Bavid Brin: Detto (a legfrisebb kiadásban: Hasonmások) – Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Haklik Norbert – Borító: Sallai Péter – puha kötés, 660 oldal – ISBN 9789639866416
Persze, értem én a visszafogott és tartózkodó potenciális olvasókat: a mai könyvdömping idején nem szívesen ugrunk neki a fülszöveg ígéretei alapján egy hatszáz oldalas monstrumnak. Még akkor sem, ha a Hugo- és Nebula-díjas David Brin neve jelentheti a garanciát. Valljuk be, Magyarországon nem sokan kísérik figyelemmel ezeket a díjakat. Pedig néha – például most – érdemes.
- A Galaktika Magazin 300. számának bemutatójáról nemrég tudósítottunk
- Cory Doctorow regénye egy jelenünkhöz közelebb álló jövőről szól
A regény egy olyan jövőben játszódik, ahol – bármilyen marhaságnak is hangzik – az emberek egy új technológiának köszönhetően képesek arra, hogy önmagukat „helyettesekkel” pótolják. A közelebbről meg nem határozott technológia lényege, hogy a személyiség egy része átültethető egy (vagy több) ideiglenes testbe, ahonnan aztán az így megszerzett információk, élmények és tapasztalatok minden további nélkül visszatölthetők, és az eredeti, embertestben létező személyiség részévé tehetők. A regényírót dicséri, hogy az elképzelt technológia részletes leírását meg sem kísérli, ugyanakkor folyamatosan és következetesen reflektál arra, hogy az így megváltoztatott világ – az előnyökön túl – miféle kihívásokat jelent az ember(iség) számára.
A regény főhőse(i) egy detektív (és legkülönbözőbb sorsú másolatai), aki(k) pont az addigra már elfogadott technológia eltitkolt fejlődése miatt kerül(nek) sodró lendületű kalandokba. Olyan fordulatok sora sodorja-űzi-taszigálja az olvasót, melyek jórészt kiszámíthatatlanok (talán csak az utolsó néhány oldal simul vissza a megszokott fordulatok közé.)
David Brin képes arra, hogy a történetet az elejétől a végéig magas fordulatszámon pörgesse, s ezzel elhessegeti még a lehetőségét is annak a néhány oldalt átugorva „nagyobb léptekkel” haladjunk. A Brin erényei közé tartozik, hogy a technikai fejlődés álma nem vakítja el, s képes arra, hogy szereplőit (legyenek igaziak, vagy dettók) megtartsa emberként. Ha más köntösben is, de ugyanazok a gondok, kérdések és gondolatok merülnek fel az új technológia kapcsán, mint amiket felvetett minden tudományos ugrás (a nyomtatás, klónozás, az atomenergia, a számítógépek eszeveszett fejlődése, stb.). A technika mindig, minden helyzetben csak eszköz. Előjel nélkül! Az pedig, hogy mire használjuk, minden korban az emberek múlik. nem lesz ez másként a jövőben sem!
A fordításnak egyszerre erénye és hátránya, hogy Haklik Norbert érezhetően igyekezett saját képére és hasonlatosságára formálni a szöveget. Néha csillogó módon használja ki a magyar nyelv adta lehetőségeket, máskor meg olyan poénokat ereszt a szövegbe, amelyek az eredetiben nem voltak – nem lehettek – benne. Az esetek többségében ezek észrevétlenül simulnak a történetbe, de az 515. oldalon felbukkanó Rózsa Sándor-poén tényleg túlzás (ráadásul nem is illeszkedik).
Mindezzel együtt is azt gondolom, hogy David Brin olyan szerző, aki több figyelmet (olvasót) érdemelne, mert képes arra, hogy a legvalószínűtlenebb ötletet is úgy bontsa ki, hogy az olvasó kiszakadhasson a saját világából, s csak a könyv végeztével döbbenjen rá, hogy az ember mindig másként ugyanolyan.
Azt csak csendben jegyezzük meg, hogy a Dettó-elképzelés nem idegen a magyar kultúrától sem:
