Dosztojevszkij regényei nem csak attól nagyok, hogy sok bennük a betű, hanem attól, hogy a könyvtest egy hihetetlenül tágas és sokszínű világot rejt. Egyszerűsítés nélkül nyilvánvalóan nem színpadképes! Morcsányi Géza vállalta magára a színpadi változat elkészítését, s ezért már – az eredménytől függetlenül – elismerést érdemel! A (majdnem) lehetetlenre vállalkozás már önmagában is „valami”, hiszen egy ilyen jellegű feladatot nem lehet úgy elvégezni, hogy ne kerüljenek elő a finnyás számonkérők, akik közé – üröm az örömben – magamat is soroltam kezdetben.
Régebben közszájon forgott egy gyengécske és alpári vicc, aminek főszereplője körülmetélés helyett kasztráltatta magát a sebésszel. Valami ilyesmi történhetett volna itt is, hiszen aki ismeri a regényt, az nem nézheti hiányérzet nélkül a darabot, aki meg nem ismeri… utóbbiról nem tudok pontos látleletet adni, mert nem tudom nem ismerni. De, hagyjuk az oktalan ködborotválást, az összehasonlítgatást, mely – mint a fenti sorok bizonyítják – elterel minket lényegtől: ez egy színházi előadás. Nem is akármilyen!
Valló Péter keze alatt, Bagossy Levente díszletei között egészen elképesztő csapat gyűlt össze, a ma aktív férfiszínészek java sorakozik fel a színpadon, úgy, hogy az idősebb generáció érezhetően húzza magával és motiválja a fiatalabbakat, miközben az „öregek” sem csücsülhetnek a babérjaikon.
Gáspár Sándor megint megtalálta azt a vékonyka sávot, ami a vásári komédia és a mély drámaiság között húzódik, istenkísértő módon megint felkapaszkodott arra a bizonyos paraszthajszálra, ami elválasztja a színészi zsenialitást a ripacskodástól… és (szerintem) ez a bizonyos hajszál megint megtartja a színészt! Végig lehetne venni a teljes csapatot, érdemes lenne beszélni arról, hogy a színpadokon sikert-sikerre halmozó Szabó-Kimmel Tamás – akivel nyáron interjúztunk – itt megmutathatja, hogy érett és érdemes a sikerre; beszélhetnénk Rétfalvi Tamás (Aljosa Karamazov) hitelesen megéltnek tűnő figurájáról és Adorjáni Bálint által dinamikussá tett Dmitrij Karamazovról…
Az alapanyag kapcsán felmerülő hiányérzetért vastagon kárpótolja a nézőt Valló Péter rendezése, s megnyugodhatunk: a Radnóti Színházban futó Karamazov testvérek nincsen(ek) ivartalanítva.
