Tudtak a 12,5 milliárdot érő festmények létezéséről, de fogalmuk sem volt, hol lehetnek

Eddig soha nem látott Francis Bacon-portrékat árvereznek el július elején Londonban: az ír származású brit festőművész két önarcképét egy magángyűjteményben fedezték fel, és az aukciót megelőzően tárják először a nagyközönség elé.

A szakértők tudtak a néhai művész e két önarcképének létezéséről, ám fogalmuk sem volt arról, hogy annak idején ki vásárolta meg az alkotásokat. A művek eredeti tulajdonosának leszármazottai azonban a festmények eladása mellett döntöttek. Az 1975-ös Self-Portrait és az 1980-as Three Studies for Self-Portrait című alkotások leütési ára egyenként akár a 15 millió fontot (6,3 milliárd forint) is elérheti.

Oliver Barker, a Sotheby’s kortárs műalkotásokkal foglalkozó szakértője rendkívülinek nevezte a portrék felfedezését.

A Marlborough Fine Art galériának volt egy fényképarchívuma, így mindkét alkotás feltűnt egy Bacon-önarcképekről szóló könyvben, de a nyomtatott reprodukcióktól eltekintve senki nem látta az alkotásokat. Tudtunk a festmények létezéséről, de egyszerűen fogalmunk sem volt arról, hogy hol lehetnek. Nagy élmény volt először megpillantani őket. Mindkettő ragyogó alkotás

– idézte a szakembert a BBC News.

Az 1975-ös Self-Portrait Bacon (1909-1992) karrierjének csúcsán született, korábbi szeretője, George Dyer 1971-es öngyilkosságát követően. Annak ellenére, hogy a művész már jócskán a hatvanas éveiben járt, jóval fiatalabbnak tűnik a festményen, mivel idősebb korában már festette a haját és sminket is viselt. A Three Studies for Self-Portrait (1980) című alkotáson azonban már lesütött szemekkel látható a halála felé közeledő művész.

bac
Az 1975-ös Self-Portrait Bacon (1909-1992) karrierjének csúcsán született

A két alkotásra július 1-jén licitálhatnak az érdeklődők a Sotheby’s kortárs műalkotásokat felvonultató londoni árverésén.

Két évvel ezelőtt a várakozásokat messze felülmúló áron, 142,4 millió dollárért kelt el Bacon barátját és művésztársát, Lucian Freudot ábrázoló triptichonja egy New York-i árverésen, és ezzel a Three Studies of Lucian Freud című festmény lett minden idők legdrágább, aukción eladott műalkotása.

Megosztás: