Tóth Barnabás Újratervezés című rövidfilmje néhány hónappal ezelőtt letarolta a magyar internetet: pár nap alatt egymillióan nézték meg a Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével készült filmet. Tucatnyi rövidfilm és egy mozifilm után Tóth Barnabás most Bálint Andrással forgatott. Tóth Barnabással beszélgettünk.
Az Újratervezés című kisfilmed az elmúlt hónapokban hatalmasat futott az interneten. Meglepett?
Nem számítottam erre a sikerre, már csak azért sem, mert ezt a filmet 2013 decemberében már feltettem az internetre, akkor 10 napig lehetett megnézni. Akkor látta nagyjából 30 000 néző, de akkor azt hittem, hogy az Újratervezésben ennyi volt. Ezzel elégedett is voltam, mert így is magasan a legnézettebb kisfilmem volt. Aztán eltelt majdnem egy év, jött a berlini online filmverseny, akkor újra fel kellett tennem az internetre. A verseny vége előtt újra kiraktam a facebookra, két nap múlva pedig tőlem teljesen függetlenül felkarolták különböző portálok és akkor berobbant. Volt olyan este, hogy másodpercenként tizenegyen kezdték el nézni, így alig néhány nap alatt elérte az egymillió nézőt. Elképesztő volt.
A rövidfilmeket azért nehezebb eljuttatni az emberekhez, nem?
Alapvetően igen, viszont az Újratervezés erre rácáfolt, egy nagyfilmmel ennyi idő alatt ezt a számot nem lehetett volna elérni. Az egész filmes szakma nagy átalakuláson megy át, a rövidfilm meg pláne.
Amikor 2000 környékén elkezdtél filmezni, akkor még ilyen lehetőség nem nagyon volt.
Akkor az volt a csúcs, ha a Duna TV leadta hétköznap késő este a Rövidre vágva című műsorban. A másik lehetőség az volt, hogy egy rövidfilm bekerült mondjuk egy német művészfilm elé a mozikba, amit megnéztek – nem túlzok – ezerötszázan. Aztán lehet persze fesztiválozni a kisfilmekkel, de az egy teljesen más ízlést fed le és inkább szakmai elismerést jelent.
Neked a szakmai siker, vagy a közönségsiker a fontosabb?
Az én filmjeim többsége nem ért el komolyabb szakmai sikert, ha a szakma véleményét leegyszerűsítem a fesztiválokra, a Filmszemlére meg a Kritikusok díjára. Hosszú éveken át a Filmszemle teljesen mellőzött, például a Vonaton című filmem sem kellett nekik, viszont Cannes-nak és száz másik fesztiválnak kellett. Ez számomra megalázó és vérlázító volt, rettenetesen kicsinált. Így sokáig az egyetlen dolog számomra a közönség volt, de ezt nem bánom. Ha megnézem a fesztiválokon díjazott filmek listáját, abból a legtöbb film nem tetszik, vagy nem érdekel. Olyan filmeket szeretek nézni és csinálni, amelyek kommunikálnak a közönséggel.
A mellőzöttség dacot szült benned?
Lehet. A Főiskolán eredetileg producer-szakra jártam, de rájöttem, hogy nekem nem tetszik az, amit az osztályom rendezői csinálnak. Úgy éreztem, én jobbat és mást tudnék csinálni, úgyhogy elkezdtem a rendező szakot is. De ez nem azt jelenti, hogy valakikkel harcolnék: én annak örülnék, ha jó filmek születnének, amii igényesen kiszolgálják a magyar közönséget. Szerintem a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és az Isteni műszak ilyen. Ezzel a lista nálam véget is ért; Vajna-rendszer ide, vagy oda.
A Vajna-rendszerben jobban találod a helyed?
Ugyanúgy semennyire (nevetés). Az MMKA talán egyszer támogatott, a Filmalap még soha: sajnos ez van, más finanszírozási módokat kell találnom. Ebből is születik egyfajta dac, de ez nem elég a filmkészítéshez, mert dacért nem jönnek el a hangmérnökök dolgozni (nevetés).
A terepSZEMLE című rövidfilmed is nekimegy a filmes szakmának.
