+ Interjú

Stefan Spjut: Mindenkiben él egy szörny

horror

Az idei könyvhétre jelent meg a svéd író horror története, amely naturalisztikusan ábrázolja a rettegett trollok mindennapjait. A Stallo szerzőjével a valóság és mese határvonaláról is beszélgettünk.

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Librinél a svéd író horror története, amely naturalisztikusan ábrázolja a rettegett trollok mindennapjait. A Stallo szerzőjével a valóság és mese határvonaláról is beszélgettünk.

Most jársz először Magyarországon? Mi az, amit eddig hallottál az országról vagy Budapestről?

Igen, most vagyok itt először. Hallottam, hogy itt folyik a Duna, amely két részre, Budára és Pestre osztja a várost. Ez elég érdekes, tetszik a város szimmetriája, de még nem volt időm szétnézni.

A könyved trollokról szó, pontosabban a stallo népségről. Miért pont ezt választottad a mitológiai lények közül?

Ennek pusztán földrajzi okai vannak, ugyanis a történet Lappföldön játszódik, az ottani mitológiában pedig nem úgymond „általános” trollok vannak, hanem stallok. Lényegében trollok, csak ott így hívják őket, tehát nem egy külön trollfajtáról van szó, csak az elnevezés más.

És mi inspirált, hogy egyáltalán trollokról írj?

A gyermekkor elvesztésével együtt egy színes és varázslatos világot is elvesztettem, felnőttként sok minden szürkének tűnt. Íróként úgy érzem, hogy az egyik legjobb dolog az, hogy újra tudom magam számára teremteni ezt a színes világot. Ennek ellenére, írás közben ügyeltem arra, hogy ne menjek túl messzire és még magam számára is hihető legyen a történet. Nem arról van szó, hogy hinnék a trollokban, hanem arról, hogy egy valóságosnak tűnő mitikus világot teremtsek. A könyv írása közben, amikor egy rész olyanra sikeredett, amit már nem találtam hihetőnek, újragondoltam és újraírtam.

Mi volt a legerősebb motívumod írás közben?

Gyerekkorom óta mindig is szerettem a kis trollokról szóló történeteket. Kiskoromban azt képzeltem, hogy az erdőben rejtőznek. Ezt a képet megőriztem a gyermeki énemben, és amikor nekem lettek gyerekeim, akkor mindez előtört belőlem. Ez volt a legerősebb motívum. Szokták mondani, hogy történetek történetekből, könyvek könyvekből születnek, ám ebben az esetben ez nem így van. Ugyan vannak a kultúránknak olyan írásai, amelyekben trollok szerepelnek, de azok csak mesék. Én viszont realisztikus, naturalisztikus módon beszélek ezekről a lényekről.

horror

Találkoztál valaha, olyannal, aki valóban hisz a stallokban?

Ha a vérfarkasokról vagy a vámpírokról írtam volna, akkor most nem tennéd fel ezt a kérdést, mert a trollok egyfajta határvonalat képeznek a valóság és a fantázia között. Egyébként nem találkoztam olyannal, aki valóban hinne bennük.

A regényed elég horrorisztikus. Már fiatalon vonzódtál ehhez a műfajhoz?

Amikor olyan 15 körül voltam, szerettem Sptephen Kinget. Ha ő horror sztorikat ír, akkor mondhatjuk, hogy már egészen fiatalon szerettem. Akkoriban olyan irodalomra vágytam, ami nem a valóságos világról szól, és szükségem volt valami különlegesre, valami elrugaszkodottra. Olvasóként azonban folyamatosan változnak az igényeid, 20-22 éves voltam, amikor elkezdtem nehezebb szerzőket olvasni, mint például Kafkát vagy az oroszokat, és akkoriban meg úgy gondoltam vissza a korábbi énemre, hogy mennyire ostoba volt, amiért Stephen Kinget olvasott. De ez a látásmódom megváltozott néhány év elteltével, és ma is úgy látom, hogy remek műveket írt.

Van kedvenc Grimm-meséd?

Igen, a Jancsi és Juliska, mert olyan borzalmas, hogy a szülők otthagyják a gyermekeiket az erdőben egyedül, ráadásul az eredeti történetben nem mostohaanya szerepel, hanem édesanya, és ettől még szörnyűbb az egész. Nagyon tetszik a mesének az eredeti vége: a gyerekek visszamennek a szülői házba, ahol az anya már halott, az apával pedig örülnek egymásnak, és akkor elhangzik a zárómondat: „nézzétek, ott egy egér.” Ennyi és vége. Nagyon fura.

A könyvedben az emberek nem dohányoznak, hanem dohányt rágnak. Ez megszokott Svédországban?

Igen, ezt mi úgy hívjuk, hogy snus. Különösen Észak-Svédországban van ennek nagy divatja, az benne a jó, hogy nem büdös.

Hiszel valamilyen szörnyben?

Nem. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy minden embernek van egy sötét oldala, amellyel nem szeret szembesülni és többnyire ez az oldal táplálja a félelmeket. Metaforikusan ezt hívhatjuk szörnynek. Hiszem, hogy mindenkiben él egy ilyen szörny, amit saját magunknak kell kezelnünk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top