Három év után jelentkezett új lemezzel a 2000 óta létező Amber Smith, a magyar indie-szcéna alapzenekara. Az elmúlt időszakról, illetve az új lemezről a zenekar frontemberét, Poniklo Imrét kérdeztük. A Modern című lemezt a cikk végén meg is hallgathatod.
2012-ben jelent meg az utolsó Amber Smith-album, azóta azonban sok mással is foglalkoztál: többek között megjelent egy Poster Boy-anyag, és készítettél egy lemezt Hámori Gabival. Hogy dől el, hogy mikor mi kerül a fontossági sorrend elejére?
Ezt nem tudom egészen pontosan, mindig elég ösztönösen csinálom azt, amihez éppen kedvem van. Ez persze lehet, hogy az ún. karrier szempontjából nem szerencsés, de ezt nem nagyon szoktam mérlegelni. Mindig igyekszem megtalálni azt, hogy melyik zenekarnak mikor jön el az ideje nálam, és valahogy úgy alakult, hogy az Amber Smithnek az elmúlt 2 évben nem igazán éreztem idejét. 2013 elején Oszkár elment a zenekarból (Ács Oszkár, az Amber Smith basszusgitárosa 2002 óta), akkor abban is elbizonytalanodtam, hogy csináljuk-e ezt az egészet egyáltalán. Szerencsére azt már korábban megtanultam, hogy Magyarországon nagyon kell vigyázni az olyan nagy szavakkal, mint a ’feloszlás’ meg ’soha többé’. Úgyhogy inkább csak jegeltük a zenekart. Időközben csináltunk egy második albumot a Poster Boy zenekarral, volt egy japán turné Noellel (Noel R. Mayer, a Poster Boy másik gitárosa/frontembere), valamint elkészítettük a Hámori Gabi lemezét. Szerencsére az elmúlt időszakban az Amber Smithben is összejött egy olyan négyesfogat, akikkel emberileg és zeneileg is nagyon jól érezzük egymást.
Mennyire nehéz egy hosszabb szünet után visszarázódni a zenekarba?
Emberi értelemben nincs igazán nehézség, mert annak ellenére, hogy nem voltunk szem előtt, attól még rendszeresen próbáltunk. Az más kérdés, hogy kifelé ez nem látszódik, meg persze egy hosszabb szünet után nehéz visszahozni a zenekart a köztudatba. De szerintem sokkal jobb ezt így csinálni, mintha kényszerűen, stresszesen próbálnánk jelen lenni. Egy Amber Smith-ismertségű zenekarnál kellene a folyamatos jelenlét, a lemez-klip-turné állandó körforgása, de ez már egy nem jó értelemben vett nyomás. Ennek az egésznek nem arról kellene inkább szólnia, hogy van egy alkotó, aki időnként, amikor úgy érzi, akkor előhozakodik valamivel? Lehet, hogy ez nagyon XIX. századi mentalitás, de én nem akarom, hogy a mókuskerékről szóljon az Amber Smith.
Viszont ezért lehet az, hogy az indie-szcénából nem nagyon van más zenekar, amelyik ennyi ideje létezne, nem?
Lehet, hogy ennek köszönhető.
A zenélés melyik részét szereted a leginkább?
Leginkább a dalszerzést. Szeretek stúdiózni is, a koncertezéssel sincsen problémám, de a dalszerzés tényleg varázslatos dolog. Nem egy újszerű gondolat, amit most mondok, de tényleg hatalmas ajándéknak fogom fel azt, hogy ülök csütörtök este 8:35-kor, akkor még egy sorom sincsen; aztán 10:15-re van egy kész dalom. Ez a fajta alkotás engem annyira felpörget, hogy ilyenkor aludni is alig tudok.
Mondtad, hogy hihetetlen gyorsan összeállt a lemez.
Abszolút, bármelyik lemezemhez képest. A rePRINT lemez óta (2006) minden lemezt két etapban veszünk fel, tehát a 10-12 dal felét felvesszük az első körben, aztán a többit pár hónappal később. Ez nagyon bevált, így sokkal jobban tudunk koncentrálni a dalokra, viszont ez kissé időigényes. Emiatt a leggyorsabban elkészült lemezt is nagyjából 1 év volt megcsinálni. Amikor a Modernt elkezdtük, a legjobb esetben is arra gondoltam volna, hogy 2015 őszén jön ki, végül aztán tavaly novemberben a dalok fele helyett az egész lemezt felvettük, annyira gyorsan elkészültünk a dalokkal.
Mi jut eszedbe a saját lemezeidről?
