+ Irodalom

Hogyan rabolták ki a fegyveresek a moszuli könyvtárat?

moszuli

A moszuli lakosok azt mesélik, hogy a szélsőségesek betörték az ajtót, amely védte az észak-iraki város tudásának legnagyobb tárházát, és a könyvtár állományából mintegy kétezer könyvet.

Amikor a hónap elején Iszlám Állam fegyveresei betörtek a Moszuli Központi Könyvtárba, azzal a küldetéssel érkeztek, hogy elpusztítsanak egy ismerős ellenséget: az idegen, felforgató gondolatokat. Most a helyiek attól tartanak, hogy a radikális fosztogatás nyomán megsemmisült a könyvtár értékes gyűjteménye – írja a kello.hu honlapján Rácz András, a téma szakértője.

A moszuli lakosok azt mesélik, hogy a szélsőségesek betörték az ajtót, amely védte az észak-iraki város tudásának legnagyobb tárházát, és a könyvtár állományából mintegy kétezer könyvet – köztük a gyermekkönyveket, versesköteteket, filozófiával, sporttal, az egészségüggyel, tudománnyal foglalkozó köteteket – hat teherautóval szállítottak el. A könyvtárban csak az iszlám szövegek maradhattak.
A többi?

Ezek a könyvek hűtlenségre buzdítanak, mind-mind egy felhívás, hogy ne engedelmeskedj Allahnak! El fognak égni!

Efféléket üvöltöztek a szakállas fosztogatók, akik a hagyományos afgán kétrészes ruházatot viselték. A jelentről egy neve elhallgatását kérő férfi mesélt az Associated Press munkatársának. A közelben lakók félnek az Iszlám Állam megtorlásától, ezért sem arcukat, sem nevüket nem merték adni nyilatkozataikhoz. Azt azonban elmesélték, hogy a könyveket a szélsőséges könyvtár-rablók liszteszsákokba pakolták, úgy rakták teherautókra.

A Moszuli Egyetem történelem professzora, aki ugyancsak név nélkül nyilatkozott, elmondta, hogy a szélsőségesek a városban más nyilvános könyvtárakat is megtámadtak az elmúlt hónapban. Különösen nagy kárt okoztak a levéltárban, a szunnita könyvtárakban, a domonkosok kétszázhatvanöt éves kolostorának könyvtárában, és a Moszuli Múzeum Könyvtárában, ahol egyébként ötezer esztendős szövegek – agyagtáblák – is találhatóak.

Tovább a cikk folytatására a kello.hu-ra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top