Leparkoltunk egy nem túl forgalmas utcában, tolatás előre, hátra, aztán elindultunk a legközelebbi parkoló-automatához, hogy elindítsam a telefonos parkolást.
Az automata nagyjából másfél percre lehetett, beütöttem a rendszámot és a telefonszámot, pár másodperc múlva jött az sms, rendben, parkolás megkezdve. Bementünk az épületbe, ahol a megbeszélés előtt ebédelni is tudtunk. Nem tartozik a tárgyhoz, csak az elégedettségi szinthez: sztrapacskát ettünk töltött csirkecombbal.
Eltelt úgy jó félóra az ebéddel, aztán ment mindenki a dolgára. Én a kollégákat vártam az kávézóban. Pár perc múlva jön a feleségem az utcáról, és valami csúnya piros van a kezében. Mikuláscsomag. Előkaptam a telefont, bár megnéztem parkolás után a visszaigazolást, de jobb kétszer hinni a szemünknek. Óra 19-kor kezdődött a parkolás, a büntetés dátuma pedig óra 18-ra datálta magát. Egy perc a különbség. Pontosan annyi, amíg a kocsitól a parkolóóráig értem. Vagy egy perccel több. Vagyis a parkolóőrnek ott kellett állnia és a figyelnie, végig kellett néznie, hogy parkoltunk, kiszálltunk, és elindultunk a parkolóórához. És amikor kellő távolságban voltunk, elindította a büntetést.
Utóbb végiggondoltuk, senki nem volt az utcán. Csak egy srác ült az utca túloldalán egy parkoló autóban. Más nem lehetett ott, csak ő. Szóval így szórakoztatjuk egymást, kedves barátaim. A mikuláscsomagot ráért néhány perc múlva odatenni, mikor beléptünk az épületbe, és biztos volt afelől, hogy a következő percekben nem jövünk ki. Vagy legalább tíz másodpercig, amíg az ablaktörlő alá dugta a csomagot.
Aztán persze beletelt jó egy órába, mire a mikuláscsomagban megadott címen rendeztük az ügyet, rendes ügyfélfogadásban. Négy ablaknál fogadták az embereket, akik kivétel nélkül a parkolóőr szívatása miatt jöttek. Egy perc volt mindenkinél a különbség. A türelmetlenebbek kétszázas vérnyomással üvöltöttek, mire az ügyfelező badibilder kiröhögte a nyugdíjas mamát, és barátságosabb narrációt kért az ügyhöz.
Az egész parkolótársaság benne van a szívatásban. Mára valószínűleg jól kiszámított az arány, hogy hányan élnek panasszal, és hányan fizetik be a csekket, mert nincs idejük az ilyen semmirekellő ügyintézésre. Az idő pénz, háromezret megér egy óra.
Azt mondhatnánk, véletlen is lehet. De ne csináljunk magunkból pojácát. A parkolótársaság él annak lehetőségével, hogy amint beparkoltál, attól a másodperctől díjköteles vagy, és tulajdonképpen az idő alatt, amíg a parkolóóráig elmégy, nem fizetsz parkolási díjat, megkárosítod a céget. Vagyis a végén még te szégyellheted magad. Persze csak mindaddig, amíg meg nem jelennek az utcán a begipszelt kezű, monoklis, nyögve sántikáló parkolóőrök.
