Nő vagyok, a nőkről írok. A test pontosan azért fontos, mert ez az, ami miatt felismered, hogy ebben a világban vagy. Egyedül a test képes megmutatni ezt.
Xue Yanping kínai írónő Budapesten él. Nemrég jelent meg magyarul ötödik regénye a Libri Kiadónál. A 21 gramm szerelem főhőse egy negyvenes nő, aki rákos betegségével küzd, miközben emberi kapcsolatait is újra kell gondolnia.
A könyvedben erősen jelen van a halál gondolata. Miben hiszel? Hogyan gondolkodsz, ha egyáltalán, a halál utáni életről?
Hiszek a lélekben. És egyre inkább hiszek egy másik világban, hogy miután meghalunk, lesz valami más. Ma például megkérdeztem egy kínai mestert az édesapámról, aki nemrég halt meg, hogy mi van vele. Ahogy idősebb leszek, egyre inkább foglalkoztatnak ezek a kérdések, noha mikor fiatal voltam, nemigen találkoztam a halál utáni gondolatokkal. Tele volt a világ érdekes, megfigyelni való dolgokkal, tennivalókkal, nem jutott időm gondolkodni a halálon. Most azonban egyre inkább foglalkoztat.
A 21 gramm szerelem egyes szám első személyben íródott. Mennyi vagy ebből te?
Nagyon nehéz elkülöníteni az ilyesmit egy könyv esetén, hogy ez a rész az én életem, az pedig nem. Bele van keveredve az életem, a lelkem, a gondolataim; olyan a regény, mintha a gyermekem lenne. Nem mondhatom, hogy ez valójában az én életem, de persze néha nem mondhatom azt sem, hogy egyáltalán nincs köze hozzám. Benne vagyok, de nem én vagyok. Ez is kell ahhoz, hogy irodalommá váljék egy könyv.
A modern kínai irodalomban egyre gyakrabban jelennek meg női írók, akik a női testről írnak. Mi az, amiért ez a téma társadalmi szinten is megjelenik, és miért fontos annyira számodra?
Nő vagyok, a nőkről írok, és a női testről azért, mert azt ismerem. A lélek mellett a test is fontos, pontosan azért, mert a test az, ami miatt felismered, hogy ebben a világban vagy. Egyedül a test képes mutatni ezt. Egy nap meghalunk, és a halál után a test megszűnik. Van persze lelkünk, és az örökre megmarad, de ebben a világban nem látható. A test viszont fontos jel, de csak ebben a világban, itt viszont ezért muszáj komolyan vennünk. A kérdésed első felére válaszolva: nagyjából harminc éve kezdődött a változás Kínában a női testről való gondolkodásban. Régen nem lehetett téma a női test, nem lehetett mutogatni, írni róla. A nők félénkek voltak. Régen, úgy ötven éve is, a nők hagyományosan nagyon bő ruhákat viseltek, nem mutogatták magukat. Aztán jött egy reform, majdhogynem forradalom, amikor elkezdték utánozni a nyugati viseletet. Aztán egyre jobban megváltozott a helyzet, és ezzel együtt a testről való beszéd.
Volt olyan élményed a testeddel kapcsolatban, mely meghatározó volt az életedben?
Igen, kétszer volt operációm. Azt hiszem, amikor az ember ott van a kórházban, akkor sok ideje van gondolkodni az életéről, a testéről, a jövőjéről. Fiatal koromban volt egy vakbélműtétem, rettenetes élmény volt – nem tudtam enni, inni, az édesanyám a hátán cipelt a kórházba. Akkoriban szereztem ezeket az élményeket, amikor amúgy is nagyon érzékeny voltam. Negyven éves koromban aztán következett még egy műtét, ami sokkal rosszabb volt. Bár azt reméltem, az operáció megkönnyebbülést hoz majd, de nem így történt.
Amikor írtad, megváltoztatott-e téged a könyv? Hozott-e valamiféle változást az életedben a betegségről való írás?
Akkor írtam a 21 gramm szerelmet, amikor meghalt az édesanyám, s igen mély szomorúság vett rajtam erőt. Akkortájt ráadásul egy jó barátom is megbetegedett, ugyanazzal a fajta rákkal, mint a könyvbéli főszereplő, és ő is meghalt. E könyv előtt négy másik könyvet írtam, de egy kritikusom azt mondta: az írásod pont olyan, mintha egy fiatal lány írta volna, aki mindent meg akar mutatni. Finoman szólva nem voltam író akkoriban. Azt láttam, hogy az írók többsége csak nagyon fiatalon tud írni, és aztán hamar elszáll a tehetségük. Ez félelemmel töltött el, hogy én is így járok. De ahogy megírtam a 21 grammot, egy professzor elolvasta, és úgy találta, ez már irodalom. Ennek köszönhetően ráéreztem az írásra, hogy hogyan kell megfogalmazni a dolgokat.
Magyarországon élsz. Mit szeretsz itt, Budapesten?
Nagyon szeretem ezt a várost, gyönyörű hely, és jó itt élni, meglehetősen nyugodt hely. Az emberek azonban nem mindig nyitottak, nem olyan barátságosak, legalábbis a középkorosztály egy része. A magyar nyelv is nagyon szép, és vágyom megismerni, de sajnos nem beszélem.
Mit ismersz a magyar irodalomból?
Elsősorban Kertész Imrét olvastam, ő Kínában is meglehetősen népszerű. Mióta itt élek, azt is észrevettem, hogy a magyar irodalom, meg az egész kelet-európai irodalom igen súlyos, komoly témákat feszeget, és magas színvonalú, sokszor színvonalasabb, mint a nyugati irodalom. Azelőtt ezt nem vettem észre. Dél-Kínában van egy kiadó, amely sok figyelmet fordít arra, hogy a kelet-európai irodalmat, többek között a magyar irodalmat megismertesse a kínai olvasókkal.
Kit ajánlanál, milyen mai kínai szerzőket olvassanak a magyar olvasók, ha közelebb akarnak kerülni a kínai irodalomhoz?
Az első, akit ajánlanék, Jü Hua, aki nagyon jó író. Ő egyébként nemcsak Kínában, hanem Európában is ismert, magyarul is megjelent egy könyve, Testvérek címmel – bár a magyarokról azt hallottam, hogy nem nagyon olvasnak kínai irodalmat. A másik, aki eszembe jutott, Mo Jen, aki 2012-ben irodalmi Nobel-díjat is kapott írói munkásságáért. Magyarul Szeszföld címmel jelent meg az egyik regénye.
