Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában, Helikon Kiadó, 2014., 278. oldal, 3490 Ft – Itt 2792 Ft
Nem, Hulej Emese biográfiája nem az általunk történelemkönyvekből jól ismert felfedező és Afrika-utazó Teleki Samuról szól, hanem az ő leszármazottjáról, a csimpánzkutató és nemzeti parkalapító ifjabb Teleki Gézáról.
Az életrajz rendkívül érdekes és izgalmas kalandregény, mindez azonban nem csupán írói bravúr, hanem a gróf élete ténylegesen ilyen vadregényes, krimibe illő volt. Kezdve a háború alatti születés körülményeivel:
Hogy fest mindez egy kisfiú szemével? Mindenki fél, ezért ő retteg. A világ sötét, hideg és hangos, aki jön, az el is megy, időnként szirénák üvöltenek, aztán robbanások, és alig van mit enni.
Folytatva a kommunista Magyarországról való meneküléssel, tanulmányaival az Újhazában, munkájával Jane Goodall asszisztenseként, a Sierra Leone-i nemzeti park megalapításával és működtetésével, majd az illegális csimpánzkereskedelem és kísérletek ellen folytatott harccal. Külön regényt érdemelne első szerelme, Ruth-Ann Davis rejtélyes halála, ill. thrillerbe illő összeesküvés-elmélet az amerikai hadsereg vegyi anyag temetője felett épült házuk sorsa.
Azonban a szórakoztató történet mellett Hulej könyvének van egy nagyon mélyre szántó vonulata: a külföldre szakadt magyar hontalansága, helykeresése a világban. Ifj. Teleki Géza kicsiny gyermekként hagyja el Magyarországot, tehát lehetősége lenne az oktatás révén teljesen asszimilálódni, valódi amerikaivá válni, azonban ez nem sikerül. Sohasem találja helyét az Egyesült Államokban, nem érti az ottani embereket, teljesen más dolgokért lelkesedik, más mozgatórugója van cselekedeteinek. De igazából nem is magyar, hiába erőlteti édesanyja, Mikes Hanna, az anyanyelvi társalgást, hiába cibálja végig fiát családjuk régi erdélyi birtokain, a fiú nem érzi a nosztalgikus szeretetet az ősi romok és hagyományok iránt. Sőt, hacsak lehet, arisztokrata származásáról is hallgat.
Ez a gyökértelenség az oka, hogy Teleki gróf útra kel, és egészen Afrikáig menekül. Egy darabig élete értelmét, boldogságát találja meg a fekete kontinensen, a természetben, a csimpánzok között. Maga így vall róla:
De a park mégis ott maradt. Most is ott van! Létezik, számon tartják, el lehet oda menni. Egy hely, amit én választottam ki, én mentem a feketékkel kijelölni a határokat, én építettem fel, velük együtt. A csimpánzoknak.
Hulej Emese szerencsés, hiszen életrajzíróként találkozhatott könyve főszereplőjével, nem csupán puszta adatokra, tudományos publikációkra, levéltári anyagokra alapozva kellett megírnia a biográfiát. Telekivel folytatott beszélgetéseikből megismerhette a vívódó férfit, bejuthatott rejtett szobájába, ezáltal az útkereső emigráns ábrázolása hiteles, ritkán találkozunk ennyire reális ábrázolásával a migráns létnek. A látszólag mind családi életében, (szerető, segítő, megértő feleség, okos gyermek), mind tudományos munkájában sikeres, elismert férfi idős korára sem találja helyét, úton van.
A családban úgy látszik, mindenki valami olyat választ, amit nem lehet elérni…
Végül Teleki oda érkezik meg, ahonnan elindult, Magyarországra. A XXI. századi ország már közelebb áll Amerikához, mint egykor a kommunizmus világa, élhetőbb, szerethetőbb. Minduntalan a múltja darabjaiba botlik, gyökerekbe, rájön, hogy családjuk sorsa az itteni történelem része, senkit sem hagy hidegen a Teleki név. A magyarok már mernek nyilatkozni nagyapja és apja politikai szerepvállalásáról, és akik nem ítélik el, nagy szeretettel és tisztelettel fordulnak hozzá. Élete utolsó éveire megtalálja a feladatot, nagyapja emlékének gondozását.
