A klasszikus zene fenegyereke is szemet vetett Bogányi csodazongorájára

A Zeneakadémián tart előadást a neves angol zenei szakíró, Norman Lebrecht március 11-én, jövő szerdán. Napjaink egyik legolvasottabb és legvitriolosabb tollú zenekritikusa a Zeneakadémia legújabb koncertmagazinja számára Hulló csillagok között címmel írt vezéresszét, most pedig a Zeneakadémia meghívására Budapestre látogat, hogy legújabb kutatási eredményeit megossza a magyar szakmai és zenekedvelő közönséggel.

Lebrecht ritkán vállal egyedi felkéréseket, így nagy dolog, hogy beillesztette programjába a budapesti előadást.

Ebben Bartók, Ligeti, Kurtág és a többi magyar nagyság mellett szerepe volt annak is, hogy érdeklődik a Bogányi-zongora iránt, amelyet aznap este meg is hallgathat, hiszen Bogányi Gergely első nyilvános hangversenyét adja az új hangszerrel.

– mondta Szabó Stein Imre. Norman Lebrecht Az összeomlás után: hogyan lesz több zene kevesebb pénzből? című angol nyelvű előadását a Zeneakadémia Solti-termében tartja 17 órakor, az 1000 forintos jegyeket a koncertekhez hasonlóan árusítják. Lebrecht nemcsak elsőrendű író, de nagyszerű, karizmatikus előadó is, aki bár mélyenszántó eszmefuttatásokat vezet elő, mégis közérthető marad és gazdagon illusztrálja az elmondottakat. Lebrecht stílusát ismerve az is biztosra vehető, hogy interaktív lesz az előadás.

Bogányi csodazongorájáról itt írtunk.

A klasszikus zene fenegyerekeként is emlegetett, 1948-ban született angol szakíró eddig tizenkét könyvet publikált, amelyek közül három magyarul is olvasható. Közvetlenül az előadás előtt és után Lebrecht magyarul megjelent könyvei megvásárolhatók lesznek a helyszínen az Európa Könyvkiadó jóvoltából, és a szerző dedikálja is műveit.

Norman Lebrecht könyveiben a karmesterek túlhatalma által dominált zeneiparról éppúgy beszél, mint a klasszikus zene ezredfordulós válságáról, de legutóbbi könyve például Gustav Mahler működését és életművét helyezi új megvilágításba. Két díjnyertes regényt is publikált, a harmadik megjelenés előtt áll. Lebrecht 1994 és 2002 között az angol The Daily Telegraph rovatvezetője volt, 2002 és 2009 között pedig az Evening Standard vezető szerkesztőjeként működött. 2006 óta állandó műsora van a BBC-n, és külön rovata a Standpoint című kulturális folyóiratban. 2007-ben indított klasszikus zenei blogja, a slippeddisc.com a világ legolvasottabb klasszikus zenei internetes oldalai közé tartozik, havonta több mint egymillió oldalletöltéssel.

 

Megosztás: