Paul Laffoley New York-i képzőművész munkái az univerzum végéről, az apokalipszisről, a végtelenről és az időről szólnak. A festő szerint vásárlóinak több, mint tíz évbe telik, mire nagyjából megértik a falon függő Laffoley-képet.
Paul Laffoley az egyik olyan kedvenc képzőművészem, akit a szó hagyományos értelmében nem is igazán nevezhetnék kedvencnek, mert nem volt még fölösleges tizenöt évem arra, hogy megértsem a képeit (tizenöt perceim sem voltak rá, igazság szerint). Mégis érzek egy furcsa, beteges vonzódást Laffoley képei iránt, és talán pontosan azért vonzódom ennyire, mert tisztában vagyok a kép és a köztem lévő óriási távolsággal.
Laffoley 1940-ben született, Cambridge-ben, Massachusetts államban. Apja vallástalan ügyvéd, édesanyja elkötelezett katolikus volt. Laffoley egyik diplomáját a Brown Egyetemen, a másikat a Harwardon szerezte, az egyik diplomáért az irodalomtudományban ásta mélyre magát, a másikért építészetről tanult. Ezekből az elképesztően vegyes hatásokból talán nem is következhetett volna más, mint Laffoley zavarbaejtően sok irányba értelmezhető festészete.
Mert a képek bizony igazi, ecsettel készült festmények, bármennyire is hasonlítanak inkább számítógéppel készült alkotásra. A mandalára hasonlító kompozíciók misztikusak és titokzatosak, ugyanakkor ha az egész alkotás egyes elemeire koncentrálunk, hamarabb eszünkbe jut egy összeesküvés-elméletet hirdető plakát vagy szórólap. És ha ez még nem lenne elég, a spirituális mellett megjelennek diagrammok, hosszabb (tudományos) szövegek anatómiai rajzok, de olyat is láttam, amelyen Tapsi Hapsi szerepelt.
Ha még mindig nem látod elég komplexnek a képeket, vedd észre a rengeteg időutazásra, William Blake-re, Szókratészre, asztrológiára, a negyedik és az ötödik dimenzióra utaló jeleket is; és ne menj el az Aznap, amikor a Föld megáll (The Day the Earth Stood Still) című 1951-es sci-fi film mellett sem! A filmben Földünk nagyvárosaiba elpusztíthatatlan robotok érkeznek, az emberiségnek pedig be kell bizonyítania: méltó az életre; máskülönben mindenki elpusztul. Ezt a számomra elképesztően gagyinak ható filmecskét a művész úr, saját bevallása szerint, 873-szor látta.
Laffoley interjúkban sokat beszél kissé tragikus élettörténetéről is: magánéletéről, betegségeiről. Első szava Konstantinápoly volt 6 hónaposan, majd 4 évig némaságba burkolózott. Gyerekkorában enyhébb típusú Asperger-szindrómával diagnosztizálták. 1992-ben egy fogorvosi röntgen vizsgálat során felfedeztek egy kb. 9,5 mm hosszú fémdarabot az agyában, a tobozmirigyet érintve. 2001-ben bostoni műhelyében érte súlyos baleset, melynek következményeként térdtől lefelé amputálni kellett az egyik lábát. Laffoley sajátos humorérzékét példázza, hogy a művész műlába lábfej-részére egy oroszlán mancsát húzta rá (Laffoley horoszkópja ugyanis oroszlán).
Laffoley Amerikában neves és elismert képzőművész, magyar recepciója azonban elég szegényes. Képei hiánytalanul megtalálhatók a művész hivatalos oldalán, és talán pár év múlva már előkerül az a generáció, melynek tagjai túl vannak a tizenöt év gondolkodási időn, és aprólékosabban is képesek majd elemezni Laffoley alkotásait.
