Mohai Tamás gitárost, énekest, zeneszerzőt ismerhetjük olyan zenekarokból, mint a Faxni, a Háború, a Boom Boom, a KFT, vagy a Tomistars. Tavaly év végén Fasznak annyi címmel jelent meg szerzői nagylemeze, amelyen 17 dal foglalja össze 1987 és 2014 közötti pályafutását. Mohai Tamással beszélgettünk.
Öt évvel ezelőtt kezdted összefoglalni a pályád, akkor egy koncertre hívtad össze a zenekaraidat.
Egy szerzői estet terveztem, amelyen végül 8 formáció lépett színpadra (Faxni, Háború, Tomistars, Almási Enikő és a Zenekar, Muckshow, Török Ádám és a R.A.B.B., Mohai-Vörös Trió, Don’t Walk, Illy Project). Ezek a zenekarok azért fontosak, mert a többségüktől rákerült valami a mostani összegző lemezre. Nemrég ugyanis a Hunnia Recordsos Hunka Róberttel kötöttem egy olyan megállapodást, hogy az 50. születésnapom évében 3 lemezt ad ki: az első a most megjelent Fasznak annyi, a második pedig egy teljesen instrumentális jazz fusion album lesz. Egyetlen számban lesz csak ének, abban viszont rappelni fogunk a Berki Tamással.
Nehezen tudnék olyan műfajt mondani, amiben ne csináltál volna már valamit.
Mindig hagytam elhatalmasodni magamon azokat a zenéket, amik éppen aktuálisak voltak a szívemnek, a lelkemnek, vagy az életmódomnak. Ez vezetett ahhoz is, hogy soha semmilyen koncepciót nem tudtam betartani, de ez legalább hozzásegített ahhoz, hogy kiléphessek egy csodálatos új térbe, ami a május 16-i Barba Negra Trackes fellépésen fog kicsúcsosodni. A közönség egy új felállás láthat, amelyik új megközelítésben zenél élőben.
Ez egy turné lesz, májustól számítva öt évig fog tartani, tehát 2020 májusában lesz a turnétemetés. Remélem, nem a mi temetésünk lesz (nevetés). Ha ezen múlik, én addig fogok zenélni, amíg jól érzem magam, mert a jó érzéstől lehet egyáltalán valahova eljutni. Van egy elméletem, hogy a Rolling Stones-tagok azért élnek és virulnak még mindig, mert jól érzik magukat, illetve mert nem kell reggel hatkor felkelniük. Azok a csávók 1964 óta úgy kelnek fel minden reggel, hogy eszükbe sem jut, hogy bedobjanak pénzt a parkolóórába, vagy elvigyék a gyereket bölcsődébe.
Tanítasz még?
Számomra a zenetanítás egyenrangú a zenéléssel. Nem is hiszek abban a szövegben, hogy aki nem jó zenész, az jól tanít és fordítva: ezek csak ilyen magyarázkodások, mint például az, hogy valaki kottaolvasás nélkül is jó zenész lehet. Ezt tipikusan azok szokták mondani, akik nem tudnak kottát olvasni. Viszont most iskolában nem tanítok, csak itthon, mert kissé elegem lett a kollégáimból. Pedig nagyon szívesen tanítanék most is egy olyan magyar zeneiskolában, ahol a tanári kar az év elején következetesen eljátszaná a kötelező számokat a diákoknak. Én mindig együtt zenélek a diákjaimmal és nagyon fura, hogy a kollégáim nagy részének ez eszébe sem jut.
Hogyan állt össze a Fasznak annyi anyaga? Hogy lehet egyáltalán majd 30 évet 17 dalba besűríteni?
1987 és 2014 közötti számok vannak a lemezen. Igazán összegezni nem tudom magam, mert 250 lejelentett nótám van és ha csak a fele jó, akkor se érnék egyhamar a végére. Ez egy szerzői lemez, úgyhogy nem én énekelek végig, mint egy Faxnin, vagy egy Háborún: közreműködik Winand Gábor, Jamie Winchester, Naszvagyi Tomi, Almási Enikő és így tovább. Viszont a három nagylemez együtt tényleg visszaad valamit belőlem, olyan lesz ez a három lemez, mint a tézis-antitézis-szintézis.
Engedsz ilyenkor beleszólást másoknak is?
Most egy remek szakemberrel, menedzserrel dolgozhatok együtt és ő például úgy kezdte, hogy hozzunk nyugati zenészeket és legyenek angol szövegek. Én ebbe nem mentem bele, mert a magyar szövegeket fontosnak tartom és szeretnék tízszer annyi embernek játszani, mint amivel angol nyelven Magyarországon lehet. Kinn amúgy is Dunát lehet rekeszteni az angolul éneklő zenekarokkal.
A szövegeidnek van is egy karakteres világa.
Nem vagyok költő. Mindig kész számokra írtam szöveget, érdekes módon sok embernek ez jön be a legjobban a Mohai-szolgáltatások széles köréből (nevetés). Dalszerzés, szövegírás, ének, vokál, gitár, basszusgitár…
Basszusgitár?
Azt is szoktam. Persze nem úgy, mint a legnagyobbak, de NB II-ben én vagyok a legjobb. Nagyon szeretek basszusgitározni, mert a basszussal rendesen meg lehet – ne haragudj, nincs rá jobb szó – baszni a zenét, ritmikailag és harmóniailag egyaránt tudod befolyásolni vele. Egy hanggal arrébb teszed a basszust és létrejön valami egészen más.
Mindig rengeteg zenekarban játszottál, most viszont mintha ez változott volna.
