Kis híján kitiltották a stábot Ady Endre egykori Veres Pálné utcai lakásából, amikor a Csinszka című filmet forgatták. Az verte ki a biztosítékot, hogy az Adyt játszó Jordán Tamás néhány órára lepihent a díszletben – történetesen pont Ady ágyában.
Több mint harminc éve annak, hogy a filmrendező Deák Krisztina beült Bálint András filmes óráira a Színművészeti főiskolán, látott ugyanis egy lányt az Ódry Színpad öltözőjében, és kíváncsi volt, mit tud a másodéves hallgató. A rendező a Csinszka című forgatókönyvéhez keresett főszereplőt. A főiskolást Nagy-Kálózy Eszternek hívták.
Nem volt Csinszka-kultusz
Ady Csinszkáját, Boncza Bertát a nyolcvanas években inkább botrányosnak tartották, semmint kalandos életűnek. Deák Krisztina sem azért nyúlt ehhez a témához, mert divat lett volna; az Élet és Irodalomban olvasott egy cikket Ady (és a festőművész Márffy Ödön) egykori feleségéről, akkor, szinte a véletlennek köszönhetően döntötte el, hogy megcsinálja a Csinszka-filmet. A forgatókönyv megírása előtt alapos kutatómunkát akart végezni, ami nem volt egyszerű vállalkozás. A legtöbb anyagot zárolták, például Babits és Csinszka levelezéséhez vagy Csinszka naplójához hosszadalmas engedélyezési körök után tudott hozzáférni.
A történet úgy folytatódott, mint a mesékben. A tehetséges fiatal színészhallgató megkapta a főszerepet, és olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Törőcsik Mari vagy Blaskó Péter. Ugyanakkor nem úszták meg a nehéz helyzeteket sem. Nagy-Kálózy Esztert alig akarták kiengedni a főiskoláról, a legendás Gáti tanár úr (Gáti József) kötelező jelleggel berendelte a beszédórákra, ezért a stábnak három és hat óra között ki kellett várnia, amíg a lány végez az iskolában, csak azután tudtak forgatni.
Nagytotál és szuperközeli
Ennyi kell egy jó filmhez a Csinszka rendezője szerint, ehhez az alkotói látásmódhoz pedig tökéletesen passzolt Nagy-Kálózy Eszter érzékeny színészi munkája: kevés párbeszéddel, annál több arcjátékkal dolgoztak. A film vágás nélküli egypercesekből áll, sajátosan lüktet egyik jelentről a másikra. Szépek az enteriőrök és a jelmezek, pontos és átgondolt a rendezés, a beállításokban a kultikus Ady-fotók végig fel-felsejlenek. Deák Krisztináék kevés pénzből csináltak jó tévéfilmet – akkoriban még ez a műfaj is mást jelentett, mint most.
A rendező a problematikus női sorsok filmese, saját bevallása szerint ehhez ért, ez érdekli a legjobban. Sosem nagy társadalmi kérdéseket boncolgat, legfeljebb a hétköznap apró mozzanatainak bemutatásakor csak úgy mellékesen választ kap ezekre. A Csinszka-film is inkább egy – a kor szabályai miatt félúton megrekedt – emancipációs folyamat feldolgozása, nem egy sztárom a párom szintű szerelmi történet. Csinszkára főállású művészfeleségként és múzsaként emlékszünk, holott egy művelt, tehetséges, céltudatos nő volt, akinek talán másképpen alakult volna az élete, ha egyetemre járhat, és nem a partnereihez képest definiálják, vagy definiálja saját magát.
