunk a Tabán Fesztiválon, ahol öt zenekar tisztelgett az őszinte, kőkemény rockzene előtt. Morfondírozások az őszinte vagy kőkemény rockzenéről. 

Bármikor szó esik a magyar rockzenéről, mindig eszembe jut Háy János, aki A bogyósgyümölcskertész fia című könyvében értekezik a magyar rock őszinte, kőkemény változatáról, amely nevével ellentétben akkor már nem volt egyszerre őszinte és kőkemény. Nem akarok ítéletekbe bonyolódni, de az biztos, hogy a klasszikus magyar rockzene mára más jelentéssel bír, mint 30 évvel ezelőtt.

Nem gondolok bonyolult dolgokra, ráadásul az idei Tabán Fesztivál egyik fellépője kapcsán már ki is fejtettem egy hasonló gondolatmenetet. A Beatrice tavaly játszott a budapesti Oktoberfesten, akkor ezt írtam róluk:

Az általános iskola végén komoly hatással volt rám a klasszikus Beatrice-lemez, és jelentős szerepe volt abban is, hogy a metál felől a punk felé sodródjak. A Beatrice sokkal zsigeribbnek és őszintébbnek tűnt az addigi kedvenceimhez képest. (…) Ezek az idők mostanra elmúltak, ma már elég nehéz lenne a Beatricét a lázadás példaképeként eladni – de a Beatrice az idők szavát felismerve az elmúlt 25 évben átkonvertálta magát egy össznépi szórakoztató együttessé.

Bár az ég egész nap vészjóslónak tűnt, valamint a szél is egészen erősen fújt napközben, végül nem volt különösebb probléma, még csak eső sem esett. (Bezzeg ma úgy esik, hogy alig merek kinézni az ablakon.) Török Ádámék műsorából alig sikerült elcsípnem valamit, a Beatrice műsoráról pedig most sem jutott eszembe sokkal több, mint tavaly. Legalább volt időnk körbenézni a környéken, meg egy pár perc erejéig egészen azt éreztem, hogy ez már a nyári fesztiválok előkóstolója.

Mert megvallom őszintén: mérsékelten szeretek fesztiválozni. Olyan körülményes és kényelmetlen, meg amúgy is inkább ágyban szeretek aludni sátor helyett. Úgyhogy én inkább a sima koncerteket preferálom, ez viszont épp ideális átmenet a kettő között. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy észrevettem, hogy a fesztiválokon is hajlamos ilyeneken gondolkodni, ahelyett, hogy elereszteném a hajamat.

A Tabán Fesztiválon viszont én is egy öreg rockrajongónak éreztem magam, akinek az a legnagyobb ajándék, ha a 30 éves lemezeiről ismert dalokat az eredeti (jogfolytonos) előadótól hallhatja. Magamat is megleptem azzal, hogy mennyire megbékéltem azzal a helyzettel, hogy iszunk egy sört, állunk a domboldalon, a háttérben pedig szól az Edda Művek, akiknek éppen 40 év rock van a hátuk mögött.

Egyébként elég nehezen jutottam el a Tabánhoz, mivel a fél várost lezárták különböző rendezvények miatt. Ekkor jutott eszembe, hogy nem is emlékszem rá, hogy valaha a munka ünnepét a városban töltöttem volna, így talán a ligeti majálist sem láttam soha közelről. Ha a Városligeti banzájt nem is, legalább a tabáni rockünnepet most bepótoltam: bár némileg késve indultam el, mert mi mást kellett volna csinálnom még a munka ünnepén, mint dolgoznom.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!