Tavaly májusban befejeztem a zenéből való jól élést. Jó volt persze tanítani meg mellette öt zenekarban játszani, lemezeket csinálni és a többi, de egyszerűen elfáradtam. Nem visz rá a lélek, hogy széthajtsam magam. Előre kell menni, de nem menekülni akarok, hanem szépen lassan haladni.
Háború sem lesz már?
Tavaly játszottunk a Háborúval a Gödörben és utólag derült ki, hogy az volt az utolsó. Óriási hangulat volt azon a koncerten, de valahogyan eltávolodtunk egymástól az utóbbi években. Nemcsak a kiváló Háborús veteránokkal, a Faxniban és a Tomistarsban is éreztem egyfajta – ami lehet egészséges – púrosodást.
Mi lehetett – a te szavaddal élve – a „púrosodás” oka?
Lehet, hogy csak irántam közömbösek már. Szerintem a zenészbarátság hasonlít a házassághoz és természetesen a zenészbarátságoknak is van szerelmi stádiuma, bár ez a mi esetünkben nem szó szerint értendő (nevetés). Elhidegültünk egymástól, amit viszont annak idején együtt csináltunk, az király.
Mondtad, hogy három album lesz, de eddig csak kettőről esett szó. Mit lehet tudni a harmadik lemezről?
A munkacíme jelenleg 2022.
Tavaly május óta milyen változások álltak be az életedben?
Még nem fogtam fel, annyira hosszú volt az előtte levő időszak, és mivel azóta nagyon tartalmasan töltöm az időmet, egyelőre ez az egész átláthatatlan számomra. Azt érzem, hogy elmentem egy másik világba és nagyon jól érzem magam: ott vannak azok is, akiket előtte nagyon szerettem, de van egy csomó új ember is körülöttem. Új dimenziók nyílnak előttem. Lehet csinálnom kéne egy felhívást: „emberek, ne dolgozzatok! Csináljátok, amit szeretnétek és ne menjetek korán sehová!”. Különben meg fogtok halni.
Az persze nagyon jó volt, hogy a most megjelent lemezre tudtam fókuszálni, a negyven közreműködőt is én hívogattam telefonon nagy lelkesedéssel. Végigültem aztán a keveréseket, több-kevesebb örömére azoknak, akik ezt csináltak, de örülök ennek az egésznek, mert mindenki mindent beleadott. A vizuális körítéssel is elégedett vagyok: Kiszely Krisztiánnal harmadszorra dolgoztunk együtt videóklipen (Faxni: Kémdal, illetve a mostani lemezen szereplő Őskor: olykor ókor, illetve a Francért annyi című dalokhoz) és szerintem mindegyik remekül sikerült.
A szakállad szinte mindegyikben főszerepet játszik.
A szakállnövesztés 8 évig ment, ennek kizárólag történelmi és belpolitikai okai voltak. Amszterdamban voltunk a második Boom Boom-turnén, akkor döntöttem úgy az akkori belpolitikai események hatására, hogy a polgári engedetlenségi mozgalomnak megfelelően nem fogok borotválkozni. Egyrészt akkor már röhögtem a magyar politikán és az emberekben már ment a menekülés, hogy ne kelljen erről beszélni. Kétszer négy év alatt körbement a szakmában a szakállam híre, 2010-ben egy csomóan fel is hívtak, hogy borotválkozom-e már. Érdekes módon minden oldalról voltak szép számmal, akik ezt az akciót pozitívan fogadták.
Májusban lesz koncert, utána hogyan tovább a fellépések terén?
Az 50. születésnapomon jön ki a jazz-rock lemez, akkor biztosan lesz valami, decemberben pedig még szintén lesz szerintem egy nagy buli. Lehet, hogy akkor jelenik meg a harmadik lemez, de nem akarok kapkodni vele. A jazz-rock formációval játszani nem nagyon fogok szerintem, mert méltatlannal érzem például azt, hogy meghívtak a jazz-napokra Debrecenbe 25 000 forintos gázsiért. Ez szerintem egy átlagos budapesti klubgázsinak felel meg, de még kétszer ennyi pénzért sem biztos, hogy egy normális formációt érdekeltté lehet tenni abban, hogy a számaimat tanulgassuk egy vidéki fesztiválra. Úgyhogy megragadnám itt is az alkalmat, hogy elmondjam: 50 000 forint alatt nem vállalok semmit. Ezt az összeget az életkoromnak megfelelően határoztam meg és mostantól a gázsim minden évben 1 ronggyal lesz drágább. Nagyon remélem, hogy sokak bánatára 75 000 forintért is fogok majd játszani.
A jazz helyzete rosszabb, mint a rocké?
Néhány civil ismerősömnek elmeséltem, hogy mennyi pénzért szoktunk olyan helyeken játszani, ahova ők egyébként gyakran járnak. Nem hitték el. Egy banki alkalmazott, egy repülőtéren dolgozó ember, egy taxis, egy nyelvtanár nem hiszi el, hogy ennyi pénzért játszunk jazzklubokban, mindezt pedig a vendéglátósok és a klubszervezők aljas és galád összjátéka miatt. Ez felháborító. Amíg nem jutok túl ezen a krízisen, addig elkerülöm ezeket a helyeket. Ha pedig így marad, akkor nélkülem hal meg a magyar jazzközönség. Meg én is nélkülük. Én azért mindent egybevetve hiszek abban, hogy ha tényleg jó vagy, az be fog jönni a végén, csak muszáj végigcsinálni. Lehet, hogy eddig még sosem csináltuk végig, de most én biztosan végigcsinálom.
A fotókat Kiszely Krisztián készítette.