Nem kifejezetten a szakmának, inkább az öncélú, művészfilmes közegnek. Abban a filmben van utalás például Tarr Béla filmjeire is, de vele például soha nem tudnék és nem is akarnék semmilyen módon rivalizálni, én őszintén tisztelem bizonyos filmjeiért. De azért ebben az országban nagyon sok ál-Tarr Béla és tehetségtelen művészfilmes volt egy időben, az MMKA bőkezűen osztotta az ilyen nézhetetlen szemetekre a milliókat. Az a legviccesebb, hogy az a belterjes közeg, aki ezeket a filmeket rendre beválogatta a Filmszemlére és aztán osztotta a díjakat, ez halálra röhögte magát a terepSZEMLÉN. A sors fintora, hogy ez volt az első filmem, amit beválogattak a Filmszemlére.
A Főiskolán rosszul érezted magadat azoknak a társaságában, akiknek a látásmódját utáltad?
Nem mutattam ezt, vagy csak nagyon ritkán. Szerintem nem is kell, mert tisztelet illet minden filmet, ami elkészül. A film érzékeny dolog, még a legtehetségtelenebb filmes is sokszor éveket tesz egy filmbe meg rámegy a háza – nem feltétlenül ő tehet arról, hogy nem jó az, amit csinál. De a főiskolás közegnél jóval földhözragadtabb voltam.
És kikkel érzed jól magad?
Van a Momentán Társulat, ez egy improvizációs színház, ők gyerekkori barátaim, immáron 15 éve együtt dolgozunk. Vannak persze filmes barátaim is: például Szirmai Marcit és Hamvas Danit nagyon szeretem. De azt hiszem, hogy alapvetően a filmesek nem szeretnek igazán őszintén összejárni. Túl kicsi ez az ország és túl sok a rendező ahhoz, hogy őszintén tudjunk örülni egymás sikereinek. A filmes nem feltétlenül a legszimpatikusabb emberfajta.
Van hierarchia kisfilm és nagyjátékfilm között?
Sokat gondolkozom ezen a kérdésen, de nehéz erre rövid választ adni. Van is hierarchia, meg nincs is. Nagyon sok kisfilmet látok és sok olyan van, amely ugyanolyan tartós élményt jelent, mint egy erős nagyjátékfilm. Nézőként nem teszek különbséget, ugyanakkor sajnos a nézők számára a nagyfilm a dominánsabb: ez olyan, mint a novelláskötet és a regény viszonya, Nobel-díjat is inkább regényíróknak szoktak adni. Világhírű novellából ismerünk ötöt, világhírű regényből meg ötszázat. Az internettel viszont el tudom képzelni, hogy egészen más lesz a kisfilm helyzete.
A Rózsaszín sajt című nagyjátékfilmed óta eltelt 6 év. Milyen tanulságokat szűrtél le?
A fő tanulság az volt, hogy nem elég a filmet befejezni és dobozba rakni; a film akkor van készen, amikor el is adták. A Rózsaszín sajt sajnos nem jutott el a nézőkig, mert egy ma már nem létező technikai formátumon létezett (e-cinema), egyedül a budapesti művészmozikban és egy-két vidéki moziban létezett nulla kampánnyal. Aki véletlenül látta, annak általában tetszett, erre büszke vagyok. De sajnos két szék közé estem a filmmel: a fesztiválokat nem érdekelte, a közönséghez pedig nem jutott el. Ilyen értelemben számomra csalódás ez a film, de hamar talpra álltam, hamar új filmekben gondolkodtam, hamar megírtam őket, hamar pályáztam és hamar elutasították mindegyiket (nevet). Azóta még nem harcoltam ki magamnak egy új nagyjátékfilmet és nem raktam a vállamra sem a kamerát, mint a Reisz Gábor.
Egyszerre hány ötleten dolgozol?
Komolyabb állapotban van már 8 nagyjátékfilm-tervem, ezeket mind valamilyen formában beadtam már a Filmalaphoz. Pármondatos, féloldalas ötletekből pedig rengeteg van.
A magyar filmeket megbeszéltük. Külföldi filmek közük miket szeretsz?
