Szoktam mondani 20–25 éves koromig minden megtörtént velem. Kicsit nagyravalónak hangzik, de így van. Mozdonyvezető, géplakatos voltam előbb Szatmárban és Nagyváradon. Majd bejutottam a Bolyai egyetemre, kemény menet volt. Öt év a jogon. Az egyetem után már nem történt »semmi«. Könyveket írtam, ötven éven át folyóiratokat szerkesztettem. Most meg, lassan két éve a fiatalok nyakába varrtam az aktuális irodalmi folyóiratot, így már azt sem csinálom…
Szilágyi István, Kossuth-díjas író volt a Somogyi Könyvtár vendége, Fekete Vince író, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett vele – a teljes beszélgetést a szeged.hu portál közölte. A fotót Káldy Sára készítette.
Mozdonyvezető szerettem volna lenni egyébként… Akkor a mozdonyvezetőknek volt a legmagasabb jövedelme. Jó fizikumú voltam, úgy döntöttem, megpályázom. Úgy gondoltam, akkor nem visznek el katonának sem. Nem sikerült. Ugyanis nem tudtam, hogy rövidlátó vagyok, ez ott derült ki. Összedőlt bennem három világ, ha nem öt… Éjjel-nappal tanulni kezdtem hát, be is jutottam az egyetemre. A családban korábban senki nem foglalkozott a joggal, de végül én sem. Könyvélmények alapján jelentkeztem. Rendkívül vonzottak ezekben a művekben az igazságkereső fiatalok. Harmadévtől viszont már biztos voltam abban, egy órát sem leszek jogász. A nyarakat ugyanis gyakorlaton a törvényszékeken kellett tölteni. »Kicsit más« volt minden, mint amit tanultunk. Közben már írtam, megjelentek az első novelláim is.
