Evelyn Nesbit több mint egy évszázada lett híres modell. A BBC cikkéből kiderül, hogyan alakította át a kulturális életet a maga korában.
Mitől lesz valakiből szupermodell? Kell hozzá lenyűgöző szépség, de még annál is több, egyféle karizma, tévedhetetlen divatösztön, kitartás, szexepil. Egy egyszerű modell akkor lesz szupermodell, ha amellett, hogy nagyon befut, megtestesíti a maga korát. Nem feltétlenül kell így kinéznie még 46 évesen is, azt sem kell bevállalnia, hogy meztelenkedjen vagy szomorkodjon. A szupermodellek pillanatfelvételei a divat kultúrájának, és egyben úttörői is. Minden évtizednek megvannak a maga szupermodelljei, a hatvanas évek törékeny, miniszoknyás Twiggy-jétől kezdve a huncut és nagyon mai Cara Delevingne-ig.
A jelenség viszont sokkal régebbi a hatvanas éveknél, egészen a huszadik század elejéig kell visszamennünk, ha a világ legelső szupermodelljére vagyunk kíváncsiak. Evelyn Nesbit, a szálfa termetű, rézhajú philadelphiai szépség a legkeresettebb művész- és divatmodell volt a tizenkilencedik század végi Amerikában. Élettörténete viharos, cseppet sem unalmas. Hírnevének csúcsán egy gyilkossági ügy kellős közepén találta magát, amit később az évszázad pereként emlegettek.
Nesbit több szempontból is megtestesítette a maga korát, amit még áthatott a viktoriánus szigor, de már benne volt a levegőben a húszas évek szabadsága is. A tizenkilencedik század vége pompás időszak volt az Egyesült Államokban, gyors gazdasági növekedéssel, ám ugyanekkor érkeztek Amerikába a nincstelen európai bevándorlók is egy jobb élet reményében. Nesbitnek mindkettőből kijutott élete során. Szerény skót-ír gyökerekkel rendelkezett, és miután apja egy halom adósságot hátrahagyva meghalt, anyjának nagy kihívást jelentett, hogy eltartsa a családot.
A fiatal Evelyn tizennégy éves korától kezdve ült modellt különböző művészeknek, teljesen felöltözve. Már karrierje elején segített családjának kiutat találni a szegénységből. Amikor 1900-ban New Yorkba költözött, ugrásszerűen megnőtt a híre, teljesen más körülmények között találta magát.
Mindenki Evelynt akarta
James Caroll Beckwith, John Jacob Astor pártfogoltja vette szárnyai alá, bemutatta számtalan művésznek és illusztrátornak, és hamarosan a legkeresettebb modellé vált New Yorkban. Evelyn nagyon sok művet inspirált, ilyen például George Grey Barnard híres szobra, az Ártatlanság, amely ma a Metropolitanban látható, és Charles Dana Gibson Nők:az örök kérdés című képe 1905-ből.
Gyakran feltűnt a magazinok és folyóiratok illusztrált címlapjain, szerepelt a Vanity Fair, a Harper’s Bazaar, a The Delineator vagy a Ladies’ Home Journal borítóján. Nesbit fiatal arca jelenséggé vált, képeslapokon, naptárakon köszönt vissza. Többször előfordult, hogy jelmezben pózolt, erdei nimfa, cigány lány, görög istennő vagy gésalány volt. Mindig teljesen felöltözve, ezért a képek soha nem voltak nyilvánvalóan szexuálisak, de volt bennük egyféle pin-up lányos kétértelműség, ami csak dobott a népszerűségükön.
A divatfotózás akkor volt kibontakozóban, Nesbit belekóstolt az új műfajba az úttörő Joel Federe modelljeként, és óriási sikert aratott. Ahogy a fotók egyre népszerűbbek lettek és lassan átvették az illusztrációk helyét, Nesbit hatalmas újságeladásokat generált, és mindenhol felismerték. Nem telt bele sok időbe, 1901-ben leszerződtették a nagysikerű Broadway-darab, a Florodora kórusába. Hamarosan tele voltak vele a pletykalapok és a színházi folyóiratok, később aztán szöveges szerepet is kapott a Broadway-en.
A siker veszélyei
Miközben a Florodorában játszott, találkozott a híres építésszel, Stanford White-tal, akinek a cége több ikonikus épületet is tervezett New Yorkban, például a Tiffany’s-t. White először atyáskodó figuraként volt jelen a fiatal Evelyn életében, de hamarosan a szeretője és támogatója lett, nagyzoló ajándékokkal halmozta el őt és családját, még egy elegáns lakást is kaptak tőle. Miután egy évig tartó kapcsolatuknak vége szakadt, és Nesbit hozzáment a milliomos Harry K Thaw-hoz, az események drámai fordulatot vettek. A féltékenységtől elvakult Thaw, állítása szerint hogy felesége becsületét védje, egy este egy színházi előadás alkalmával odament Evelyn volt szeretőjéhez, és közelről lelőtte. White nem élte túl.
Nesbit volt a koronatanú a perben, ami annyira hemzsegett mindkét kapcsolat sokkoló részleteitől, (állítólag mindegyikük bántotta) hogy egy templomi közösség igyekezett elérni, hogy ne tudósítsanak a véres részletekről. Evelyn anyját azzal vádolták, hogy eladta lányát White-nak. A sajtó csak a “vörös bársony hintán ülő lány”-ként emlegette, utalva a hintára amit White szereltetett fel többszintes luxuslakásában. Amerika jogi történelmében elsőként elszigetelt esküdtszék ülésezett, mert olyan hatalmas sajtónyilvánosságot kapott az ügy, hogy másként nem volt lehetséges az objektív döntéshozatal. Thaw-t az ítélet szerint életfogytig tartó elzárásra ítélték egy elmegyógyintézetbe.
Mégis, mivel kijutott neki állhatatosságból és öntudatból, Nesbit újraépítette az életét a traumatikus események után. Anyaként, némafilm-színésznőként, vaudeville színházi előadóként, és két életrajzi könyv írójaként. Verseket és színdarabokat ihletett, az 1955-ös The Girl in the Red Velvet Swing (A lány a vörös bársony hintán) című filmet és E.L. Doctorow Ragtime című regényét, amelyben szerepel a gyilkosság. Film és musical is készült belőle. Még 2010-ben is érezhető a hatása, az HBO Gengszterkorzó című sorozatának Gillianjét nagyjából Nesbitről mintázták.
