Az a jóféle nevetve sírni döbbenet fogott el, mikor megláttam Déri Miklós Facebook oldalán, hogy: „durva erőszak népszerűsítése” miatt feljelentették a nyuszikás és a jézuskás borítóképemet. Most tart a kivizsgálás. Kíváncsi vagyok az indoklásra. Ki is kérdeztem nyomban.
Mikor tudtad meg és kik jelentettek föl?
Tegnap kaptam az értesítést, hogy „durva erőszak népszerűsítése” miatt feljelentették két képem a Facebooknál és jelenleg az elbírálás tart. Hogy ki és miért jelentette a képeket, nem közölték, de nem is lényeges. Ha viszont az a döntés születik, hogy törlik a képeket, akkor az indoklásra erősen kíváncsi vagyok.
Mire készültek ezek a képek? Mi volt a célod velük?
Nem a saját fotóimat jelentették fel, a neten találtam ezeket a képeket és egyszerűen csak szellemesnek, gondolatébresztőnek tartottam őket.
Azt írják, hogy “durva erőszak népszerűsítése”. Ezek szerint van az erőszaknak valami lájtos formája?
Itt egyelőre csak egy feltételezésről van szó, feltételezem, egy adminisztratív besorolás a „durva erőszak népszerűsítése” megfogalmazás. Ami még vizsgálat tárgya lesz. Azt nem tudom, hogy zajlik egy ilyen vizsgálat, kik, milyen szempontok alapján döntenek. Nem lehetnek könnyű helyzetben. Létezik kommunikációs „erőszak” és nyilván vannak fokozatai is, de véleményem szerint a szándék a legfontosabb. Pl. a cigis dobozokon is durva, megrázó fotókkal kommunikálnak és mégsem gondolja senki, hogy erőszakra buzdítanak. Persze a vallási jelképeknél még érzékenyebbek az emberek, és sokszor nem is maga a kép sértő számukra, hanem a vélelmezett szándék, és ez már elég ingoványos talaj. Tudom, hogy sokszor az én képeim is megosztóak, vagy vitát generálnak, és nem kis mértékben ez is a cél, hogy kicsit gondoljuk át a dolgokhoz való viszonyunkat. Ha valamiről vita alakul ki, akkor már megindult egyfajta kommunikáció a felek közt és ezt tartom a legfontosabbnak. A humor, vagy a karikatúra kiváló eszköz arra, hogy a figyelmet ráirányítsa a dolgokban rejlő ellentmondásokra, ami persze bántó lehet annak, akinek a rovására viccelődnek, de megvan a lehetőség a válaszra. Viszont ha tiltással, esetleg fizikai erőszakkal válaszolnak, akkor egyrészt elveszik a kommunikáció lehetősége, és az is, hogy a vitában álló felek átgondolják, és akár megváltoztassák az álláspontjukat.
A facebook bejegyzésedhez többen azt írták, hogy őket is feljelentették. Ez valami tendencia fotós körökben?
Nem tudom, az engem is meglep, hogy ezek a képek hónapok óta fent voltak, és eleddig nem bántotta senkinek az érzékenységét. Talán a közelgő napfogyatkozás miatt lettek érzékenyebbek…
Van-e valami határa, íratlan vagy írott szabálya annak, hogy egy fotós meddig mehet el? Mi az amit már te sem vállalnál be?
Nem a határokat keresem. Ha valami kérdést vet fel számomra, akkor nem szabad, hogy a határok befolyásoljanak bennünk a válaszok keresésében. A határok mindig változnak, változtathatóak, és most is arról szól a történet, hogy toljuk kijjebb vagy beljebb, vagy akár bontsuk le a határokat. Természetesen sok tekintetben én is fontosnak tartom a határokat, pl. ami a másik fél, vagy csoport személyes szabadságának, jogainak vagy biztonságának a védelméről szól.
Szerinted mikor sérül az ember vallásos érzékenysége? Mi a te álláspontod Charlie Hebdo-ügyben?
A Charly Hebdo ügy megmutatta hogy milyen veszélyekkel jár, ha nem tolerálják egy másik csoport eszméit, és fizikai erőszakkal válaszolnak, vagy azzal próbálják megoldani a konfliktust. Arról nem beszélve, hogy nehéz megmondani, meddig van szó vallásos érzékenységről és mikortól használják politikai célokra a vallásos érzékenységre való hivatkozást. Én ateistának tartom magam, de a tudásban, a gondolkodásban, a megértésben, az elfogadásban hiszek, és sokszor tapasztalom, hogy ezeket a dolgokat éri támadás, amit egyrészt nagyon veszélyes dolognak tartok, másrészt, ha úgy tetszik, az érzékenységemet is sérti. De soha nem gondolnám, hogy adminisztratív eszközökkel tiltani kéne, ameddig a kommunikáció szintjén zajlanak az események. (Ebből a szempontból azt gondolom, teljesen mindegy, hogy egy bejegyzett egyház tagjaként vagy sem).
Remek kiállításod volt a Deák Galériában. Mi azt a címet adtuk a róla szóló írásnak, hogy Déri Miklós pengeéles arcképcsarnokot állított a barátainak. Mi volt ennek a kiállításodnak a belső motorja?
Ha a tartalmi részét nézzük, akkor megmutatni egyben egy olyan, főként értelmiségiekből álló laza „közösséget”, akiknek a munkájukat, művészetüket, gondolataikat, barátságukat, és a véleményüket a világról fontosnak tartok. Ha formailag, akkor az arcképről, vagy akár általánosan a fénykép feladatáról, funkciójáról kialakult tudásunk, elvárásaink, megszokásaink átgondolására való késztetésre születtek.
És egy személyes kérdés, ha nem akarsz, ne válaszolj rá: hogy élsz, hogyan éled meg a mai Magyarországot?
Zavaros, bizonytalan helyzetet érzek, és aggodalommal tölt el a végkifejlet, amiért vannak, akik „hivatásos rettegő” -nek hívnak. Kívánom, hogy nekik legyen igazuk.