Legutóbb a Whiplasht láttam, nagyon tetszett. Alkotók közül Clint Eastwoodot, Stephen Frearst és Sarah Polley-t szeretem nagyon, aztán tetszik a román újhullám is: szerintem jó korszakát éli a nemzetközi filmgyártás. Sorozatokat viszont egyáltalán nem nézek, pedig most mindenki azokról beszél. Sok első részt megnézek én is, de nem kötnek le ezek a történetek, pedig értenem kéne őket, mert most ezek kommunikálnak a közönséggel, és ezek befolyásolják a közízlést.
Akarsz még színészként szerepelni a saját filmjeidben? Nyilatkoztad, hogy a Rózsaszín sajt főszerepét sem feltétlenül magadnak szántad.
Inkább úgy mondanám, hogy nem voltam végig meggyőződve arról, hogy nekem kéne játszanom a főszerepet, de aztán magamat választottam nyelvi dolgok miatt is (a film felében a főszereplő franciául beszél – a szerk.). A jövőben nem tervezem színészkedni a saját filmjeimben, de például nemrég kaptam egy főszerepet egy független amerikai mozifilmben, azt szívesen csináltam. Improvizációban otthon érzem magamat és egyre többet tudok róla, de az egy teljesen más műfaj. Megírt szöveget eljátszani hosszútávon szerintem nekem nem menne és nincs is rá igényem. De ha tetszik egy forgatókönyv, szívesen eljátszom. Színésznek lenni egyébként nagyon kellemes: odamegy az ember reggel, matat a sminkes félóráig, aztán hozzák a kávét, pénzt kapsz és így tovább. Egy álom a rendezéshez képest.
Gyerekszínészként kezdted. El tudod képzelni, hogy a gyermekeid is a nyomodba lépjenek?
Ha a gyerekem megkérdezne, inkább nem tanácsolnám. Én nem panaszkodom, mert nagyon jó életem van és sokszor volt szerencsém, de aki kevésbé szerencsés, annak ez a pálya nagyon nehéz lehet. A filmes-színházas világban mindannyian álmokat kergetünk (már persze szakmai álmokat) és a 95 százalékunk meghal az álom beteljesülése nélkül. Persze az is szép dolog, ha legalább beteljesületlen álmaid voltak, de azért a gyerekeimnek nem kívánom, például anyagi okokból sem.
http://youtu.be/yYfqvT0HDAk
Gondolom, hogy azért nehezen tudnád elképzelni magadat egész nap Excel-táblákat tologatva.
Sokat pályázok egymagam, úgyhogy kénytelen vagyok sajnos Excel-táblázatok is tologatni. Most is cégpapírok vannak nálam, pecsét, ilyesmi. Egy filmrendező élete ilyen, ha nem támogatja az állam.
De nemes cél érdekében teszed.
Egyfelől, másrészt viszont nincsen főnököm és nincsen munkabeosztásom sem. Azt tényleg nem tudom elképzelni, hogy bemegyek valahova reggel kilencre, ott valaki megmondja nekem, hogy mit csináljak, aztán ötkor elfelejthetem az egészet. Így ugyan szabad vagyok, de késő este is ez jár a fejemben. Hatalmas szabadság ez, de a leggenyább rabság is egyben.
Készül egy új rövidfilmed, a főszerepben Bálint Andrással.
Ez egy tizenkét perces rövidfilm lesz, már majdnem teljesen kész van. Ez egy műtőben játszódik egy karácsony környéki téli estén. Bálint András egy nőgyógyász-főorvost játszik benne, a másik főszereplő pedig Romsics Rozi lesz. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy amit el akarok mondani ezzel a filmmel, az hogyan fog leesni az embereknek és kire milyen hatással lesz. Ha majd kész lesz, akkor ezek a rejtélyes szavak világosabbak lesznek. Egy kicsit nehezebb, elvontabb, mint az Újratervezés volt; ez egy high concept-film, úgyhogy egy elég erős csavar van a végén. Most erre nagyon büszke vagyok, ha rólam egy film maradna fenn, akkor erre szavaznék jelen pillanatban. Most Az elmenetel a címe, de ez nem tetszik, úgyhogy éppen új címet keresek.
Vannak további terveid?
Most beadok egy kilencedik pályázatot is. Az lesz a címe, hogy Project Nr. 9.