Minden lemezanyag annak a kornak a lenyomata, amelyben készült és megjelent; kezdve attól, hogy éppen milyen könyveket olvasok, milyen filmeket nézek; egészen addig, hogy milyen párkapcsolatban vagyok, vagy éppen nem vagyok. Ez lemezről lemezre változik, az utóbbi 10 évben velem nem volt olyan, hogy egy adott ponthoz képest mondjuk 2 évvel később ugyanott lettem volna, mint előtte – nem feltétlenül jó értelemben. Ráadásul az a típus vagyok, akit az átlagember (akár gúnyosan) művészlélekként ír le: nagyon álmodozó vagyok, hihetetlenül intenzíven élek meg mindent. Ez persze 17 évesen csajozáskor nagyon jól hangzik, de 40 évesen azért egy kicsit más, most már jobb lenne nagyobb távolságokat tartani a dolgoktól. Ha valami szörnyűségről olvasok, akkor az a Woody Allenes nevetségességig hatással van rám: képtelen vagyok elaludni, minden bajom van. Pár héttel ezelőtt a Germanwings-tragédia teljesen kikészített. Mivel ennyire intenzíven élek meg dolgokat, nem csoda, hogy a lemezek egy kornak a lenyomatai számomra. Az is érdekes még, hogy nem minden lemezről ugyanaz a folyamat jut eszembe: a rePRINT esetében inkább arra emlékszem, amikor az albumot készítettem; az Introspective-nél viszont inkább a megjelenés és az utána következő időszak maradt meg.
Az új basszusgitárosotok Toof lett, akit a Kollaps frontembereként ismerhettünk meg. Amikor beszállt, akkor már a Kollaps szétesőben volt?
Lehet, hogy szétesőben volt, de akkor én erről nem igazán tudtam. Mi korábban dolgoztunk együtt a SALT-III EP-n, amit rajta kívül Michael Zweckerrel (The Poster Boy, Kispál és a Borz) és Kőváry Zolival csináltunk (ex-Amber Smith, The Trousers – vele készített interjúnk itt). Amikor Oszkár kilépett, akkor megkérdeztem Toofot, hogy volna-e kedve beszállni. Hihetetlenül jól esett, hogy akkor azt mondta, hogy azért száll be szívesen, mert érzi rajtam azt, hogy szenvedélyből zenélek, pedig ő aztán rengeteg zenésszel játszott együtt Oroszországban meg nálunk is.
Ács Oszkár, Kőváry Zoltán, Egyedi Péter: ők mind frontemberek egy másik zenekarban, az Amber Smithben viszont „mögötted” játszottak. Ennek mi lehet az oka?
Ennek több oka is lehet, például Kőváry Zoli a mai napig nagyon jó barátom, neki akkor belefért az, hogy beszálljon hozzánk. Ha most 25 éves lennék, nem lenne családom, akkor lehet, hogy én is simán beszállnék a haverom zenekarába. Emellett tudom, hogy emberileg vannak hiányosságaim, de ha csak a zenekart nézzük, akkor nagyon erős és határozott elképzelésem van arról, hogy mit szeretnék csinálni, és azért az nagyon imponáló lehet egy zenésznek, hogy van egy dalszerző-frontember, aki diktálja a tempót.
2009-ben készítettél egy szólólemezt. Ennek lesz folytatása?
Vannak fiókban levő dalok, valamint olyanok is vannak, amik a Gabis lemezről maradtak le. Egyelőre még nem tudom, milyen formában jelennének meg. Az biztos, hogy ezek nem a szólólemezem powerpopos-gitárosabb vonalát viszik, sokkal nagyobb hangsúlyt kap bennük például a zongora.
Tudod már, hogyan tovább idén?
Az utóbbi években mindegyik lemez megjelenésekor már nem csak fejben tudtam, hogy mi lesz a következő anyag, hanem már el is kezdtem akkor dolgozni rajta. Jelen pillanatban nem tudom, hogy mi lesz a következő lemez, mert nagyon értékelem a mostani Amber Smitht, és egyelőre szeretnék erre fókuszálni. Indulnak a koncertek, már leforgattunk egy másik klipet, egy harmadik klipet pedig őszre tervezünk. Szeretném, ha ez az év az Amber Smithről szólna.
Idén 15 éves az Amber Smith. Lesz valamiféle ünneplés?
Az idei évig én bénaságnak tartottam a jubileumokat. Most mégis azt gondolom, hogy ősszel lehet, hogy csinálunk valamit, mert most nagyon jól összejön az, hogy egyszerre 15 éves a zenekar, de ráadásul van egy ilyen friss, erős lemezünk is mellé. Mondok egy példát, miért gondolom ezt: a Manic Street Preachers Holy Bible című lemeze tavaly volt 20 éves, és csomó ideig gondolkodtak rajta, hogy csináljanak-e jubileumi turnét. Aztán megcsinálták, mondván, hogy mivel az éppen aktuális lemezüket a kritika és a közönség is jónak tartotta, így nem kell attól tartaniuk, hogy öreges nosztalgiázásnak tartják ezt a turnét. Erre a mi példánkat rávetítve: 1-2 évvel ezelőtt gáz lett volna egy jubileumi koncert, most viszont egy erős lemezzel és egy erős line-uppal nem hinném, hogy az lenne. Gondolkodom még rajta.
(A nyitóképet Hodosy Enikő készítette.)
