„Adj egy jegyet ajándékba!” néven indult el a Fészek Színház akciója, melynek célja, hogy olyan társadalmi csoportokhoz is közelebb hozzák a színházat, amelyeknek kevésbé van lehetőségük színházjegyet vásárolni. Cziczó Attilát, a Fészek Színház alapítóját kérdeztük a jótékonysági akcióról.
Mikor, és hogyan jött a felfüggesztett színházjegy akció ötlete?
Kicsit hosszabban válaszolom meg a kérdést. Ötödik évadunkon vagyunk túl, és ez volt az első olyan szezonunk, amikor nézőinket szinte csak az „utcáról” hoztuk be a színházba, azaz: véglegesen megszűnt az ismerősök ismerőseinek ismerőseinek becserkészése, csupa idegen arccal találkoztunk a nézőtéren. A legtöbb nézőnk online jegyvásárlással jött el hozzánk, és jórészt kedvezményes jegyekkel. Ám nagyon sok olyan alkalom volt, amikor ezek a nézők kifizették a teljes jegyárat, látva, hogy hogyan, miként működünk, milyen színvonalon teljesítünk. Tehát kaptunk jócskán az elismerésből. Mivel láttuk azt, hogy jegyáraink megfizethetőek, felmerült, hogy azoknak is kellene segíteni, akik ezt az átlagembereknek elfogadható jegyárat sem tudják kifizetni, ellenben szívesen jönnének hozzánk. Önérzetünk tisztán tartása végett azonban nem szívesen adunk ingyenjegyet senkinek, hiszen mi komoly munkát és anyagiakat fektetünk abba, hogy színházat csináljunk. Erre találtuk ki – a +1 kávé ötletét felhasználva – az adományjegy akciónkat.
Az évad végén járunk. Mennyire volt sikeres a mozgalom, és milyen volt a visszhangja?
Az évad közepén találtuk ki az akciót, hirdetni csak a honlapunkon és a közösségi médiában tudtuk, így az eladott 36 adományjegy nem is olyan rossz. (Egy évadban kb. 2000 jegyet adunk el összesen.) Tehát sikeres volt, de főleg sikeres lesz! Van még négy előadásunk idén, s ma reggel is befutott három +1 jegyvásárlás. Továbbadni már nehezebb volt, hiszen a kispénzű emberek nem szívesen hangoztatják keservüket, s főleg nem a kulturális éhségük okán. Nagyon hosszú e-mailváltások árán tudjuk kiosztani a jegyeket, mert az igénylők nagyon azt érzik, hogy magyarázkodniuk kell. Ami persze hülyeség, mert a felajánlók és mi is tiszta szívből adjuk meg ezt a lehetőséget. És tényleg igaz: adni jobb. Ja, visszhangja még semmi nem volt az akciónak. Egymás között rendezzük le ezt az egészet: adományozók, adományozottak, s mi. Önök az elsők, akik érdeklődnek efelől.
Főleg melyik korosztály élt az ajándékjegy lehetőségével?
A középkorosztálytól fölfelé. A fiataloknak jut színházra.
Mik a további terveik arra vonatkozóan, hogy még több emberhez közelebb hozzák a színházat, és annak szeretetét?
Jó lenne több felületen megjelenni, jó lenne a színházi szakma és újságírás figyelmét legalább arra felhívni, hogy „vagyunk”. Sajna most még nem tekintenek ránk másképp, mint a láthatatlan független színházra, egyszerűen senki sem vesz tudomást rólunk, és az a kevés figyelem is inkább egy jókora seggberúgás és a „kikérem magamnak, hogy ezek színháznak mondják magukat” attitűd. Őszre szeretnénk egy közösségi összefogást elindítani nézőinkkel, támogatóinkkal. Ez működhet a sok-sok beszélgetés, találkozás tapasztalata alapján, s ebben nagyon hiszünk. Ezért is vagyunk annyira távol mindenkitől, aki fontosnak tartja magát a magyar színházi világban. De jól érezzük magunkat!
Mit tudnának tenni a hazai színházak annak érdekében, hogy itthon még többen válasszák a kikapcsolódásnak, kulturálódásnak ezt a formáját?
Erre nincs válaszunk – a már korábban megválaszoltak okán. Azt látjuk, hogy rengeteg jó kezdeményezés van, de ez a közeg valamiért nem az összetartozásról, sokkal inkább a rivalizálásról szól. Nyugatabbra legalább működik valamiféle össze- és életben tartó kulturális menedzselés, kultúrpolitika stb. Ez hiánycikk ebben az országban: persze vannak jó példák! Miközben látjuk, hogy a színház milyen fontos az egyén vagy egy közösség szempontjából. Oda kell figyelni a kultúrára éhes emberekre, s nem csak a fiatalokra: mindenkire. Hiszen értük van az egész. Nélkülük egy fájdalmas alkotói maszturbáció marad a művészet: s ez igencsak magányos műfaj.
